fotó

Rejtélyes művész, rejtélyes gyűjtő, rejtélyes kísérőalbum, meghökkentő alkotások. Különös dolgok, finom ködben. Egy nem unalmas kiállítás képei.

Lassan az X generációhoz tartozó magyar alkotók is kezdenek öregedni, sőt, egyre gyakrabban jön fájdalmas hír egyikük vagy másikuk idő előtti haláláról. Nem volt könnyű a pálya eleje, nem egyszerű a zeniten sem, és a következő 20-25 év sem néz ki túl fényesen. Nem, nem volt régen minden jobb, de azért sok minden igen: fiatalok voltak, előttük állt az élet, és körülbelül egy évtizeden át színesnek, nyitottnak és reménytelinek tűnt számukra (is) itthon a világ. Erről – meg sok másról is – szól a Magyar Nemzeti Galéria február elejéig látogatható kiállítása, a TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001).

64 éves korában meghalt Erwin Olaf holland fotós, akinek szürrealista helyzetekben, élő modellekkel készült finoman megvilágított képei egyaránt szerepeltek a divatmagazinok oldalain és a művészeti múzeumok és galériák tereiben – többek közt a debreceni Modemben is.

A The Guardian számolt be róla, hogy idén a magyar fotográfusnő nyerte el a Kraszna-Krausz Alapítvány Könyvdíját, melyet minden évben a fotózás és a mozgókép egy-egy kiváló teljesítményt nyújtó alkotójának ítélik oda.

Szeptember 4-ig lehet jelentkezni az egy évig havi 100 ezer forintot, önálló kiállítást és katalógust biztosító Budapest Fotográfiai Ösztöndíjra a főváros életét dokumentáló sorozat koncepciójával.

A Friedman Endreként született Robert Capa választott nevére 10 éve – születésének centenáriumán – keresztelték át az Ernst Múzeumot, s a korábban kortársművészeti profilú intézmény kortárs fotóművészetivé vált. A projektre most került fel a korona.

Halas István fotográfus saját életének helyszíneit, hangulatait és főként szereplőit fotózta évtizedeken át. Mi sem áll távolabb tőle, mint a nosztalgia, képei mégis úgy fájnak, mint annak a felismerése, hogy az idő nem fordítható vissza.

A héten Budapesten, a MOME-n tart előadást Jörg Colberg, aki többek között olyan fotográfusi gyakorlatokat kutat, amelyek segítenek fenntartani a neoliberális kapitalizmus óriási társadalmi egyenlőtlenségeit. A Vaterland című új kötete a közép-európait jelent a személyes emlékezet és a mai, aggasztó társadalmi jelenségek tükrében vizsgálja.

A Szent Gizella kultuszát építgető Veszprém fontos kortárs művészeti kiállítóhelyén, a Művészetek Házában női művészek és nőművészek kerültek előtérbe ezekben a hónapokban. Szemléletváltás vagy megfelelési vágy az európai uniós értékrendnek? Esetleg magától értetődő döntések, választások?

Zuzana Pustaiova One Day Every Day című kiállítása a ránk kényszerített és kényszeressé váló rutinokról szól, a mechanikus tennivalókról, elvárt magatartásokról, amelyek belépőt jelentenek a normakövető életbe, miközben ritkán tesszük föl a kérdést: ezt mind tényleg muszáj csinálni?

Képzeljünk el egy vihart, amely megváltoztatja bolygónk mágneses mezejét, elpusztítja az elektromos hálózatokat és így a teljes digitális technológiát. A  Napvihar X című kiállítás ennek a lehetséges traumának a feldolgozására keres megoldásokat a Mymuseum Gallery-ben, még április 20-ig. 

A Sony World Photography Award idei nyertesének egy olyan képet jelöltek, amelyet AI készített. Ezt maga a művész, Boris Eldagsen hozta nyilvánosságra. Mint mondta, vitát szeretne indítani arról, hogy a mesterséges intelligencia hogyan változtatja meg azt, amit a fotográfiáról, a művészetről, a képről, a látásról gondolunk.