fotó

Miközben ember és ember sem tud békét kötni, addig akadémiai berkekben és a művészetek területén az antikvitás óta fennálló emberkép és normatív rendszer átgondolása zajlik. A korábbi hierarchiák felbontása a cél. – Nagy Iza kiállításáról.

Tavaly Arany Oroszlánt nyert egy dokumentumfilm, a fotográfus Nan Goldin életéről és küzdelméről. Egymaga indított harcot az opioid krízisben meghaltak nevében a kőgazdag Sackler családdal szemben. De most Goldin és a köré felépült közösség győzelemre áll.

„A könyv színválasztása gyermekkori hangulatot idéz, például egy kislány babaszobáját. Ez a szoba azonban nem gyerek játékszerekkel van tele – és ezen a ponton kulminál a fotósorozat fogadtadásának ellentmondásossága. Feszegeti a „jó ízlés” határait, tabukat döntöget – leginkább a szexualitáshoz, intimitáshoz és annak reprezentáláshoz kötődő tabukat”.

December 28-án, egy tragikus baleset következtében elhunyt Móricz-Sabján Simon fotóriporter, dokumentarista fotográfus. Ebben a cikkben néhány emlékezetes munkáját elevenítjük fel, melyek a sajtófotó és az autonóm fotográfia határterületén mozognak és a hiteles vizuális tájékoztatás innovatív útjait keresik.

Bert Danckaert PhD kutatásához készült fotósorozata nem úgy sikerült, ahogy előre tervezte.  Tapasztalatait egy különös, szakmai és irodalmi szövegeket ötvöző kisregényben tárja az olvasó elé. Az első és második rész után a harmadik részt közöljük. Kudász Gábor Arion fordítása.

A Paris Photo, a világ legnagyobb olyan vására, amelyet kizárólag a fotográfia médiumának szentelnek, idén több mint 60 ezer látogatót vonzott. Sorban állás, hatalmas forgatag, nagyon különböző minőségű alkotások valamint ambíciózus programok fogadták az érdeklődőket a három szekcióban. 

Pozsonyban most egymás mellé került sok minden. Két rendezvény, a Fotóhónap és az OFF Bratislava, pár olyan kép, amelyeknek nem kellett volna, sok olyan is, amelyeknek jót tett egymás kontextusa, és néhány probléma, amely még sajnos sokáig velünk marad itt, Európában.

Mire jó a vízitorma a fotográfiában? Fel lehet-e eleveníteni a kortárs művészetben olyan fotótechnikákat, amelyekhez nem kell kamera, miként lehet használni ezeket és mit mondanak? Almudena Romeróval budapesti kiállításán beszélgettünk.

Bert Danckaert PhD kutatásához készült fotósorozata nem úgy sikerült, ahogy előre tervezte. Projektje egyaránt szól a kulturális különbségekről, a művészeti doktori képzés nehézségeiről és egy alkotói folyamat buktatóiról. A második részben a fotografikus kép és a színház kapcsolatáról gondolkodik a szerző.

Félelmetes belegondolni, hogy mennyi mindent nem tudunk befolyásolni. Csontó Lajos képein figyelemre sem méltatott apróságokra irányul a figyelem. Mozzanatok, esetlegességek, egybeesések, amelyek új események láncolatát indíthatják el, de legtöbbször nem indítanak el semmit. Felidéznek viszont valamit, ami nem más, mint a múló idő.

Ahogy a kollégák, én sem igazán voltam tisztában a művészeti kutatás mikéntjével. Hallomásból értesültem a konzervatóriumi színiprofesszorokról, akik elutasították annak lehetőségét, hogy beállva a sorba „kutassanak,” mert szerintük alkotói gyakorlatuk önmagában egyfajta kutatásnak minősül. De vajon megfelelt-e mindez az egyetemi szintű kutatásnak? – Bert Danckaert belga fotós a művészeti doktori paradoxonáról. Első rész.

Tizenhárom év után megszűnhet az Elephant című művészeti magazin, amely friss és kritikus látásmódjával az egyik legüdítőbb jelenség volt a kortárs print művészeti lapok piacán. 2009-ben indult és kezdetben nem tekintett kötelezőnek magára nézve sem műfaji, sem megszólalásbeli konvenciókat.