Interjú

„Horizontálisan, demokratikus döntéshozatallal működünk, hierarchiamentesen próbálunk együttműködni a művészekkel is. Ez lebontja azt a koncepciót is, amelyben a kurátor önmagát a művészek fölött álló művészként képzeli el” – fiatal párizsi kurátorok meséltek a kollektívában, egyesületi formában történő munka előnyeiről. Hátrányt nem tudtak mondani.

A szemünk előtt változik az intézményrendszer és a köztér, szűkülnek a művészi szabadság lehetőségei és erre sokan azt mondják, ez mindig is így volt – mondja Menesi Attila képzőművész. Az érdekli, hogy a jelenlegi helyzetben milyen egyéni döntések, stratégiák alakulnak ki. De nem csak az foglalkoztatja, hogy mi van itt, hanem az is, hogy mi lesz.

Bukta Imre a magyar képzőművészet legeredetibb alkotói közé tartozik, sajátos alkotói életúttal, speciális témakörrel. Tíz éve, a 60. születésnapjára, még éppen az MMA hatalomátvétele előtt rendezett kiállítása a Műcsarnokban az intézmény egyik legmagasabb látogatószámát produkálta, mégis keserű ízt hagyott mind a kiállító mind a kurátor szájában. Most mindketten megszólalnak.

Egy tragikusan hamar véget ért és titkokkal teli művészi életút, valamint egy életmű kanonizációja most egyszerre került felszínre a nemrég bemutatott KIM című magyar dokumentumfilmmel.

Konfliktusokkal terhelt volt a documenta fifteen, Európa talán legjelentősebb kortárs művészeti nagyeseménye a németországi Kasselben. Három szakemberrel ültünk le beszélgetni, hogy értékeljük a média szerepét a konfliktusokban, beszéljünk a németországi és részben a hazai recepcióról, a “látogatói élményről”, a saját tapasztalataikról.

A kasseli documenta eddigi talán legviharosabb kiadása volt az idei, amely június közepén nyílt és szeptember végével fejeződött be. Pedig voltak konfliktusok korábban is, mint ahogy maga a documenta sem probléma nélküli intézmény. A sajtóban a viharok elnyomták mindazt, ami száz nap alatt Kasselben még történt. De mi is történt?

Mire jó a vízitorma a fotográfiában? Fel lehet-e eleveníteni a kortárs művészetben olyan fotótechnikákat, amelyekhez nem kell kamera, miként lehet használni ezeket és mit mondanak? Almudena Romeróval budapesti kiállításán beszélgettünk.

Első ízben ítélték oda azt a magyar művészek alkotótevékenységét támogató képzőművészeti díjat, amelyet az 1956 óta Párizsban élő festő- és szobrászművész, Stein Anna alapított. Az öttagú szakmai zsűri egyhangú döntése alapján a díjazott Horváth János, miskolci festőművész lett, aki a párizsi Liszt Ferenc Intézetben vette át a díjat.

“Elsősorban Moholy-Nagynak a technológia és a természet iránti viszonya, amelyet az én kutatásaim átértelmeztek” – mondja Ifj. Dr. Botár Olivér, Kanadában élő, magyar származású művészettörténész, kurátor, a MOME idei Moholy-Nagy díjasa, aki új, szokatlan, olykor vitákat is kiváltó megközelítéseket hozott be a kutatásba.

Magyar Modern címmel az 1910-1933 közötti évek berlini magyar művészetét bemutató kiállítás nyílik a Berlinische Galerie-ben november 4-én. Az utóbbi évtizedek legnagyobb szabású németországi magyar tárlatáról dr. Zwickl Andrást, a Magyar Nemzeti Galéria Festészeti Osztályának főmuzeológusát kérdeztük.

Művészek, kurátorok, művészetszervezők egyszerre. A MŰTŐ hat éve jelen van Budapest és a térség művészeti színterén. Artist run space, ez a meghatározás, ha a helyüket, helyeiket írnánk le. Kollektíva, ha a működésmódjukat. Nemrég zárult egy nagyobb kiállításuk, Ezt a vad mezőt ismerem címmel. A vad mezőről beszélgettünk, és arról, ami azon túl van.

Konceptuális munkáiról ismert Pólya Zsombor intermédiaművész Kolodko Mihály Roskovics Ignácot ábrázoló életnagyságú szobrának bedobozolásával keltett a szakmai köröket meghaladó élénk érdeklődést április közepén. A Dunakorzón végrehajtott akciója kapcsán – mely egyben a gyenge köztéri vizuális stratégiára tett kritikai kísérlet – a gerillaművészetben rejlő potenciálról beszélgettünk.