Egyfolytában érkeznek a hírek az ukrajnai orosz agresszióról, a háború rettenetes hétköznapjairól, főként a megtámadott állam nézőpontjából, melynek ostrom alatt álló városai romokban, civil lakossága folyamatos veszélyben van. Kevesebb szó esik azokról a nem közvetlen áldozatokról, akik ellenzéki orosz állampolgárokként nem hívhatják a történéseket háborúnak, csak különleges katonai cselekménynek, akik semmilyen fórumon nem beszélhetnek őszintén és akik emiatt idegennek érzik magukat saját hazájukban. A szankciók őket ugyanúgy sújtják, mint bárki mást orosz földön.

Sasha Soyenko egyike annak a sok millió embernek Oroszországban, akik nem értenek egyet Ukrajna megtámadásával. A fotográfust arra kértem fel, hogy napló formájában ossza meg velünk az ellenzéki orosz szempontot, saját érzéseit a kialakult szituációval kapcsolatban, a döntéseit és azok következményeit, amelyeknek köszönhetően most egy különös road trip képei következnek. Ellenzékben lenni, ismerős érzés sokunknak, Soyenko esetében azonban ez azt jelenti, hogy a saját nevén még a munkáit sem mutathatja be.

03.02. Nagyon ijesztő. Mindenki a mozgósításról beszél, meg a határzárról. A háborút tilos háborúnak hívni. Bezáratják a kritikus médiát. Rengeteg videót látunk Ukrajnából, halott katonákkal és civilekkel, lebombázott városokkal, de egy szót sem szólhatunk erről.

03.03. Megpróbálok repülőjegyet venni a Moszkva-Isztambul járatra. De valahányszor a fizetéshez érek, mindig hibaüzenet jön. Végül egy barátom Európából megveszi a jegyet. Úgy tűnik, valami nincs rendben az orosz bankkártyákkal. Március 20-ra szól a jegy, minden más dátum elképesztő összegbe kerülne.

03.04. Elfogadtak egy törvényt, amelynek értelmében tilos bírálni az orosz katonai akciót. Most már tilos azt mondani, hogy “Nem a háborúra!”. Tizenöt év börtönt is érhet. Leszedtem a háborúellenes posztjaimat az Instagramról és a Facebookról. Akinek csak lehetősége van, próbálja elhagyni az országot. Akinek nincs rá pénze, megpróbál külföldön tanulási lehetőséghez jutni.

03.05. Mindenki paranoiás. A group-chatekbe csak olyan üzeneteket írunk, amelyek 24 óra elteltével törlik magukat. Töröltem az összes privát üzenetemet mindenhonnan. Üzeneteket Putyinról, a háborúról, satöbbi. Putyin közben folyamatosan arról beszél a tévében, hogy kisöprik a fasisztákat és a drogosokat Ukrajnából. Micsoda nonszensz.

03.06. Moszkva központjában nyüzsögnek a különleges rendőrök. Ha tüntetőtábla, vagy plakát van nálad, azonnal letartóztatnak. A zsaruk megállítják a járókelőket és arra kötelezik őket, hogy mutassák meg az sms-eiket és, hogy milyen Telegram-csoportokra iratkoztak fel. Ha ellenzéki csoportra bukkannak, már viszik is el az illetőt. Este rám írt egy jó barátom Ukrajnából. Kontaktokat küldött olyanokhoz, akiknél lakhatok Oroszországon kívül. Az üzenete után sokáig sírtam. A családját bombázzák és neki van ereje ahhoz, hogy nekem segítsen.

03.07. Facebook, Instagram, Twitter blokkolva. Csak VPN-en kommunikálunk. Úgy tűnik, a Youtube lesz a következő.

03.08. Elmentem a szüleimhez. Az indulásig már nem fogom látni őket. Ebédeltünk és készítettünk egy fotót emlékbe. Utána anya könnyekben tört ki. Róla nem voltam képes fotókat készíteni, hosszan nyugtatgattam. Egy franciaországi barát hívott, azt mondja, most már sürgősen hagyjam el Oroszországot, mert a hatóságok hamarosan lezárhatják a határokat. Nagyon ideges vagyok, de úgy döntöttem, kivárom a 20-át, és különben sem lenne pénzem átütemezni a jegyet.

