Hirdetés
Hirdetés
— 2022. március 2.

Kopik az egzotizmus? Pictorial Collective: Decade ‘10-’20

A Pictorial Collective saját gondozásában megjelent és a Capa Központban bemutatott Decade ‘10-’20 című könyv a hasonló című, 2021-ben megrendezett kiállítás anyagát prezentálja egy érdekes szerkesztési elv mentén. Csizek Gabriella, a kiadvány szerkesztője, a fotográfusok által összeállított sorozatok mellett olyan közös képanyagokat helyezett el a könyvben, melyek egy-egy általános fogalom mentén artikulálódnak.

A 11 éve létrehozott Pictorial Collective csoport három alapítója Bácsi László Róbert, Móricz-Sabján Simon és Szabó Bernadett azzal a törekvéssel futottak neki a kezdeményezésnek, hogy kortárs környezetben hozzanak létre autentikus tartalmat a dokumentarista fotográfia hagyományos eszközeivel, megőrizve annak hitelességét. Az aktuális háborús helyzet vagy a több éve jelen levő Covid-vírus nyomán kialakult, egyre súlyosabb és nyomasztóbb helyzetben, mikor számtalan média közvetít könnyen elérhető tartalmakat, méginkább világossá vált: sokféleképpen elmesélhető történeteink különböző érdekek hálójába kerülhetnek és a kialakult kontextusban nem mindig azt a célt szolgálják, amit alkotójuk eredetileg szánt nekik. A régóta bevésődött kategóriák önkéntelenül pozicionálják a befogadott képeket és jellemzően már az első kockák után rálépünk az előítéleteinknek megfelelő ösvényre, amelyen a dolgok szemlélése közben szeretünk végighaladni, még akkor is, ha a képek épp levezetni szeretnének minket erről a kitaposott útról.

Az egyszerű, elegáns, mégis látványos fotókönyv (nagyon kisbetűs) bevezetője összefoglalja a kollektíva alapításának körülményeit és az évtizedes működés főbb jellemzőit.

A csoport tagjai eszerint elsősorban fotóesszékben, hosszútávú projektekben gondolkodó fotográfusok, akik szubjektív nézőpontból szemlélik a privát és a nyilvános tér kevésbé ismert rétegeit.

Fontos számukra a szakmai párbeszéd, mely lehetővé teszi, hogy tapasztalataikat megosszák egymással és együtt alakítsák fotográfus-attitűdjüket, illetve egyfajta “festői” szemlélet, amely a képeiken megjelenő helyzeteket az utómunka etikus használatának köszönhetően erőteljesebbé teszi. Végigfutva a kiadványon a festői eszköztár jellemzően a kis mélységélességet (amely nagyobb teret ad a fotónak), a szaturált színeket (segít elrugaszkodni a valóságtól) és a vignettálást (elsötétedő képszélek) jelenti. Persze minden fotográfus eltérő mértékben használja ezeket az eszközöket és van, aki egész más módon, például erőteljes vakuhasználattal éri el a kívánt hatást.

Pictorial Collective: Decade ’10-’20Fotó: Urbán Ádám

A szubjektivitás hangsúlyozása ellenére munkáik nem a kétezres évek elején jelentkező szubjektív dokumentarista generáció (pl: Zöld László, Molnár Zoltán, Fekete Zsolt) formavilágát és hétköznapokat sematizáló fragmentumait idézik, nem az ő tevékenységük felől értelmezhetőek, hanem annak a nemzetközi dokumentarista fotográfiának a tükrében, mely körülbelül Jacob Riis munkásságával kezdődött és a huszadik század humanista fotográfiáján keresztül az adott történeti keretekhez igazítva napjainkig létezik.

A könyvben néhány kivételtől eltekintve emberi sorsokkal, szociális érzékenység által motivált képekkel találkozunk. Megjelenik a szegénység, az elnyomott kisebbségek, a kiszolgáltatott helyzetek, de a képek egyúttal tartást, emberi méltóságot és szépséget is közvetítenek. Roland Barthes l’effet du réel-nek nevezi azokat a tématípusokat, melyek az idők folyamán a dokumentarista képkészítésnek mintegy cégérévé váltak. Ennek szinte minden esetben megfelelnek a Pictorial Collective könyvében megjelenő munkák. Bácsi Róbert Nagorno-Karabakh című anyaga, a Kaukázus háborús övezetében élők mindennapjait mutatja be, Hajdú D. András Cataracta című sorozata, dr. Hardi Richárd missziós tevékenységén keresztül teszi láthatóvá az afrikai Kongóban élők körülményeit, Hirling Bálint Where the Roads End című sorozata, a Cserehát és a Bükk völgyeiben megbúvó elnéptelenedő végfalvak haláltusáját örökíti meg, hogy csak néhány munkát említsünk.

