Szíj Kamilla és Szijj Ferenc nem rokonai egymásnak. Az egyikük képzőművész, a másikuk író és már nem először állítanak ki együtt. A Liget Galériában május 19-ig látható az aktuális kiállításuk.

Nehéz helyzetbe hozza az értelmezőt Szíj Kamilla és Szijj Ferenc nem előzmény nélküli közös kiállítása, A hegy. A maga tömör, transzparens enigmatikusságában szinte tálcán kínálja a különböző filozófiai, művészetelméleti, vallási és lírai értelmeket, arra csábítva, hogy vég nélkül idézzük és ráhagyatkozzunk a súlyosan pontos és készre fogalmazott alkotói önértelmezésekre, amelyek a Liget Galéria oldalán a kiállítás információi mellett szerepelnek, vagy éppen a tárlatot beharangozó videóban; vagy a recepció bevált és persze pontos meglátásaira – már ami Szíj Kamillát illeti („folyamatszerűség”, „lassú rajz”, „meditáció”, „redukció”, „érzékenység”, „minimalizmus” stb.), hiszen Szijj Ferenc recepciója főként irodalmi, bár épp ez is arra indíthatna, hogy ráolvassuk a költő/író Szijjt a képzőművészre, ráadásul oly módon, hogy bevonjuk az alkotó képzőművészeknek/hez (Igazi nevek (2019) című kötetében összegyűjtött), többek között Szíj Kamillának írt verseit/szövegeit -; továbbá a kiállítást megnyitó Andrási Gábor 500 szó című idézetkollázsából, ami a falra kikerülve immár a kiállítás részeként funkcionálva nyit meg további kontextusokat a hegyről.

Mindebből közvetve talán kiderülhetett, hogy a kiállítást a természeti létezők mintájára olyan egésznek, olyan egységnek látom, ami nem kívánja meg a szavakat, mert már eleve el van látva a megfelelő mennyiségű, bár – mindkét alkotóra jellemző módon – minimális, redukált (szó/jelentés/értelem) készlettel. Ezt a művekhez átfogalmazva és kibővítve visszajuttatni voltaképp redundáns, a felesleges gesztusok egyike.

Redukcióm tehát azzal próbál dolgozni, ami ezen kívül található, olvasható, látható. A kívül persze illúzió, hiszen nem lehet tökéletesen kizárni azt, ami a fejben már megvan, ismert.

A kiállítás címe, a határozott névelő első ránézésre arra csábít, pontosabban azt mondja, hogy itt egy bizonyos hegyről fog folyni a képzőművészeti diskurzus. Mintha a két alkotó egyetlen hegyet dolgozott volna fel. Holott nem, hiszen a beharangozó videóból kiderül, különböző, hegy témájú műveik kerültek egy térbe, emellett Szijj Ferencnek egy 500 kép című videója, ami az alkotó ablakából látszó városi táj 500, gyorsan váltakozó képben elbeszélve. Az 500-as szám a Liget galéria sorban 500. kiállítására utal, amely egyben a galériavezető, Várnagy Tibor utolsó munkája.

Szíj Kamilla egyetlen, nagy méretű (285x150cm) tekercsképe egy hegynek bizonyos értelemben spirituális képe, mivel a teljes felületet kitöltő ceruza vonalkázásból adódóan kevésbé tárgy-, vagy anyagszerű a kép tárgya, inkább egy, a fejben remegő vízióra hasonlít, vagy inkább a levegő, a légkör kicsit pszichedelikus vibrálását juttatja eszünkbe. Törékeny, áttetsző, mégsem tudjuk megmondani, mi van mögötte, és azt, hogy ez hegy, inkább csak az alkotói közlésből, a címből tudjuk, az absztrakció határán lebegő kép ugyanis lehetne egy folyó vagy lávafolyam, hiszen nem tudjuk, mihez viszonyítsuk a fő elemet, nincs perspektíva. Mintha egy nagy, szétterülő palástot, leplet vagy akár egy bőrdarabot látnánk, a Szíj Kamilla más munkáira is oly jellemző hatalmas, érzéki, szinte tapintható redőzetet, húst.