03.09. Beszéltem egy tanárral egy budapesti művészeti iskolából. Elmondtam neki, mi folyik itt. Azt hiszem, meglepődött. Remélem, bejutok abba az iskolába, mert nem nagyon lesz más opcióm a megélhetésre.

03.10. Megpróbálok valutához jutni a bankból. Pont március 10-től tiltja a törvény, Oroszországban most már nem vehetsz dollárt vagy eurót. Az orosz kártyák pedig nem működnek külföldön. Kitalálom, hogy veszek egy kis kamerát rubelért, ami jó lesz arra, hogy fotózzam a történéseket, aztán legfeljebb eladom, ha már Európában leszek. Így mégiscsak ki tudok vinni némi pénzt az országból. Éjszaka kiderül, hogy a törökországi járatomat törölték.

03.11. Eldöntöm, hogy egy barátommal elmegyek Grúziába, kocsival. Egész nap pakolok és a dolgaimat barátokra hagyom. Éjjel a zsaruk házkutatást tartanak egy ismert művésznél, szélsőségesség és gyűlöletkeltés vádjával letartóztatják. Ez három év börtönt jelenthet. Mindez azért történt, mert felírta a falra: “Az érdektelenségnek és a növekedési kilátások hiányának köszönhetően a közmegegyezés az Oroszországból való távozás”. Azelőtt legalább érezhető volt, hol húzódik a vonal, amit nem tanácsos átlépni, nehogy az állammal összeütközésbe kerülj. Ez most már nincs, gyakorlatilag bármi veszélyes lehet.

03.12. A Facebookot szélsőséges szervezetnek deklarálták. Mostantól elvehetik a telefonodat, ha van rajta Facebook applikáció.

03.13. Elhagytuk Moszkvát Grúzia irányába. Kábé 2400 kilométer az út. Moszkvából kifelé minden második kilométernél hatalmas Z jelképek láthatók a hirdetőtáblákon. Kicsit ideges vagyok, hogy nem fognak átengedni a határon. Ahhoz, hogy a közúti határátkelőn át elhagyd Oroszországot, kell egy alapos indok, például külföldi munka vagy gyógykezelés. Nekem meghívóm van egy grúziai fotófesztiválra, remélem, ez elég lesz.

03.14. Elhaladtunk Rosztov mellett, ami 1000 km-re van Moszkvától és 50 km-re az ukrán határtól. Rengeteg polgári autón láttunk Z betűt. Kicsit félelmetes volt elővenni a kamerát a sok rendőr és katona miatt, akik Ukrajna felé tartanak. Este hallottuk a híreket az első büntetőügyekről, amelyek az Ukrajnát támogató, közösségi médiában posztolt bejegyzések miatt indultak.

03.15. Napközben átmegyünk a déli orosz köztársaságokon, gépfegyveres őrök vannak a belépési pontokon, mindenkit vizsgálószobákban néznek át, miközben átkutatják a kocsikat is. Éjszaka elérjük a határt. Beragadunk egy hatalmas sorba.

03.16. Harminckét órát állunk a sorban. Rengeteg orosz, belarusz és ukrán van itt. Mindenki fáradt. Megnézzük Putyin legújabb beszédét. Lényegében szabad utat adott a tömeges elnyomásnak. A barátaim szinte azonnal elküldtek egy weboldalt azoknak a listájával, akik felszólaltak a háború ellen, illetve “árulók”, mert február 24. után távoztak az országból. Három ismerőst is megtaláltam a listán. Korábban is kijöttek már ilyen listák, azokon olyan bloggerek és közismert emberek voltak, akik kritizálták a kormányt. Az új lista már hétköznapi embereket tartalmaz, leginkább a kreatív szakmákból, fotósok, tervezők, art directorok, satöbbi.

03.17. Kora reggel elértük a határátkelőt. A barátomat átengedték, engem bevittek egy vizsgálószobába, kérdezgettek az amerikai vízumomról az útlevelemben, meg hogy hová megyek Grúziában. Megmutattam az angol nyelvű meghívót, erre ezt kaptam: “Mit mutogat itt nekem? Nem tudok arabul, se franciául!” Nem engedtek ki az országból. Közölték: nincs alapos okom a távozásra.

03.18. Visszarepültem Moszkvába és aludtam egyben tizennyolc órát. Eldöntöm, hogy 22-én egy közvetlen járattal elutazom Jerevánba. Örményországba ki lehet menni az orosz belső útlevéllel is, amelybe nincsenek beütve vízumok. És ha repülővel mész, nem kell megindokolnod a kilépést. Jövő héttől most már tényleg blokkolják a Youtube-ot.

