A vásár városában élő szerzőnk hosszú ideje kíséri figyelemmel az Art Basel eseményeit. Idei helyszíni beszámolója a június 18-án zárult rendezvényről többek közt kiemeli a két szekcióban is helyet kapott magyar galéria, az acb standjait.

Az idén 53. alkalommal megrendezett bázeli vásár látogatottsága 82 ezer belépővel az elmúlt évek szintjén mozgott. A rendezvényt 16 éve vezető Marc Spiegler múlt év végi meglepő lemondása óta teljesen új szervezeti struktúra jellemzi a vásárt. A  megnépesült vezetőség élén a New York-i Noah Horowitz lett felelős az anyavállalat többségi részvényese, James  Murdoch, a globális médiacsászár fiával szemben, akinek hosszú távú terveit illetően némi  bizonytalanság uralkodik Svájcban. A már négy városban megrendezett (Bázel, Miami, Hong Kong és a legújabb, Párizs) vásár fölött pedig Vincenzo de Bellis új funkcióban vette át a múlt évben, még Spiegler alatt az irányítást.  Ezen kívül mindegyik vásárnak külön igazgatója lett. A fővásár nemrég kinevezett vezetője, a német Maike Cruse eddig kilenc éven át a berlini Gallery Weekend jól működő rendezvényeiért volt felelős. A decemberi floridai esemény igazgatóját még keresik. 

Meglátjuk, milyen sikerrel fog működni e felfújt struktúra. Érdemes visszaemlékezni a 2007-es évre, a nagyon sikeres Sam Keller lemondása után keletkezett szituációra. Helyére egyszerre három egyenrangú felelőst neveztek ki. Akkori írásomban (Műértő, 2007.  szeptember) megkérdőjeleztem annak értelmét és működőképességét. Pár hónapra rá már vissza is lépett az  egyik kinevezett, a második még kitartott másfél évig, hogy végül Marc Spiegler kezében maradjon a vezetés 15 éven keresztül. 

Az idei rendezvény a pandémia előtti időkre emlékeztetett. Az amerikai látogatók nagy számban visszatértek, az  ázsiai résztvevők is újból láthatóak voltak. A  kihirdetett árak azonban alacsonyabb szinten mozogtak, mint 2022-ben, ez visszavezethető az elmúlt árverési szezon gyengébb eredményeire. A globális műkereskedők, mint a Hauser & Wirth, David Zwirner, a Pace Gallery vagy Gagosian szokásosukhoz híven már a vásár elején előrukkoltak az első órákban elkelt dollármilliókba kerülő műveik híreivel. Ekkor talált vevőre például Louise Bourgeois egyik pók szobra, a tavalyi, majdnem kétszereséért, 40 millió dollárért elkelt mű lényegesen kisebb változata (Spider IV, 1996; Hauser & Wirth ) 22,5 millió; Joan Mitchell Girolata Triptych című, 1963-as absztrakt képe 20 millió dollárért (Pace). Az  első napon az állítólag 245 millió dollár összértékű eladások több mint 70 százalékát hat vezető, a világ több pontján jelen lévő műkereskedő mondhatta magáénak. Felmerül a kérdés, hogy ezek egy része nem lett-e jóval a  megnyitás előtt „odaígérve”. 

Amerikai mintára a pénzügyi befektető alapok növekvő érdeklődést mutatnak az európai műkereskedelem iránt. Röviddel a vásár megnyitása előtt vált nyilvánossá, hogy a globális francia Perrotin galéria eladta részvényei  60 százalékát egy ilyen alapnak. Evvel folytatódik a  művészeti piac „iparosodása” és kettészakadása a tőkeerős, nemzetközileg jelen lévő cégek csoportja és a hagyományos keretek közt működő többiek között. E fejlemény a jól értelmezett művészet szempontjából nem jelent pozitív fordulatot: a  nyereség és a hozam fontossága még nagyobb nyomást fog gyakorolni a már így is megbolondult árakra a piac legfelső rétegében. 

A kínált alkotások terén meglepő újdonságokról nem lehet beszámolni. Továbbra is az erősen színes, nagy, feltűnő művek dominálják a friss kortárs ajánlatot a nagyrészt kaotikus, túlterhelt galéria szektorban. Az ázsiai és főleg afrikai művészet idén erősebben volt jelen, ami érezhető volt a nagyszámú, társadalmi témákkal foglalkozó művek esetében is. Ilyen volt például Serge Attukwei Clottey ghánai művész Sea never dries című, a hazájában tömegesen használt sárga plasztik konténer egyformára vágott darabkáiból összeállított, hullámszerűen elhelyezett, esztétikailag is meggyőző installációja. 

Az Unlimited szekció, ahol ez az alkotás is látható,  továbbra is a vásár legvonzóbb része. A 73 itt kiállított darab főleg méreteivel tűnik ki, de helyet kaptak itt olyan legendás, nagy hatású műveket létrehozó alkotók munkái is, mint mint Jesús Rafael Soto vagy Carlos Cruz-Diez.

Az idei vásár magyar szempontból is fontos és sikeres volt. Tizenegy év után (Vintage Galéria),  újra magyar résztvevővel találkozhattunk. A budapesti acb galéria a Feature szekcióban a vásár földszinti termében mutatta be Ladik Katalin elsősorban a 70-es években alkotott kollázsait és fényképeit, melyek nagy érdeklődésre és részben vevőre is találtak. 

Ezen kívül a nagyformátumú műveket bemutató Unlimited szektorban is jelen voltak a bécsi vásáron is nagy sikerrel szerepelt bosznia-hercegovinai Selma Selman egy szétszedett Mercedes  karosszéria-darabjaira festett munkájával. Ezt a művet a stockholmi Moderna Museet vette meg gyűjteménye számára – ami nagy elismerés mind a művész, mind a magyar galéria számára.

Természetesen idén is megrendezték a szokásos parallel vásárokat, rendezvényeket – Liste, Scope, Volta, June,  Photo Basel –; a fő érdeklődést és sikert azonban egy Basel Social Club néven, helybeli  privát kedvezményezésre alapozott, új művészeti kiállító és kulturális találkozóhely váltotta ki. E valóban nem mindennapi élményt nyújtó rendezvény az Art Basel-lal egy időben nyílt meg. Egy ismert svájci  élelmiszeripari cég elhagyott óriási gyárépülete vált a rögtönzött, 100 résztvevős művészeti vásár továbbá szórakozóhelyek, éttermek, bárok, performanszok és tánctermek elvarázsolt palotájává. Az épületet három helybeli testvér vásárolta meg, és bocsátotta hosszú távra ingyen a Basel Social Club rendelkezésére. Az alacsony kiállítási költségek és az ingyenes belépés elsöprő sikerhez vezettek. Még a hivatalos Art Basel központi vásár néhány fontos nemzetközi résztvevője sem restellt itt is megjelenni.

Borítókép: Serge Attukwei Clottey: Sea never dries, részlet. Fotó: Art Basel