Hirdetés
Hirdetés

Interjú

kortárs

Egyszemélyes intézmény – beszélgetés Mucsi Emese kurátorral

A Bródy Sándor utcában működő, néhány négyzetméteres Doxa olyan művészeti csomóponttá vált az elmúlt három évben, ahol hallgatói projektek születnek, német–magyar együttműködések indulnak, és olyan médiumok kapnak helyet, amelyek az alapító Mucsi Emese másik munkahelye, a Capa Központ fotócentrikus közegén kívül mutatkozhatnak be. A magyar képzőművészeti színtér legbefolyásosabb szereplőit számba vevő erősorrendben jelenleg a 42. helyen álló fiatal kurátor szerint a személyesből akkor lesz valódi érték, ha közérdekű jelentést hordoz. A Doxa így lett egyszerre otthon, műhely, intézmény és közösségi labor – ahol még a padlófestés is kurátori gesztussá válik.

— 6 perc olvasás üveg

Üvegből szőtt mesterséges természet – Interjú Dávida Mírával, a flameworking új hangjával

Dávida Míra magyar üvegművész tizenéves kora óta dolgozik üveggel, négy éve pedig Svédországban építi fel saját, nemlétező élőlényekből álló univerzumát. Első önálló kiállítása, az Imaginature a laborüveg és a biotechnológia határvidékén vizsgálja a természet és ember közti törékeny kapcsolatot, miközben rávilágít: az üveg ma már nem csupán kézműves anyag, hanem a művészet, tudomány és design metszéspontjának kísérleti terepe.

„A szabadság tartja össze ezeket a könyveket” – Visnyai Zoltán tervezőgrafikus a könyvborítók új nyelvéről

A kortárs könyvtervezés egyik legizgalmasabb fiatal alakja, Visnyai Zoltán a Magvető és az Open Books kiadványai mellett a Simon Márton költő által alapított Okapi Press mikrokiadó arculatát is meghatározza. Munkáiban a tipográfia kísérleti tereppé válik, ahol a betűk önálló jelentést hordoznak, mégis megőrzik a szöveg iránti alázatot. A tervezőgrafikussal a független kiadói működésről, a művészkönyvekről, a könyv műtárgy szerepéről, Tandori Dezső verseskötetének fakszimile kiadásáról és a közösségépítés fontosságáról beszélgettünk.

art+tech

Lemúrok a fényben – DJ Dork, a magyar technokultúra fényfestő ősanyja ma is alkot

A kilencvenes évek végének legendás frankhegyi technobulijain ő festette fénnyel a hegyoldalt, miközben a lemezjátszóknál is ő állt. Azóta Berkes Dorka – alias DJ Dork – egyszerre maradt DJ, light artist és festő, aki ma már a fény és a lélek kapcsolatát kutatja. Az underground techno gyökereitől a buddhista szemléletig ívelő pályája nemcsak egy korszak krónikája, hanem egy olyan nőé is, aki a zene, a vizualitás és a szellemiség határterületein teremtett saját univerzumot.

kortárs

„Sokszor nem tudom, hogy mi fog történni, de belevágok” – beszélgetés Botos Péter üvegszobrásszal

Botos Péter a nemzetközi szinten is elismert kortárs hazai üvegművészet kiemelkedő képviselője. A Ferenczy Noémi-díjas művésszel 80. születésnapja alkalmából beszélgettünk, ám mégsem visszatekintő, összegző interjú született; a pálya kezdetének felidézése után a szó gyorsan napjainkra, a művészt jelenleg foglalkoztató kérdésekre terelődött. Összegzésről amúgy sem lehetne szó, hiszen Botos életműve ma is folyamatosan gyarapodik.

kiállítás

Digitális délibábok és technoutópiák: nemzetközi médiaművészeti kiállítás a Merlinben

Nagyszabású, nagy hatású, különleges. Intellektuális kíváncsiság és szellemi nyitottság kell hozzá – és elég sok idő, mert a budapesti volt Merlin Színházban október 26-ig látogatható Binálé című kiterjesztett médiaművészeti biennálé összetett és sokarcú. A több ismert nemzetközi alkotó műveit is magába foglaló kiállításról a helyszínen a főkurátorral, Lukács Violával beszélgettünk.

kortárs

Nem mondom meg a „tutit”, módszert próbálok tanítani dogmák helyett – beszélgetés Radák Eszter festőművésszel

Festészete egyszerre táj és absztrakció, klasszikus hagyomány és személyes vízió. Radák Eszter húsz éve a Virág Judit Galéria művésze, miközben – a Képzőművészeti Egyetem oktatójaként – kritikus szemmel figyeli a magyar alkotói közeg változásait. Új kiállításán a teremtés történetét dolgozta fel, s interjúnkban arról is beszél, miért nem találja helyét a mai széttöredezett szcénában.

kiállítás

A zaj szabadsága – beszélgetés Kitzinger Gábor fényművésszel

A veszprémi f|x|r galéria kis méretű négyzetes terében még szeptember közepéig ott áll egy dobkészlet ütőkkel, amelyekkel a látogató akkora zajt csaphat, amekkorát csak akar, és közben az ütéseinek fekete-fehér látvánnyá alakuló cikázását nézheti a falakon. A Noisebox (zajdoboz) című mű alkotója Kitzinger Gábor, akivel nem csak erről, hanem sok minden másról is beszélgettünk. Az interjút beragyogta a fény, átvitt és valós értelemben is.