A kopár, mélyen redőzött, szinte felhasogatott, bőr-és testszerű hegy mintha az égből zuhanna alá és terülne szét, lávafolyamként. Körülötte, a háttérben, a felülről lefelé, vagy éppenséggel lentről felfelé tartó mozgással, sodrással ellentétesen kis, kör alakban, sugarasan örvénylő vonalakat látunk, mégpedig nagy tömegben, egymással érintkezve, egymás fölött, alatt, mögött.

Mintha a központi formát, a hegycsúcsot egy hatalmas, vibráló, örvénylő elektromos mező venné körül. Vagy éppen egy csillagmező, a csillagok ezer fénye és tündöklése.

A zuhanó vagy felfelé törő, sodró és a vibráló erők a kép alsó részén, a földhöz közel szinte kisimulnak, nyugvópontra jutnak, az örvénylő vonalak, a vonalkaháló majdhogynem kiegyenesedik. A vonalak is apróbbakká válnak, a sorok így sötétebbnek, sűrűbbek tűnnek, nagyobb súllyal, földrétegekként nehezednek egymásra.

Szijj Ferenc munkái mintha innen, ebből a sűrű, sötét anyagból indulnának, de meg is maradnak itt, az anyagban, a földben. Grafikáin – Szíj Kamilla képéhez képest – sokkal konkrétabb, hegy-és dombszerű, sokszor csak földszerű képződményeket látunk, földtani metszeteket, amelyek mintha az anyag mélyét, szerkezetét kutatnák. Szijj hegyeinek irtóztató súlya, sötétsége és örvényei vannak. Metszetein nem látunk át, amit megmutat, az, ami, igen tárgyszerű, testies sötétség, mégpedig Szíj képéhez hasonlóan, csak másképp, más redők, örvények, sebek által szabdalt hús.

Szíj álló, egyszerre magasból legördülő, lezuhanó és felfelé törő világához, tekercséhez képest Szijj munkái mind fekvő arányú grafikák, amelyekben a képtér nagyrészét a sötét anyag, a föld foglalja el. A képek, ahogy egyébként Szíj munkája is, mintha pusztán esetleges metszetei lennének egy hatalmas és határtalan, amorf anyagnak, a képtér lezárása nem berekesztődés vagy valódi, kompozícionális zárlat, határ, hanem csak egy szakadás, éppen véget ért a papír. A tárgy, bármi legyen is az, vagyis a valóság szövete végtelen, maga az amorf folyamatosság, szétterülés, szétszóródás.

Az alkotás ekképp mintha pusztán a rendezetlen, kaotikus anyag, a tektonika megmutatása lenne, az alkotó a háttérbe húzódik, csak egy metszetet nyújt át valamiből, aminek voltaképp nincs jelentése, értelme, csak jelenléte.

Képein, paradox módon, tapintható érzékiségű amorf földszobrokat látunk. Installálási módjuk, épp ahogy Szíj Kamilla műveié, a műtárgyvonatkozástól is hátrébb lép, nem kíván sok vagy erős lenni drága kerettel, üveggel, paszpartuval, elleplezni a papír gyengeségét, puhaságát, a segédvonalakat – minden képén látható a vonalzóval meghúzott téglalap, azaz a képtér esetleges metszete –, így azonban az ábrázolt anyag, a hegyek súlyát, sűrűségét is finom idézőjelbe teszi, pontosabban meghagyja annak, ami, grafikának.

Szíj és Szijj hegyei kopárak, semmilyen elem nem vonja el figyelmünket az alakról, a szerkezetről, a lényegre csupaszítottan, redukáltan mutatnak fel- és meg valami abszolút alapvetőt a világból, a Föld redőzetét, hatalmas, súlyos és sötét hullámait, amelyek ember-és jelentésnélküli jelenlétét a képzajgásban oly ritkán tapasztaljuk meg. Képeik ehhez a már-már taktilis és néma tapasztalathoz juttatnak el nagy és halk erővel.

Szíj Kamilla és Szijj Ferenc: A hegy

Liget Galéria

2022. május 19-ig