Csenki Bianka Ich bin bei Jules (Jules-nél vagyok) című sorozata egy tehetős család történetére, annak párkapcsolati szerkezetére fókuszál. Központi figurája Jules, a családfő, férj, édesapa, szerető. Csenki mintegy családi fotográfusként folyt bele a közösség életébe, professzionális segítséget nyújtva annak reprezentációjához. Éveken át tartó munkája azonban eddig háttérbe szorított érzelmeket hozott napvilágra, amely nagy hatással volt a mestermunkaként elkészült photobook anyagára.

A családi csoportképek feladata már a 19. században is több volt, mint pusztán a család adott állapotának dokumentálása. A fotókon olyan öltözékek, kiegészítők, kódolt gesztusok jelentek meg, melyek tükrözték, közvetítették a családok társadalmi helyzetét, az ábrázolt emberek valós vagy inkább felmutatni kívánt státuszát. Később a fotográfusok épp ezeket a kissé idealizált, egyetlen pillanatba sűrített képeket bontották ki a nyilvánosság felé, mikor őszintén tárták fel személyes közegüket, az aktuális vagy hátrahagyott hétköznapi szituációkat.

Masahisa Fukase Family (Család) című könyvében a családi portré rituáléja játékká és egyfajta memento mori-vá alakult. Memories of a Father (Egy apa emlékei) című albumában pedig apja meghatározó figuráján rajzolta meg a családi kapcsolatok rendszerét. Larry Sultan Pictures from Home (Képek otthonról) című munkájában idős szülei összetett portréin keresztül mesélt családi dinamikáról és egy letűnt korról. Spontán és megrendezett képein láthatóvá váltak azon történetmesélési dilemmák, melyekkel egy fotográfus az egymáshoz közel álló emberek törékeny viszonyainak ábrázolásakor találkozik.

Richard Billingham kegyetlenül nyersen dörgölte arcunkba származását, familiájának nem családi albumba illő snapshotjait. Az általa rögzített, eredetileg festményekhez készült tanulmányfotókat először 1996-ban publikálta. Sorozata díjakat is nyert, a jól ismert képsorok a család többi tagjának zárt világát mégsem érintették meg, a művészetkedvelő közeget azonban szembesítették az ismerősnek vélt, mégis ritkán látható klausztrofób emberi kapcsolatokkal. Billingham többször nyilatkozta, hogy a kamera egy idő után közvetítővé vált szülei és egyre külsővé váló nézőpontja között. 

A fenti esetekben a fotós családtag is, aki ugyan bizonyos távolságtartással – mely esetenként eltérő lehet – de mégiscsak a közösség szerves részeként jelenik meg, ha nem is a képeken, de a képek által. A fotók hitelességét ekkor épp az adja, hogy a reprezentáció alkotója jól ismeri témáját és miközben mások életét tárja a nyilvánosság elé, ő maga is feltárulkozik. Csenki Bianka éles, kissé hátborzongató sorozata nem a saját, hanem egy jól ismert baráti családot mutat be. A hosszú, közös munkának köszönhetően modelljei így nincsenek zavarban kamerája előtt. Témáját nem saját identitásának feltérképezése, hanem a valós párkapcsolatok iránti kíváncsisága motiválta.

Jules és felesége nyitott házasságban élnek. A gyerekek ebben a szokatlan, szabad párkapcsolati miliőben nőttek fel, néhányuknak mára már saját családjuk van. A fotográfus eleinte a família és az életükben jelenlévő szeretők adta különös dinamika vizuális ábrázolását tűzte ki célul, mivel azonban Csenki a gyerekek generációjához tartozik, a hangsúly egy idő után áttevődött a fiatalok érzéseire, traumáira is. A könyv formájába rendezett családtörténet szépséget, erotikát, vágyat és elfojtott érzelmeket felvillantó portrékon, csendéleteken keresztül tárja elénk a hagyományos, keresztény normáktól eltérő házasságot, leginkább Jules, a családfő és Csenki, a fotográfus nézőpontjából. Bianka párkapcsolatokat tematizáló filmeket, például Bergman Farkasok órája című filmjét tanulmányozta az előkészületek során, de láthatólag a vizuális kultúra tágabb halmazának példái is hatással voltak megrendezett jeleneteire.

A tömegeket megszólító, öltözőszekrények belső falát díszítő erotikus képek világa is lépten-nyomon visszaköszön az anyagban.

Ezen képek online közléséhez a szereplők többnyire nem járultak hozzá, ezért itt sem tudjuk megmutatni őket, azonban a MOME diplomakiállításán megtekinthetőek. A könyv első, Julesről szóló részébe bekerültek a családapa privát fotógyűjteményének pikáns fotóiról készült képek is, melyek mellett Jules-t felesége és szeretői társaságában vagy egyedül láthatjuk. A családfő lányaival egykorúnak tűnő szeretők megkülönböztethetetlenné teszik a szereplőket és összekuszálják a családi viszonyokat. Csak a képaláírásokból és a fejezetek mentén válik érthetővé, hogy valójában ki kicsoda.

