elmélet

Bert Danckaert PhD kutatásához készült fotósorozata nem úgy sikerült, ahogy előre tervezte. Projektje egyaránt szól a kulturális különbségekről, a művészeti doktori képzés nehézségeiről és egy alkotói folyamat buktatóiról. A második részben a fotografikus kép és a színház kapcsolatáról gondolkodik a szerző.

Ahogy a kollégák, én sem igazán voltam tisztában a művészeti kutatás mikéntjével. Hallomásból értesültem a konzervatóriumi színiprofesszorokról, akik elutasították annak lehetőségét, hogy beállva a sorba „kutassanak,” mert szerintük alkotói gyakorlatuk önmagában egyfajta kutatásnak minősül. De vajon megfelelt-e mindez az egyetemi szintű kutatásnak? – Bert Danckaert belga fotós a művészeti doktori paradoxonáról. Első rész.

Az Inflammatory Essays című, 1979 és -82 között készült Jenny Holzer-sorozat két darabja különös aktualitással szólal meg ma, amikor Európában a világháború óta nem tapasztalt események történnek. Holzer két szövegalapú munkája – vagy inkább kisesszéje, verse -, szerzőnk szerint “ráolvasható” a most zajló háborús helyzetre.

A háború közepette a digitalizáció, illetve az anyagok külföldi szerverekre történő biztonsági mentése, mint a “menekültbefogadás” szimbolikus analógiája, már nem egyszerű innováció, hanem a kulturális szféra létfeltétele.

Értelmező címmel új rovatot indított a Műértő 2020-ban. Olyan, a művészeti színtéren gyakran hallható-olvasható fogalmakat, kifejezéseket vett sorra, amelyeket sokan használnak anélkül, hogy pontosan tisztában lennének azok aktuális tartalmáról.

Azokat a gyakran feldolgozatlan, elbeszéletlen és traumatikus történeteket célszerű újra megvizsgálni, amelyek „élőhalottként” kísértő volta lehetetlenné teszi lezárásukat és feldolgozásukat.

Az otthonlét és a gyereknevelés iránt elkötelezett „boldog anya” ideája mellett a demográfiai válság és a munkaerőhiány fokozatosan életre hívta a „dolgozó anya” mítoszát, aki reprodukciós feladatai ellátásán túl a termelésből is kivette a részét.

Az ökotudatossággal való farizeusi öntetszelgés a woke-kapitalista erényfitogtatás, avagy „virtue signaling” sajátos esete.

A hazai művészeti közeget 2015–2016 körül tarolta le a nemzetközi színtéren ekkorra már kibontakozó posztinternet művészet jelensége. Ahogy a „poszt-” előtagú kifejezésekkel már csak lenni szokott, a posztinternet is örvényként gyűrűzött be a köztudatba, nem kevés zavart és kezdeti elutasítást váltva ki a szcénából.

Mi az a kulturális transzfer? Michel Espagne, az erről szóló kutatások egyik úttörője szerint a kulturális transzfer “ellentétes a homogén formák feltárásának szentelt, egységekre összpontosító társadalomtudományokkal.”