Nagy Gergely

A Fidesz célja 2010 óta pontosan annak az állapotnak az előidézése volt, amiben most vagyunk. Kimondva-kimondatlanul a független kultúra és művészet eltörlése, lehetőleg végképp. Jól tudták, hogy a kultúrának ez a szegmense milyen erővel bír, ha máshonnan nem, hát a saját fiatalságuk idejéből.

A háború közelségében zajlott és ért véget Grazban a steirischer herbst eseménysorozata. A központi kiállítás zárására egy szimpóziumot is időzítettek, amely a kurátori munka és szerep esélyeiről gondolkodott, napjaink elaknásított terepén.

Könyvtárak, múzeumok, színházak vannak zárva ma, Magyarországon, de az infláció és a szegényedés közepette már fel sem tűnik. A kulturális miniszter azonban optimista: minden rendben lesz! Csak az államra ne nagyon számítson senki. Csák János nagyinterjút adott a Petőfi Kulturális Ügynökség lapjának.

Hosszú, régi történet ért el egy új fejezetéhez a görög fővárosban. Az EMST, vagyis a város kortárs művészeti múzeuma lassanként oda kerül, ahová szeretett volna: teljes gőzzel működhet, releváns programmal, térségi és részben kelet-európai fókusszal. Amúgy pedig egy válság után (vagy csak szünetében), tüntetések közepette.

Lassan tíz éve lesz, hogy 2013 júliusában egy Fekete Györgyöt ábrázoló plakáttervvel elindult az Atelier Populaire, Király András képzőművész plakát-sorozata. Amely a látszat ellenére nem, vagy messze nem csak az MMA-ról szól.

A szemünk előtt változik az intézményrendszer és a köztér, szűkülnek a művészi szabadság lehetőségei és erre sokan azt mondják, ez mindig is így volt – mondja Menesi Attila képzőművész. Az érdekli, hogy a jelenlegi helyzetben milyen egyéni döntések, stratégiák alakulnak ki. De nem csak az foglalkoztatja, hogy mi van itt, hanem az is, hogy mi lesz.

A hanyatlás szimbólumáért nem kell messzire menni, elég elzarándokolnunk az egykori Moszkva tér mögé, ott ágaskodik a néhai Postapalotánál. A kulturális intézmények, a múzeumok egy jó része eközben zárva tart, bár már nem tudni, az energiaárak, vagy az általános pénztelenség miatt. De még így is van hova hátrálni!

Egy tragikusan hamar véget ért és titkokkal teli művészi életút, valamint egy életmű kanonizációja most egyszerre került felszínre a nemrég bemutatott KIM című magyar dokumentumfilmmel.

Konfliktusokkal terhelt volt a documenta fifteen, Európa talán legjelentősebb kortárs művészeti nagyeseménye a németországi Kasselben. Három szakemberrel ültünk le beszélgetni, hogy értékeljük a média szerepét a konfliktusokban, beszéljünk a németországi és részben a hazai recepcióról, a “látogatói élményről”, a saját tapasztalataikról.

A kasseli documenta eddigi talán legviharosabb kiadása volt az idei, amely június közepén nyílt és szeptember végével fejeződött be. Pedig voltak konfliktusok korábban is, mint ahogy maga a documenta sem probléma nélküli intézmény. A sajtóban a viharok elnyomták mindazt, ami száz nap alatt Kasselben még történt. De mi is történt?

A nemrég zajlott Art Market Budapest kortárs művészeti vásáron, a Knoll Galéria a standján bemutatott egy eddig nemigen látott művet. Egy régi-új festményről van szó, Birkás Ákos munkájáról: 1984-ben készült, egy tulajdonképpen azelőtt és azóta is példa nélkül álló összművészeti eseményre, a budapesti Plánum fesztiválra.

Majd a sötétben, pufidzsekiben beszélgetünk arról, hogy mi az, hogy múzeum, miközben szétszakad a társadalom kulturális szövete? Napjaink rezsikrízise nem lehet magánügy; a végsőkig ellen kellene állni annak, hogy privát, illetve konzumer terekbe szerveződjön ki a közintézmények feladata.