
Andy Warhol korai festményei kerülhetnek árverésre
„…nagybátyám úgy érezte: az offenzív művészet működhet” – nyilatkozta James Warhola, aki a család képviseletében Warhol főiskola alatt készült képeit tervezi aukcióra bocsátani.
„…nagybátyám úgy érezte: az offenzív művészet működhet” – nyilatkozta James Warhola, aki a család képviseletében Warhol főiskola alatt készült képeit tervezi aukcióra bocsátani.
Tel-Aviv pénzügyi központjához közel lévő kereskedében kínálják eladásra az Izraelt kritizáló csúzlizó rágcsáló képét – egy bekeretezett faldarabon.
Megérett a helyzet a Hotel Warszawa Art Fair szervezői szerint: fejlődik a lengyel kortárs műkereskedelmi piac, van egy új, tehetős gyűjtői réteg és jó művészet is. Három galéria és a hotel állt össze, hogy elindítson egy vásárt.
Előfordulhat, hogy Damien Hirst akár több száz vagy ezer művét is meg fogja semmisíteni szeptemberi kiállításán, ha nem kelnek el annak az egy éve zajló NFT-projektjének a keretében, amelynek címe The Currency és éppen most ér fordulóponthoz.
Írásunk első részében a gyarmati kontextusú restitúció korábbi történetét dolgoztuk fel. Ezúttal, a teljesség igénye nélkül, a 2017-es Macron-beszéd elhangzása óta történt konkrét lépéseket, a további teendőket, és a restitúciós folyamatnak a műkereskedelemre gyakorolt hatását mutatjuk be.
Hiába követelték vissza a gyarmattartók által elhurcolt kincseiket az afrikai államok, a gyarmati kontextusú restitúció ügyében évtizedekig szinte semmi sem történt. A fordulat éve 2017 volt.
Nem kevesebbet állít a Youhu projekt, mint hogy olyan fiatal, hazai alkotókat mutat be, akik “az elmúlt évtized művészettörténetét írták”. Negyvenhárom művész egy impozáns kötetben, egy új brand alatt, amely a globális art world-höz való kapcsolódást hangsúlyozza.
Év közben többnyire rá vagyunk utalva az árverőházak saját közleményeire, ha arra vagyunk kiváncsiak, merre tart a globális aukciós piac; összegző elemzések – ritka kivétellel – csak évzárás után jelennek meg. Most a Morgan Stanley, az Artnet News és az Artnet Price Database jóvoltából már menet közben belelátunk a kártyákba.
Az oroszok, ha nem is a spájzban, de még bőven Svájcban vannak. Ha nem is szem előtt, de a háttérben igenis vásárolnak az agresszor ország gazdagjai. Ez is kell ahhoz, hogy a műkereskedelem felső szegmense ne érezze meg a válságot és a pandémia előtti nagyságrendek körül mozogjon. De mi történik más szinteken? Beszámoló az Art Baselről.
A zürichi Koller árverőházon nem fog múlni. Az utóbbi időben nagyon ritka, Svájcban pedig egyedülálló módon ilyen, csodakamrába illő tárgyakból válogattak össze egy aukcióra valót.
Az ukrán milliárdos és műgyűjtő, Viktor Pincsuk minimum 10 millió dollár fölötti összeget vár a tulajdonában lévő, Jeff Koons alkotta Balloon Monkey (Magenta) című munkáért.
A hazai árverőházak többsége elégedetten tekinthet vissza az elmúlt hónapok forgalmára.