Ez a fajta vizuális kommunikáció, ahogy Abigail Solomon-Godeau összefoglalta, egy nagyobb rendszer részeként empirikus bizonyítékokat és vizuális “igazságokat” gyűjt és ezáltal a fennálló ideológia kifejezési formájaként, egyfajta jelrendszerként értelmezhetjük. Pátoszt és szimpátiát keltenek a képekkel, hogy annak tárgyát emblematikus vagy archetipikus jelentőséggel ruházzák fel. Az önmagát a status quo kritikusaként definiáló, de szándékai szerint legalábbis reformista dokumentarista gyakorlat mögött így egy komoly paradoxon áll: a fotográfus munkáját befogadó felületek, az intézményrendszer, funkcióik szerint behatárolják, korlátozzák és így végső soron semlegesítik a munkák eredeti szándékát, mely épp az lenne, hogy gyengítsék azt a komplex ideológiai hálót, amelyet bármely adott történeti pillanatban valóságként fogadunk el. Különös figyelmet érdemel tehát, hogy mire és hogyan használjuk a reprezentációkat, hogyan igazítjuk őket az aktuális (történeti) keretekhez, offline és online megjelenési felületekhez, a befogadás változó módjaihoz. 

A Pictorial Collective könyve ennek érdekében a sorozatok klasszikus egymás mellé helyezésén kívül tematikus válogatásokat is tartalmaz, melyek segítenek túllépni a passzív kontempláción és a képek voyeur jellegű fogyasztásán. A szerkesztés néhány jellemző tartalom mentén keresztbe metszi az anyagokat és ezzel lappangó témákat, megfigyeléseket hoz felszínre.

Ezzel a gesztussal elengedi a befogadó kezét, abban az értelemben, hogy nem kapunk “kész” anyagokat. A képek nézegetése közben aktívabb részvételre van szükség: a különféle emberek, mint identitások közötti ismeretlen összefüggéseket nem csak minták, hanem személyes élményeink és tapasztalataink alapján gondoljuk újra. A dokumentumként megjelenő fotók így nem illeszkednek szervesen a struktúrába, képesek a bebetonozott keretek és a rétegek közötti áthallások tudatosításával felülemelkedni rajtuk.

Az itt látható Striving day to day című keresztmetszet-sorozat is egyébként nem ütköző sorsokat mutat be, a szemközti klubban tomboló szubkultúrákat, tüntető tömegeket, a háztartási munkában segítő kisfiút, a hajnali piacon helytálló árust. Egyenlőtlen viszonyok között élő emberek kerülnek egymás mellé: a fáradt SZFE-s diák és a fatolvaj, a tüntető mérnök és a lakásáért küzdő család, mindenki a maga terepén vívja meg harcát. A képek szerkesztése ezáltal hozzájárul a többszempontú értelmezéshez, hogy ne a bebetonozott kategóriák mentén közelítsünk meg egy-egy kérdést. Kopik az egzotizmus.

Stiller Ákos: Ózd, Hungary, 2010Wood theft
Részlet a sorozatból Urbán Ádám, Hirling Bálint és Mohai Balázs fotóival
Hajdú D. András: Miskolc, Hungary, 2016 From the series Forced Eviction
Hirling Bálint: Ukrajna, Kijev, 2014Jevgenyij was a chief engineer of the mine in Yenakileve. From the series Maidan Village
Móricz-Sabján Simon: Budapest, Hungary, 2020. From the series We Are The University

Urban Ádám: Budapest, Hungary, 2018 From the series Behind The Curtain
Stiller Ákos: Baile Tusnad, Romania, 2018 When he was 16, József Keresztes, now 47, was disfigured by a bear that surprised him in fields near Bixad
Hirling Bálint: Budapest, Hungary, 2014. From the series The Nagybani
Stiller Ákos: farkaslyuk, Hungary, 2011 From the series Miners of Hope

Decade ’10-’20
Pictorial Collective, 2022.
216 oldal, keménytáblás, vászonborítás