Szemle

„Boszniából jövök, vagyis Kelet-Európából, a Balkánról, nő vagyok és roma. Ez így együtt a legrosszabb kiindulópont, mégis ebből, a semmiből hoztam létre mindazt, amim mostanra van” – mondja Selma Selman aktivista és képzőművész, aki még mindig csak 32 éves, de már a legjobb képzőművészeti vásárokon és nagy presztízsű kiállítóterekben lehet látni a munkáit.

E heti válogatásunkban meghitt galériatermek és egy remek dokufilmklub a hatodik kerület feltörekvő kultúrhelyszínén várják a tartalmas beltéri programra vágyókat.

Perneczky Géza a hazai konceptuális művészet egyik főszereplője, korai munkái és publikációi katalizátor szerepet játszottak a magyar neoavantgárd irányzatokban. Harmincas évei közepén, 1970-ben költözött Kölnbe, azóta fontos közvetítő a magyar, illetve kelet-európai és a nemzetközi művészeti szcéna között. Jelenleg itthon, a Missionart Galériában láthatóak munkái. Perneczky művészetének jellemzőit és a megnyitó baráti légkörű hangulatát Kovalovszky Márta művészettörténész-író idézi fel.

Fotó- és Pécs-súlyozott e heti válogatásunk, melynek plusz egy elemeként a költészetet mint totális életformát választó legendás Gémes János, Dixi posztumusz kerekévfordulós születésnapi megemlékezése is szerepel.

A 92 éves, magyar származású, São Paulóban élő fotóművész retrospektív munkái, melyeknek meghatározó részét teszik ki az Amazonas őserdeiben élő janomami törzs történetének és mindennapjainak dokumentálása, Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel láthatók a Néprajzi Múzeumban. A képeken túl megismerhető Andujar kalandos élete és aktivizmusának gyümölcse is, melyek mind emlékezetes élménnyé teszik a kiállítást.

A rövidülő nappalokra szentendrei látogatást és nemzetközi fotókonferenciát javaslunk; de egyéb gyógyírt is talál e heti ajánlónkban a pár nap múlva beköszöntő téli időszámításra és a száraz novemberre.

Heti mustránkban tárlatok háborúinkról és tüntetéseinkről – vagy álmaink egyeteméről.
Aki viszont a „kreatív közélet” helyett (mellett, után) inkább andalodna, annak ajánlunk egy történelmi műtárgyvásárlást megkoronázó presztízskiállítást vagy esti fényeket a Füvészkertben.

A radikális muzeológia eszközeivel, mintegy „partizán történelmi narrátorként” igyekszik kiegészíteni a Kiscelli Múzeum a 20. század magyar művészettörténetét elfeledett, árnyékban maradt női alkotók életműveinek bemutatásával. A kiállítás-sorozat újabb része még november 5-ig látható Óbudán.

Mindenkor jó, de legjobb volt a ’90-es években – mondhatja közös tapasztalás alapján egy nemzedék. Bár, ha úgy látjuk, hogy az idő is csak illúzió, akkor talán jobb időnként nem gondolni semmire, elég rábízni magunkat a művészet produktumaira.

Szokatlan, meglepő, vicces. Jólesik, ha a városban valami ilyesmit látunk, ha jól ismert útvonalunkon egyszer csak valami kreatívan szabálytalanba botlunk, ha legalább egy időre kizökkent valami a napi rutinból. A Budapest Galéria felhívására több, a városi térbe egy-egy adott koncepció mentén beavatkozó művész és művészcsoport jelentkezett a fent említett hatást ígérő projektekkel, melyek közül tíz valósult meg; szeptember 22. és október 23. között láthatóak a főváros különféle helyszínein.

Hamarosan záró és épp ma nyíló kiállítások váltják egymást e heti ajánlónkban – hagyományos táblakép, immerzív multimedialitás, valamint fenyőfélék tematikákban.

Nem tudjuk pontosan, mire gondolhatott Csák János kulturális én innovációs miniszter, amikor nemrégiben arról beszélt, hogy itt az ideje a nagyobb privát szerepvállalásnak a kultúra terén. Mecenatúrára? Vagy simán csak az állami felelősségvállalás fokozatos eltűnésére? Mindenesetre a budapesti Hold utcában, az egykori piac épületében elég szemléletes példát láthatunk arra, hogy a magánpénz miképpen vehet részt a kultúrában, ami ráadásul még innovatív is.