03.20. Két napot barátokkal töltök, olyanokkal, akik még Oroszországban maradnak.

03.21. A Facebook és az Instagram logója mostantól szélsőséges propagandának minősül. Ezeket minden cég eltávolítja a weboldaláról. Ha pedig FB vagy Insta hirdetést vásárolsz, azzal az extremizmust pénzeled, ami 15 év börtön.

03.22. Háromkor indul a gépem. Már jóval korábban kimegyek a reptérre. Bejött egy új szabály, tilos high tech eszközöket kivinni az országból, de nincs világos lista arról, hogy melyek ezek. Megkértem egy barátomat, jöjjön már velem, hogyha nem engednék ki a kamerámat és a laptopomat, akkor nála tudjam hagyni. Üres a reptér, szinte minden bolt be van zárva, a polcaik kiürültek. A telómmal fényképezek, tartok attól, hogy elővegyem a kamerát. A beszállásnál bejelentik, hogy még egyszer átvizsgálnak minden utast. Mindenkit újra átterelnek a kapukon és szkennereken. Legalább 80-100 embert. Rögtön arra gyanakszom, hogy biztos miattam van az egész. Hogy mindjárt belenéznek a telefonomba, találnak valamit és lecsuknak. Szörnyű érzés, hogy bűnös vagy, miközben nem követtél el semmit. Hogy mindjárt letartóztathatnak.

03.23. Biztonságban vagyok, Örményországban. Most akkor ki kellene találnom, hogyan éljek tovább.

Utószó

A szívem vérzik a borzalmak miatt, amiket az ukránoknak kell most átélniük. Tele vagyok szégyennel és bűntudattal azért, amit az országom művel. És megrémít, ami Oroszországban zajlik. Kereszttűzben vagyunk: államunk külpolitikája a háború, belpolitikája a terror. Elképesztő, hogy mennyire gyorsan változott meg minden. Két hét alatt zárták be az összes független médiumot. Csak a helyi közösségi média működhet, és azt is ellenőrzi a rendőrség. A VPN-t még tudjuk használni, de azt is megoldják hamarosan. A Telegram, amit eddig biztonságos felületnek tartottunk, megállapodott az FSZB-vel, hogy betekinthetnek az összes kapcsolatba. Nyomkövető és arcfelismerő rendszerek álltak működésbe Moszkvában, így jutottak el hozzám is az egyik tüntetés után és hoztak fel mindenféle vádakat. A kamerák mindenkit arcról felismernek és az összes információt továbbítják az illetőről, a bíróságokat pedig nem zavarja, hogy ez elvben törvénytelen. Létrehozták a besúgás infrastruktúráját. A besúgás pedig hazafias cselekedet. Minden háborúellenes, vagy hatalomkritikus megjegyzés fekete pont. Kiírtál valamit a háború vagy a hatóságok ellen? Fekete pont. Feljelentenek > büntetőügy > áruló vagy > börtön. A háború első napjaiban 16 ezren írtak alá egy tiltakozó nyílt levelet, mindannyian alkotók, kulturális dolgozók. Mindenkit, aki állami helyen dolgozott, azonnal kirúgtak. Aztán a levelet eltávolították a netről. Egyértelmű, hogy egy aláírás fekete pontot jelent. Aztán elkezdődött az, hogy az emberek zöld szalagot hordtak a háború elleni tiltakozás jeleként. Minden zöld szalagot viselőt megállítottak a rendőrök az utcán. Tömegesen, akárhol, ok nélkül. Az emberek innentől kezdve nem hordták. Egy filctollal sem írhatod fel sehová, hogy No war, mert kamerák és felismerőrendszerek vannak mindenütt. Ha kiszúrnak egy feliratot, visszanézik a felvételeket és rögtön tudják a nevedet, lakcímedet. Az éber állampolgárok, a feljelentgetők, a rendőrök és bírák, meg a főnökök, akik kirúgnak egy No war-ért pedig mindannyian őszintén hiszik, hogy amit ők tesznek, az a helyes. És ez az, ami a legjobban elborzaszt.

A nyitókép címe: Úton a reptér felé.

Külön köszönet Kudász Gábor Arionnak.