Szemle

Vágy, szerelem, csábítás, érzékiség mitológiai ábrázolásokon: a Szépművészeti Múzeum kamarakiállítása a mítoszok isteneinek és halandó lényeinek szerelmi kalandjait mutatja be. De mennyire megy bele az érzéki ábrázolások, a pornográfia és a művészet kérdéseibe? És mennyiben mutat újat, mást a hasonló témájú nagy, külföldi kiállításokhoz képest?

Kortárs művészlét a társadalmi és kulturális kényszerek mentén. Anyagok és antianyagok. Efemer nejlonok és pupilla nélküli őzgidaszemek. Szombatig még nyitva a Látszólag ok nélküli egybeesés a Fészekben.

Eddig sem volt túl sok akadálya a Fidesz – illetve, ami ugyanaz, a kormány – uralmi törekvéseinek a kultúra területén, most még kevesebb marad. Praktikusan semennyi. Mi várható akkor most, vasárnap után közép- és hosszútávon?

A háború közepette a digitalizáció, illetve az anyagok külföldi szerverekre történő biztonsági mentése, mint a “menekültbefogadás” szimbolikus analógiája, már nem egyszerű innováció, hanem a kulturális szféra létfeltétele.

Az internet és annak infrastruktúrája annyira a mindennapjaink része, hogy ritkán gondolkozunk el azon: ez nem volt mindig így. Sok esetben véletleneknek köszönhető, hogy a világháló magyarországi jelenléte, a méltán híres magyar netart, majd pedig a hazai startup szcéna sorsa úgy alakult, ahogy.

Azok az ukrán fotográfusok, akik az utóbbi években az ottani kortárs tendenciákat képviselték, most többnyire óvóhelyekről, a támadások szüneteiben készült képeiket publikálják. De kik ők és mit reprezentál a művészetük?

Felbecsülhetetlen, pénzben nehezen kifejezhető művészi értékről van szó, amely ráadásul jelentős bevételt hoz London idegenforgalmának. Nézzük először a jól ismert tényeket, majd ismerkedjünk meg a londoni és athéni érvekkel, végül az ügy legújabb fejleményeivel.

Túl lehet-e lépni a transzgenerációs traumákon? Mit jelenthet és mire lehet alkalmas az empátia a gyarmati gondolkodás leépítésében? Miközben Európa képtelen megszabadulni az agresszió, a megszállás, az elnyomás, az alávetettség fogalmaitól és gyakorlataitól, egy lisszaboni kiállítás afro-európai művészek segítségével valamiféle közös jövőn gondolkodik.

A nemzetközi térben bőven zajlik a vita az orosz művészeti intézmények bojkottjáról: kell-e és van-e értelme? Hasonlóról idehaza nem sokat hallani.

Milyen mondanivalója van Európa központi, digitális kultúrával foglalkozó fesztiváljának a jelenünket átszövő technológiák állapotáról? A transmediale most hosszan elhúzódik, ahogyan a problémáink is.

Határeset: nem is lehetett volna aktuálisabb címet választani ahhoz a kiállításhoz, amely a fiatal, közép-kelet-európai művészek identitásról alkotott képét vizsgálja.

Amint azt kiadónk, a HVG Kiadó Zrt. több helyen kommunikálta, a közel 25 évig működött Műértő című folyóiratot print formájában megszünteti. És elindítja egyfajta továbbélését is, ez lett A mű. Elmondjuk, pontosan mi ez!