Szemle

Szokatlan, meglepő, vicces. Jólesik, ha a városban valami ilyesmit látunk, ha jól ismert útvonalunkon egyszer csak valami kreatívan szabálytalanba botlunk, ha legalább egy időre kizökkent valami a napi rutinból. A Budapest Galéria felhívására több, a városi térbe egy-egy adott koncepció mentén beavatkozó művész és művészcsoport jelentkezett a fent említett hatást ígérő projektekkel, melyek közül tíz valósult meg; szeptember 22. és október 23. között láthatóak a főváros különféle helyszínein.

Hamarosan záró és épp ma nyíló kiállítások váltják egymást e heti ajánlónkban – hagyományos táblakép, immerzív multimedialitás, valamint fenyőfélék tematikákban.

Nem tudjuk pontosan, mire gondolhatott Csák János kulturális én innovációs miniszter, amikor nemrégiben arról beszélt, hogy itt az ideje a nagyobb privát szerepvállalásnak a kultúra terén. Mecenatúrára? Vagy simán csak az állami felelősségvállalás fokozatos eltűnésére? Mindenesetre a budapesti Hold utcában, az egykori piac épületében elég szemléletes példát láthatunk arra, hogy a magánpénz miképpen vehet részt a kultúrában, ami ráadásul még innovatív is.

Roman Abramovics orosz mágnás és volt felesége, az Egyesült Államokban élő Dasa Zsukova nem egész tíz év alatt állították össze az egyik legjelentősebb modern művészeti magángyűjteményt. Amint 300 műtárgyból álló kollekció értékét közel 1 milliárd dollárra becsülik.

Különböző korok szellemei öltenek testet tartalmas kiállítások formájában, melyekért Budapest mellett Győrbe és Dunaújvárosba is érdemes elutazni.

A fajok tömeges pusztulása és a globális felmelegedés lokálisan lehatárolhatatlan, kísérteties zónaként mindnyájunkat fenyeget.
Horváth Márk filozófus írása Dezső Tamás művéről.

64 éves korában meghalt Erwin Olaf holland fotós, akinek szürrealista helyzetekben, élő modellekkel készült finoman megvilágított képei egyaránt szerepeltek a divatmagazinok oldalain és a művészeti múzeumok és galériák tereiben – többek közt a debreceni Modemben is.

Nem először és bizonyára is nem utoljára történik meg az, hogy egy művészetében következetes, építkező, szellemi szabadságáért és művészi víziójáért az anyagi biztonságról – de legalábbis egy kényelmesebb életről – lemondó alkotónak az életműve utolsó éveiben vagy halála után fénylik fel igazán. Akkor lesz szélesebb körben ismert és keresett, műveinek akkor lesz magas az ára, amikor ezt a művész már nem, vagy csak nagyon rövid ideig tudja élvezni.

Az egykori Jugoszláviában született, 77. életévében lévő szerb performanszművész legmegrázóbb akcióit elevenítik fel a brit fővárosban.

Nemcsak megmosolyogtató és elgondolkodtató stilizált kerek és buja figurái, hanem az amerikai katonák által elkövetett Abu Ghraib-i fogolytáborban történt kínzások megfestőjeként is világhírű volt a 91 éves korában tegnap elhunyt kolumbiai művész, Fernando Botero.

A Hamburg graffitikultúráját körbejáró kiállítás sokkal többről szól, mint a város „színessé válásáról”: az előző évezred utolsó két évtizedének európai szubkulturális korrajzát és életérzését mutatja be.

„Mindig is a provokáció, a botrány, a polgárpukkasztás vitte előre a művészet összes formáját. A provokáció hiánya a jólfésült, konformista szalonművészet, amelynek egyik irányzata az itt »cukiságnak« nevezett minőség.”