Hirdetés
Hirdetés
— 2022. június 7.

Börtön várhat a brit és észak-ír elefántcsont-gyűjtőkre

Tegnap hatályba lépett az elefántcsont-birtoklást kriminalizáló törvény az Egyesült Királyságban, mely szerint akár öt év börtön is várhat az illegális tulajdonosokra.

Az évek óta előkészítés alatt álló, a parlament által már 2018-ban elfogadott, de csak most június 6-ával életbe lépő rendelkezés szerint az elefántcsontból készült tárgyak birtokosai a különböző mértékű – akár 250 ezer fontot elérő – pénzbírságtól kezdve öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők – írja az Artnet. Ezzel Európa egyik legszigorúbb szabályozása született meg, mely megtiltja az elefántcsontot tartalmazó termékek vásárlását, eladását, importját és exportját. Kivételt csak néhány „kiemelkedően magas művészeti, kulturális vagy történelmi értékű”, 1918 előtt készült darab képezhet. A szabályozás pontos szövege itt olvasható.

Elefántcsontkereskedés 1880 körül. Fotó: Wikimedia Commons

Zac Goldsmith, az Egyesült Királyság állatjóléti minisztere „mérföldkőnek” nevezte az aktust.

„Minden évben elefántok ezreit célozzák meg szükségtelenül és kegyetlenül agyaraikért anyagi haszonszerzés céljából” – tette hozzá. „A maga nemében az egyik legszigorúbb tilalomként világos üzenetet küldünk, hogy az elefántcsont kereskedelme teljességgel elfogadhatatlan.” 

14. századi elefántcsont tabernákulum a Louvre-ban. Fotó: Wikimedia Commons

A törvény hivatalos hatályba lépéséig az elefántcsontból készült tárgyak tulajdonosait arra kérték, hogy adják át azokat az Egyesült Királyság kormányának. Sokan így is tettek, több ezer faragvány, figura és egyéb tárgy érkezett be, azonban jellemző volt, hogy nem kevesen inkább a piacon igyekeztek megszabadulni a náluk lévő daraboktól.

A Two Million Tusks (Kétmillió Agyar), az elefántok védelmével foglalkozó non-profit szervezet által összeállított adatok szerint csak május utolsó hetében nagyjából 790 darab elefántcsontot ajánlottak fel az Egyesült Királyság aukciósházai. Ebből 143 darab biztosan elkelt, és 64 000 fontot (84 000 dollárt) hozott. Az ezt megelőző két hétben pedig az elefántcsont értékesítése 61 306 illetve 30 492 fontot ért el az árverezőházaknál.

Elefántcsont-utánzatból készült kínai baba orvosi diagnózishoz, 18. század. Fotó: Wikimedia Commons

Míg a törvényhozók méltatták az újonnan életbe léptetett törvény keményvonalas álláspontját az Egyesült Királyság elefántcsont-kereskedelmével szemben, mások attól tartanak, hogy ez nem elég ahhoz, hogy véget vessen az elefántok és más veszélyeztetett állatok orvvadászatának. A törvény például nem védi az elefántok bőrét, lábát, talpát és egyéb olyan részeket, amelyeket gyakran trófeaként gyűjtenek össze vadászok; nem foglalkozik a más emlősök – például rozmár vagy víziló – szintén előszeretettel begyűjtött, az elefántcsonthoz hasonlító, sokszor azt helyettesítő fogazatának, csontozatának védelmével.

Borítókép: Indiai királyi uszály elefántcsontból a LACMA gyűjteményében. Fotó: Wikimedia Commons