A családi reprezentációnak így szerves részévé válik a poliamória vagy ahogy maga a főszereplő hivatkozik rá, a könyvben közölt interjúban, a toleráns kapcsolat. A kitakart arcú vagy épp árnyékba ültetett, de lényegében továbbra is hangtalan és ismeretlenül ránk tekintő szeretők végiglapozása után felmerül a kérdés, hogy a csupán szexuális vágykeltésre, a szépség felmutatására használt női testek újratermelése akar-e és tud-e kritikai attitűdről tanúskodni ebben a narratívában. 

A legzavarbaejtőbb és legszomorúbb kép, melyen főhősünk keze szeretőjének fogsorát teszi láthatóvá a kép nézője számára, mintha eladásra kínálná a kamerába néző embert. Ennél összetettebb példa a lovon ülő szerető és Jules közös képe.

A szeretőnek nincs jelölve a neve (még álneve sem) – ahogy a könyvben egyik szeretőnek sem – és az arca sem látszik.

A természetes, szép női test vonzza a tekintet, egy szexuális fantáziát jelenít meg, vad amazonként, nyereg nélkül üli meg a lovat. Alatta, a kép jobb oldalán, kissé mellékesen áll a felöltözött férfi. Fején és kezén a kidomborodó erek a ló alakját barázdáló mintázatot követik. Vizuálisan szinte eggyé válik az állattal. Az álomszerű jelenet bonyolult viszonyokat teremt, elsőre úgy tűnik, hogy a női alak pusztán díszítőelem, mégis a férfi fölé rendezve uralja a kép egészét. Ezen és a képek többségén is megfigyelhető a viszonyok hierarchiájának ez a különös lebegtetése, a női test korábbi, kritikátlan reprezentációja és az ebből kimozdító, zavarbaejtő ábrázolások hálózata, mely közvetíti a férfi életmódját, miközben kérdéseket tesz fel a kialakult viszonyok tekintetében.

A második fejezet kifejezetten a fiatal generációnak, az apa és gyermekei kapcsolatának van szentelve, mégis nagyon hasonló minőségű képek váltják egymást, mintha egyértelmű folytonosság lenne az apa és szeretői és a gyermek-apa, illetve a gyerekek saját kapcsolatai között. Csenki a fiatal generáció fotózása során szembesült azokkal a feldolgozatlan sérelmekkel, melyeket Jules mint apafigura okozott gyermekei életében. A megközelíthetetlen apai tekintély jól érzékelhető a 20-as számú képen (Jules negyedik lányával, 2021), melyen az apa képe árnyékként vetül a falra, keze erőteljes mozdulattal tartja felnőtt lánya arcát a kamera felé. A presztízs elvesztésének jele azonban itt is megjelenik a sérült, bekötött kéz formájában. A fotográfus a képek egymásutánjában építi Jules karakterét, de mintha folyamatosan le is bontaná azt.

A fotók bizonyos része érzékelhetően ironikus, melyek egyértelműen artikulálják a fotográfus véleményét.

Az arany zsebkendőtartó, a nyereggel szembenéző és az ősök képe között álló magabiztos családfő portréja, a díszletek között üresen maradt családi csoportkép, (mivel a fotózásra sokan nem jöttek el a család tagjai közül), mind egy olyan külső szemlélő értelmezési kísérleteinek lenyomatai, aki tudja, hogy véleményformálásának tétje van és a keze közül kikerülő kiadvány nem csak egy életformát közvetít a nyilvánosság felé, hanem egy család megítélését, törékeny emberi kapcsolatait is.

Csenki elmélyült a kiválasztott család életében. Intim képei egy emberi közösség konszenzusos megjelenései, (hiszen a szereplők egyetértettek a képek tartalmával), azonban mind szöveges, mind vizuális szinten az apa figurája, az ő értékei uralják a teret. Nem kap hasonló mértékben hangot sem a feleség, sem a szeretők, sem a gyerekek. A narratíva az ő szempontjukból inkább marad feltáratlan. A fotográfus kinyit egy sokak számára izgalmas és ismeretlen világot, de a könyvből nem derül ki, hogy mi pontosan a célja a képek szélesebb közönség elé tárásával, publikálásával, pedig a kevésbé avatott szemek a gondosan felépített részletek által konstruált elbeszélést könnyen félreérthetik.

A diplomakiállítás, köztük Csenki Bianka Ich bin bei Jules című könyve 2023. 06.16-18. 10-18 között tekinthető a meg a MOME kampuszán.