társadalom

Az idén 88 éves legendás amerikai fotográfus kilenc hónapon át dokumentálta a New York-i World Trade Center romjainak eltakarítását. Az Aftermath című sorozat képei ma már a szeptember 11-i terrortámadások egyik legfontosabb vizuális történelmi dokumentumát jelentik.

Ki fogadott el ösztöndíjat? Ki állított ki egy adott intézményben? Kinek vásárolta meg a műveit egy állami gyűjtemény? Ki vállalt szerepet egy vitatott szervezet működésében? Ki maradt távol? Ki szólalt meg, és ki hallgatott? A Kulturális Együttműködési Index ezekre a kérdésekre nem morális vagy politikai, hanem strukturális nézőpontból tekint.

Festmények kerülnek elő szemétkupacokból, milliárdos perek zajlanak Modigliani-képek miatt, a mesterséges intelligencia pedig már a műkincsnyomozók munkáját is segíti. A második világháború után nyolc évtizeddel sem zárult le a nácik által elrabolt műalkotások visszaszolgáltatása: az ügyeket ma már nemcsak a történelem, hanem az idő múlása, a felbecsülhetetlen piaci érték és az egyre összetettebb öröklési viszonyok is nehezítik.

A franciaországi Luma Arles intézményben megrendezett Correspondences című kiállítás a filmalapú együttműködés első nagyszabású európai bemutatója.

„Volt idő, amikor volt jövőképünk, és a kreatív iparágakat a bankszektor után a második legfontosabb gazdasági területként ismerték el. Erre kellene visszatérnünk, mert ez szól a fiatalokhoz, táplálja a kalandvágyukat és tükrözi a társadalom találékonyságát” – fejtette ki az indiai születésű brit művész.

Majdnem négy évtizeden át csak néhányan láthatták Jávor István 1980 és 1985 között Erdélyben készült fotóit. A Ceaușescu-korszak hétköznapjait dokumentáló sorozatból tavaly könyv, idén pedig kiállítás született a FUGA-ban. A fotográfussal arról beszélgettünk, miért maradt ennyi ideig rejtve ez a különleges anyag, és mit lát ma azokban az arcokban és történetekben, amelyeket fiatalon megörökített.

Thalész szerint az őselv a víz: minden víz, és minden vízből lesz – utal Arisztotelész Metafizikájában az első filozófusra, aki nem mitikus ősökkel, hanem egy anyag megjelenésével magyarázta a világ eredetét. Ma a kortárs képzőművészet és a kritikai elmélet is határozottan a folyékony ősanyag felé fordul: napjainkra a thalészi kozmológia radikális, poszthumanista, sőt feminista irányt vett.

Ki végzi a kortárs művészeti intézmények működéséhez szükséges háttérmunkát, és milyen feltételek között lehet belépni a szakmába? A Magyar Képzőművészeti Egyetem mesterszakos hallgatóinak diplomaprojektje, a Lelkes gyakornokot keresünk! a gyakornoki rendszer láthatatlan struktúráit vizsgálja a kortárs művészetben.

A Care Matters című tárlat a házimunka, az anyaság és az idősgondozás kérdéseit vizsgálja a feminista művészet eszközeivel. Az öt évtizedet átívelő tárlat érzékelteti, hogy a reproduktív, például háztartásbeli munka – bár egyre több szó esik róla – ma is a társadalom egyik legkevésbé látható, mégis nélkülözhetetlen pillére.

Levágott csirkefejek, mikroszkóp alatt pusztuló sejtek és arctalan női testek: Varga Emma Vox Victimæ című fotókönyve egyszerre gyomorszorító és esztétikailag lenyűgöző munka. Az alkotó az állati és a női test kisajátításának párhuzamait vizsgálja, és fő kérdése: kiknek van hangjuk egy olyan rendszerben, amely maga termeli újra az áldozatait?

Művészek és elméleti szakemberek szerveztek közös takarítást a Műcsarnok lépcsőjéhez június 2-án délután – ahol „ellen-molinók” várták őket.

Nők emelnek a magasba egy férfit Simon Zsuzsi új videómunkájában. A mozdulat egyszerre idézi fel az edzőtermek világát és a hétköznapi helyzeteket, amelyekben a nők érzelmi, mentális vagy fizikai terheket visznek egymás mellett. A Kisterem galériában látható Kitart. Felemel. Összetart. személyes történetekből, interjúkból és közös gyakorlatokból épül fel, miközben a testi erő és a női közösségek megtartó tapasztalatát vizsgálja.