Szemle

Algakoktél, természetjárás Pascal-idézettel, csevegés gombafonalakra kapcsolódott orchideákkal, limnológiai előadás mikroszkópok fölött és a nádasban – képes beszámolónk egy kreatív spektrumban verhetetlen tudományos-ismeretterjesztő-művészeti élményhétvégéről.

A kritikus és mindig aktuális témákkal dolgozó nyolcadik hamburgi Fotótriennále idei központi hívószava, a currency, azaz valuta, a fotográfia mint tőke témakörét járta körül tizenkét kiemelt és ötven szatelitkiállítással.

A napokban interjú jelent meg a hvg360-on egy hazai értelmiségivel. Szavai szomorú módon példázzák azt az attitűdöt, amely úgy simul bele a totálissá váló rendszerbe, hogy részleges autonómiának hiszi a teljes szabadsághiányt, szabad kritikának a morgás jogát és nem mutat túl sok együttérzést azokkal, akiket az elmúlt tizenkét évben földbe tapostak.

Közösségi oldalán számolt be egy művész arról, hogy egy, a veszprém-balatoni kulturális fővárosi évhez tartozó program során arra próbálták rávenni, tervezett munkájából hagyjon ki bizonyos fogalmakat és kifejezéseket.

A kultúra lehet egy, de nemigen lehet egységes: párhuzamos kulturális kánonok élnek egymás mellett, és bármennyire utópisztikusan is hangzik ez mifelénk, élhetnének békében. Ám maga Demeter Szilárd is egyfajta párhuzamosságot képvisel, hiszen egyszemélyes intézményként a kulturális politika központi figurája, kultúrpolitikusi ambíciókkal.

Az Inflammatory Essays című, 1979 és -82 között készült Jenny Holzer-sorozat két darabja különös aktualitással szólal meg ma, amikor Európában a világháború óta nem tapasztalt események történnek. Holzer két szövegalapú munkája – vagy inkább kisesszéje, verse -, szerzőnk szerint “ráolvasható” a most zajló háborús helyzetre.

A fotó alapú képzőművészet egyik legfontosabb seregszemléje a Les Rencontres d’Arles. Aki járt már a fesztiválon, tudja, hogy az 1970 óta működő esemény nem csak befogadja, hanem formálja is a fotográfia úttörő törekvéseit, a képeket pedig változatos építészeti környezetben teszik élményszerűvé a kurátorok.

A kortárs művészeti világ egyik legfontosabb, “felfedező jellegű” nagyeseménye a Manifesta idén egy megosztott városba, Pristinába ment. És egészen mást talált, mint amire elsőként gondolnánk.

Keveset tudunk Törökország független művészeti színteréről. Arról meg, ami nem Isztambulban vagy Ankarában történik, még kevesebbet. A Kis-Ázsiaként is számontartott Anatóliai-félsziget független művészeti színterén pedig nagyon izgalmas csoportokat, helyeket, szervezeteket találni.

Megfog és nem ereszt a neonzöld. Nem kisebb ambícióval indult a Youhu projekt, mint felmutatni és kanonizálni azokat a fiatalokat, “akik az elmúlt évtized művészettörténetét írták.” Kiállítás és impozáns könyv, tetőtől talpig az idei nyár divatszínében. Milyen előzményekhez kapcsolódik és mennyire releváns ez a nagy válogatás?

Ez itt nem átállás vagy átállítás, hanem leszámolás. Egy társadalmi krízis tudatos előidézése. Statáriális intézkedés, amelyről pontosan lehetett tudni, kiket céloz. Vélemény.

Fókuszban a szimmetria, az összemérhetőség. Ember és űr viszonya, a kozmikus távlatok kifelé és befelé, a lélek mélyeire. Az űr, a pécsi m21 galériában.