interjú

Lassan az X generációhoz tartozó magyar alkotók is kezdenek öregedni, sőt, egyre gyakrabban jön fájdalmas hír egyikük vagy másikuk idő előtti haláláról. Nem volt könnyű a pálya eleje, nem egyszerű a zeniten sem, és a következő 20-25 év sem néz ki túl fényesen. Nem, nem volt régen minden jobb, de azért sok minden igen: fiatalok voltak, előttük állt az élet, és körülbelül egy évtizeden át színesnek, nyitottnak és reménytelinek tűnt számukra (is) itthon a világ. Erről – meg sok másról is – szól a Magyar Nemzeti Galéria február elejéig látogatható kiállítása, a TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001).

Egy fajsúlyos, a hátrányos társadalmi helyzetben élőket érő agresszióról, és elsősorban az erőszak rendszeréről szóló nemzetközi csoportos kiállítás tekinthető meg még a héten az óbudai Lajos utcában, a fővárosi fenntartású Budapest Galériában. A tárlat kurátorával, Páldi Líviávál beszélgettünk a bemutatott anyagon túl szakmai múltról, nemzetközi kapcsolatokról és a mai magyar kulturális szcénáról.

Marko Rodics a szocializmus alatt meg nem valósított művek fiktív rekonstrukcóit készíti el. Az Ismeretlen Magyar Művész megtalált vázlatai alapján dolgozik, amelyek a soha el nem készült művek terveit tartalmazzák. Aztán erre a művészre “rábukkan” Kubában is, ebből lesz az Ismeretlen Kubai Művész. Persze mindkettő, sőt, mindhárom ő maga. Többrétegű, bonyolult viszony a múlthoz, a jelenhez.

“A queer elméletek valamiféle eszközrendszert adnak nekem a megküzdéshez, hogy valahogy mégiscsak feloldjam ezeket a bináris rendszereket, amik nem hoznak létre számomra alkalmas életteret” – mondja Horváth Gideon a munkái hátteréről. Méhviasz, emberi szervek, identitásképződés, művészet.

Czene Márta Ez nem az én testem című kiállításáról kétrészes anyaggal készült A mű. Az első egy érzékeny és gondos kiállításkritika Révész Emesétől; ezt követi most egy beszélgetés Czene Mártával és az őt alkotói és privát életében is körülvevő, fontos női szereplőkkel.

Bukta Imre a magyar képzőművészet legeredetibb alkotói közé tartozik, sajátos alkotói életúttal, speciális témakörrel. Tíz éve, a 60. születésnapjára, még éppen az MMA hatalomátvétele előtt rendezett kiállítása a Műcsarnokban az intézmény egyik legmagasabb látogatószámát produkálta, mégis keserű ízt hagyott mind a kiállító mind a kurátor szájában. Most mindketten megszólalnak.

Valamiféle összegzés és nehezen kikerülhető önvizsgálat. Mintha ez volna Puklus Péter szentendrei kiállítása, amely az Egész életemben hazudtam címet viseli. Vele beszélgettünk egy közelgő hosszú elutazás előtt, többek között arról, hogy mi elől és hová megy.

Decentralizáció, blokklánc, token, kriptovaluta, azaz Web3. A felhasználók a 2017-ben napvilágot látott, az Ethereum kriptovaluta technológiáján alapuló NFT-t, egyedivé tett digitális objektumokat vásárolhatnak. A megoldás felkeltette Barabási-Albert-László világhírű hálózatkutató érdeklődését is, akinek azonban az is fontos, hogy a virtuális tér kapcsolódjon hagyományos művészeti rendszerekhez.

Kulturálisan sokrétegű, aprólékos technológiájú, ironikus alkotásai módszeresen mutatnak rá az észlelés megbízhatatlanságára, a világ megismerésének lehetetlenségére. Ezúttal szövegalapú munkáiról és azok aktualitásáról beszélgettünk
.

“Ha azonosulok egy társadalmi réteggel, akkor az a migráns. Mert én Ausztriában születtem  a szüleim nem; tökéletesen beszélek németül, de a nevem külföldi” – mondja Fogarasi András, azaz Andreas Fogarasi.

“Az elmúlt évet arra szántam, hogy elejétől végéig újrafordítsam A spektákulum társadalmát, amely 2006-ban a fordításomban jelent meg először magyarul. Van valami hajlamom a mechanikus, mazochisztikus, hivatalnoki jellegű munkára, akár a művészetben is.”