Hirdetés
Hirdetés
— 2023. november 23.

A német fotóbiennálét is törölték antiszemitának ítélt megnyilatkozások miatt

Törölték a 10. Biennale für aktuelle Fotografie kortárs fotókiállítást, amelyet 2024 márciusában rendeztek volna Mannheimben, Ludwigshafenben és Heidelbergben, miután az egyik kurátor olyan tartalmakat tett közzé a közösségi médiában, amelyeket a városok hatóságai antiszemitának minősítettek.

Shahidul Alam bangladesi fotóriporter Facebook-bejegyzései „antiszemita részeket tartalmaznak” – áll a rendezvény szervezőinek közleményében, melyet a The Artnewspaper idézett. Ezek közé tartozik a jelenlegi gázai háborúnak a holokauszttal való összehasonlítása, valamint Izrael állam által a gázai palesztin lakossággal szemben elkövetett népirtás vádja – közölték a szervezők.

A kurátori csapat: balról: Tanzim Wahab, Shahidul Alam, Munem Wasif

A biennálénak otthont adni tervező három város képviselőinek nyilatkozata szerint „bizalmi kapcsolatuk” Alammal „súlyosan megromlott”. A szervezők elmondták, hogy közvetlen megbeszélést folytattak Alammal és a két másik kurátorral, Tanzim Wahabbal és Munem Wasiffal, megvitatták a Facebook-bejegyzéseket, „hogy érzékenyítsék a kurátorokat Németország különleges történelmi felelősségére Izrael államért és annak létjogosultságáért”. Alam, aki „aktivistának tartja magát, és követeli a véleménynyilvánítás szabadságát”, a megbeszélések után is hasonló tartalmakat posztolt. Wahab és Wasif pedig nem akarták Alam nélkül folytatni a biennálé előkészítését.

„A lemondás következményei a Biennale für aktuelle Fotografie és a szervezőcsapat számára messzemenőek” – közölték a szervezők. „Veszélyeztetik az egész rendezvény jövőjét. Az elkövetkező időszakban mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Biennálét hosszú távon is megőrizzük Németország és Európa egyik legnagyobb és legfontosabb fotográfiai rendezvényeként”.”

A tizedik, 2024-es kiadás lett volna az első olyan, amelynek három nem európai kurátor áll az élén. Egyben ez volt az utolsó, amelyet a BASF német vegyipari vállalat támogatott, amely már az év elején közölte, hogy megszünteti ezirányú elkötelezettségét, ami már akkor kétségessé tette az esemény jövőjét.

A művészek és a szervezői csapatok közötti viták a Hamász október 7-i izraeli terrortámadásai és az azt követő gázai izraeli támadás óta meghiúsítottak más német kiállítási terveket is. A Kasselben ötévente megrendezésre kerülő hatalmas kortárs művészeti kiállítás, a Documenta következő kiadásának tervei látszanak most zátonyra futni, miután a következő művészeti vezető kiválasztásáért felelős bizottság teljes tagsága lemondott.

A bizottság tagjai lemondó levelükben azt írták, hogy nem látják „megfelelőnek a feltételeket a különböző nézőpontok, felfogások és diskurzusok” érvényesülésének számára, miután a bizottság tagja, Ranjit Hoskoté kényszerűen visszalépett. Hoskoté a német média és a kormány nyomására hagyta el a testületet egy 2019-ben aláírt nyilatkozat miatt, amelyet antiszemitának tartottak.

Egy Facebook-bejegyzésben Alam úgy fejezte ki magát, hogy ez a levél „felhívta a figyelmet Németország szemellenzős álláspontjára a szólásszabadsággal kapcsolatban”.

Londonban a disszidens kínai világsztár-művész, Ai Weiwei kiállítását halasztották el egyelőre meghatározatlan időre, palesztinbarát megnyilatkozása miatt.