Hirdetés
Hirdetés

vásár

vásár

„Egyszer volt egy művészeti világ, most művészeti piac van” – kerülte a politikát az idei Art Basel, miközben a márka Katarban terjeszkedik

Idén is színes és gazdag volt a legpatinásabb kortárs képzőművészeti vásár felhozatala. Jövőre egy új, Art Basel Qatar néven futó rendezvény is napvilágot lát, így egy ötödik vásárral bővül a svájci márka. A hír vegyes fogadtatásban részesült, a gazdag arab emirátus ugyanis aligha tekinthető a szabadság és az emberi jogok hazájának, annál több viszont a milliárdos.

— 1 perc olvasás Frieze

Egyik zsebből a másikba került a Frieze – a kabát ugyanaz

A hónapok óta tartó iparági találgatások után az Endeavor bejelentette, hogy eladja portfóliójának központi elemét, az egyik legfontosabb művészeti vásár-komplexumot, a Frieze-t egy új cégnek, amelyet Ari Emanuel, az Endeavor korábbi vezérigazgatója alapított. A felek 200 millió dolláros üzletet írtak alá.

Kína

Kortárs műkereskedés Sanghajban

A vásári szezonokban nagyobb figyelem hárul olyan új művészeti és műkereskedelmi központokra, mint az utóbbi évtizedben előkelő helyre kerültSanghaj; a kínai metropolisz jelentős kortárs művészeti fesztivállal, globális szinten is egyre fontosabb múzeumi kiállításokkal, új galériákkal büszkélkedhet. Helyszíni beszámoló.

— 5 perc olvasás ajánló

Karácsonyi bevásárlás – A mű heti ajánlója

Legnagyobb konzumünnepünkre számos galéria is karácsonyi vásárral készült. Az év más szakaszaihoz képest kedvezőbb áron kínált művek közt új és már ismert alkotások találhatók, pályakezdő és befutott művészektől. E heti ajánlónkban ezek közül válogattunk.

— 1 perc olvasás fotó

Art Market Budapest – újra a Millenárison

Október 17. és 20. között rendezik meg az Art Market Budapest képzőművészeti vásárt a Millenárison, melynek idén is része az Art Photo Budapest, az Inside Art nemzetközi konferencia és a sCULTURE szabadtéri szoborpark.

— 2 perc olvasás vásár

Megnyílt az Art and Antique a Bálnában

Idén hatodszorra szervezték meg az Art and Antique művészeti vásárt, melyen ezúttal 40 galéria vesz részt. A rendezvény február 29-től március 3-ig, csütörtöktől vasárnapig látogatható.