Igen, még csak tavaly tavasszal indultunk, de úgy érezzük, már nagyon is van mire visszatekinteni. Hiszen mozgalmas év volt a 2022-es. És miközben természetesen az összes cikkünkre büszkék vagyunk, most, 2023 elején kiemelünk néhányat.

“Az első poszt után egy lavina indult meg”

Rövidke cikk 2022 márciusából. Egyszerű hírnél kicsit hosszabb, mondjuk úgy, egy hír és mögé néhány személyes kommentár. Egy magyar kurátor, Kopeczky Róna kezdeményezéséről szól, aki az Ukrajna elleni orosz agresszió megindulását követő napokban elkezdte összegyűjteni azokat a lehetőségeket, amelyeket a különböző európai országok kínálnak fel az Ukrajnából menekülő művészeknek, művészeti szakembereknek. Szállás, támogatás, residency, szolgáltatások: a Contactsforukrainians.art oldalon adatok, címek, telefonszámok, nevek sorakoznak, országok szerinti bontásban. Kopeczky Róna arról a folyamatról számol be, ahogyan a személyes, gyors segítségadásból, egyéni kezdeményezésből közösségi projekt vált.

A Smerling-szisztéma. Miért van botrány és bojkott a Kunsthalle Berlin körül?

Túlzás nélkül, számunkra a tavalyi év egyik legérdekesebb történése volt az az ügy, amely a Kunsthalle Berlin, vagyis az egykori Tempelhof repülőtér körül zajlott és zajlik. Csak hát 2022 olyan év volt, amikor annyi drámai esemény történt a világban és a művészet világában is, hogy egyszerűen nem maradt figyelem ezekre a történetekre. Ingatlanbiznisz, közpénz, országos és helyi politika, művészet és ellenállás szövevényes sztorija, Berlinből, rengeteg áthallással.

Ellenzékben lenni

A tavalyi év egyik legolvasottabb cikke volt nálunk ez a személyes beszámoló. Napló, inkább. Egy moszkvai fotográfus, kollegánk, Erdei Krisztina kérésére fotókon és naplóbejegyzésekben örökítette meg azt az áprilisi két-három hetet, amelynek során megpróbált emigrálni Oroszországból. Hiszen ő is, mint nagyon sokan az országban, úgy érezte, elfogadhatatlan az, ami történik, hogy országa lerohanta a szomszédját, Ukrajnát, és ahogy rengetegen mások, úgy ő sem akart semmilyen módon sem részt venni ebben. Nem akart hallgatni, de börtönbe se akart kerülni a tiltakozásai miatt. És nem akarta megvárni azt, ami pár hónappal később aztán be is következett, vagyis a mozgósításokat. Úgy döntött, emigrál. Az ő útját követtük végig.

Bolondok hajója, szörnyek mocsara, szerelmesek kertje

A tavalyi év egyik fontos kiállítása volt a Szépművészeti Múzeum Menny és Pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlata. Erről készült ez a szinte tanulmány méretű és jellegű anyagunk, amely a “Top 3” legolvasottabb cikk között volt. Jó volt látni, hogy hosszú, alapos és elmélyült cikkek is be tudnak kerülni a legnépszerűbb anyagok közé, és örültünk, hogy közölhettük Horváth Gyöngyvér művészettörténész és kurátor kiváló írását.

“Itt nincs kivel alkudozni”

A nyár egyik rajtaütésszerű fordulata és egyben a közelítő válság egyértelmű jele volt, hogy a magyar kormányzat statáriális módon, egyik napról a másikra gyakorlatilag megszüntetett egy népszerű és széles körben használt adózási formát, a KATÁ-t. Persze nem szüntette meg, csak éppen több százezer munkavállaló számára tette lehetetlenné a használatát. A művészeti és kreatív-ipari területen rengeteg alkotó, művészetszervező, kurátor, art worker megélhetését jelentette ez az egyszerű és flexibilis adózási forma. Alóluk szempillantás alatt rántották ki a szőnyeget. A KATA-tüntetések közepette őket kérdeztük arról, hogyan hat életükre ez a változás, és: mi lesz most?

