Interjú

Czene Márta Ez nem az én testem című kiállításáról kétrészes anyaggal készült A mű. Az első egy érzékeny és gondos kiállításkritika Révész Emesétől; ezt követi most egy beszélgetés Czene Mártával és az őt alkotói és privát életében is körülvevő, fontos női szereplőkkel.

Hazatérés szimbolikusan és valóságosan is: Szabó Benke Róbert fotográfus visszaköltözött Szabadka mallé, Törökkanizsára. Itt pedig életre keltett egy helyet és a Kulturna Zona most eleven, rendszeresen kiállításokat és eseményeket szervező kulturális térré vált. És szép lassan kiderült, hogy Bácskában egyre izgalmasabb folyamatok zajlanak.

Több mint tíz éve áll művészek, kreatív szakemberek rendelkezésére műterembérlési lehetőség a XI. kerületben az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány közreműködésének köszönhetően. Kezdeményezőit, Ongjerth Dánielt és Mátyási Pétert, az események hátteréről – kezdve az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány létrehozásától a 11_11 történetéig – kérdeztük.

A Budapest Galériában február 12-ig láthatóTestünk melege című kiállítás művészével, Máté Dániellel és kurátorával, Kollár Dalma Eszterrel beszélgettünk a tárlat által felvetett társadalmi és egyéni problémákról, az emberi energiaszükségletről, a kalóriamérésről és annak irrelevanciájáról. De szóba került a hétköznapokban fellelhető esztétikum és a semmibe rohanó tiszalöki Vilt Tibor szobor is.

„Horizontálisan, demokratikus döntéshozatallal működünk, hierarchiamentesen próbálunk együttműködni a művészekkel is. Ez lebontja azt a koncepciót is, amelyben a kurátor önmagát a művészek fölött álló művészként képzeli el” – fiatal párizsi kurátorok meséltek a kollektívában, egyesületi formában történő munka előnyeiről. Hátrányt nem tudtak mondani.

A szemünk előtt változik az intézményrendszer és a köztér, szűkülnek a művészi szabadság lehetőségei és erre sokan azt mondják, ez mindig is így volt – mondja Menesi Attila képzőművész. Az érdekli, hogy a jelenlegi helyzetben milyen egyéni döntések, stratégiák alakulnak ki. De nem csak az foglalkoztatja, hogy mi van itt, hanem az is, hogy mi lesz.

Bukta Imre a magyar képzőművészet legeredetibb alkotói közé tartozik, sajátos alkotói életúttal, speciális témakörrel. Tíz éve, a 60. születésnapjára, még éppen az MMA hatalomátvétele előtt rendezett kiállítása a Műcsarnokban az intézmény egyik legmagasabb látogatószámát produkálta, mégis keserű ízt hagyott mind a kiállító mind a kurátor szájában. Most mindketten megszólalnak.

Egy tragikusan hamar véget ért és titkokkal teli művészi életút, valamint egy életmű kanonizációja most egyszerre került felszínre a nemrég bemutatott KIM című magyar dokumentumfilmmel.

Konfliktusokkal terhelt volt a documenta fifteen, Európa talán legjelentősebb kortárs művészeti nagyeseménye a németországi Kasselben. Három szakemberrel ültünk le beszélgetni, hogy értékeljük a média szerepét a konfliktusokban, beszéljünk a németországi és részben a hazai recepcióról, a “látogatói élményről”, a saját tapasztalataikról.

A kasseli documenta eddigi talán legviharosabb kiadása volt az idei, amely június közepén nyílt és szeptember végével fejeződött be. Pedig voltak konfliktusok korábban is, mint ahogy maga a documenta sem probléma nélküli intézmény. A sajtóban a viharok elnyomták mindazt, ami száz nap alatt Kasselben még történt. De mi is történt?

Mire jó a vízitorma a fotográfiában? Fel lehet-e eleveníteni a kortárs művészetben olyan fotótechnikákat, amelyekhez nem kell kamera, miként lehet használni ezeket és mit mondanak? Almudena Romeróval budapesti kiállításán beszélgettünk.

Első ízben ítélték oda azt a magyar művészek alkotótevékenységét támogató képzőművészeti díjat, amelyet az 1956 óta Párizsban élő festő- és szobrászművész, Stein Anna alapított. Az öttagú szakmai zsűri egyhangú döntése alapján a díjazott Horváth János, miskolci festőművész lett, aki a párizsi Liszt Ferenc Intézetben vette át a díjat.