A despota reggeli mantrája

Esszészerű írás két műről és azok lehetséges olvasatairól, a háború közepette. Az Inflammatory Essays című, 1979 és -82 között készült Jenny Holzer-sorozat két darabja mintha különös aktualitással szólalna meg ma, amikor Európában a világháború óta nem tapasztalt események történnek. Szerzőnk arra tesz kísérletet, hogy rávetítse, “ráolvassa” azokat a mostani háborús helyzetre, a militarizmus, a maszkulinitás és az agresszió logikáin, összefüggésein gondolkodva.

Nyílt tér és zárt raktár. Gondolatok az új múzeumdefinícióról

A múzeumokat tömörítő nemzetközi szakmai szervezet, az ICOM tavaly kongresszusán újrafogalmazta a múzeum definícióját. Egysek szerint a korábbi tervezethez képest szűkítő, mások szerint éppen hogy nyitottabb definíció született, miközben mégiscsak az az egyik legnagyobb kérdés, hogyan milyen viszonyban lesz a valósággal? A válság és a háború valóságával. Prékopa Ágnes kiváló írása a múzeum mibenlétén gondolkodik.

A köztéri giccs ötven árnyalata. Kolodko Mihály szobrairól

Ez a cikk nyilvánvalóan kihagyhatatlan a sorból, A mű eddigi legolvasottabb anyagáról van szó. Magunk is meglepődtünk, milyen érzelmeket és indulatokat váltott ki, amellett persze, hogy véleményeket és termékeny töprengéseket is generált. A köztérrel kapcsolatban tavaly legtöbbet talán Szőke Gábor Miklós munkáiról beszéltek, de miközben csillógó szarvasok szöknek az ég felé, a szemmagasság alatt, mondjuk úgy, a járószinten ott vannak Kolodko Mihály miniatűr szobrai is. Most már több tucat van belőlük, országszerte. És eddig mintha nem beszélgettünk volna arról: mik is ezek?

Identitása: ellenálló – Ai Weiwei önéletrajzi regényéről

Bécsben, az Albertina Modernben hónapokig látható volt nagy, átfogó kiállítása. Vitathatatlanul a világ egyik legismertebb képzőművésze. Ai WeiWei-nek tavaly magyarul is megjelent az önéletrajzi kötete, az 1000 év öröm és bánat. Erről a könyvről szólt novemberi cikkünk, de valójában arról, ami az apák és a fiúk generációit egymáshoz láncolja Kínában, még akkor is, ha életformájuk és lehetőségeik fényévekre vannak egymástól.

Demonstráció vagy vandalizmus? Körkérdés a képrongáló aktivizmusról 

2022-ben egyre sűrűbb ritmusban követték egymást a klíma-aktivisták múzeumi akciói. Fiatalok ragasztották oda magukat világhírű műtárgyakhoz, vagy öntötték le a felbecsülhetetlen értékű műveket festékkel, paradicsomlevessel. Persze nem a műveket öntötték le vagy ragasztózták össze, hanem a műveket védő üvegfelületeket, vitrineket, nem az alkotásokat rongálták meg, hanem legfeljebb a posztamenseket, installációs berendezéseket. A megdöbbenés és a botrány azonban hatalmasra növekedett, és kénytelenek voltunk szembenézni a kérdéssel: ha a műalkotásokat féltjük, akkor az erdőket, vizeket, állatokat miért nem? Ha a műkincsek túlélése fontos, akkor a glóbuszé miért nem? Vagy, lehet, hogy nem is ez a fő kérdés? Egyáltalán: mi történt a múzeumi termekben és mit jelent mindez? Kozák Zsuzska egy múzeumi szakembert, egy művészt, egy környzetvédőt, egy újságírót és egy filozófust kérdezett meg minderről.