Hirdetés
Hirdetés
— 2022. március 4.

Lemondott tisztségéről a Guggenheim boardjának Putyin-közeli orosz milliárdos tagja

Lemondott New York-i Guggenheim Múzeum boardjában viselt tisztségéről Vlagyimir Potanyin orosz milliárdos – számol be mások mellett a Hyperallergic és a The New York Times. Lépésére azt követően került sor, hogy a világ számos helyén a kulturális és művészeti intézményekben egyre nő a nyomás azokon az orosz tisztségviselőkön, akik Putyin, illetve tágabban a Kreml köreihez tartoznak, illetve akik nem, vagy nem egyértelműen foglalnak állást a jelenlegi ukrajnai agresszió kapcsán.

Potanyin egyike volna annak a tizenhárom orosz milliárdosnak, akiket az invázió kezdete után Putyin Moszkvába rendelt egy megbeszélésre. Erről a Forbes számolt be, hangsúlyozva, hogy az ott elhangzottakat senki nem kommentálta, illetve hozzátéve azt is, hogy az ország 116 milliárdosa a háború első napjaiban 126 milliárd dollárnyit veszíthetett.

Potanyin, aki Oroszország egyik leggazdagabb embere, húsz évig volt pozícióban a Guggenheimben, a világ egyik legfontosabb modern és kortárs múzeumában, ahol az alapítványán kresztül kiállításokat és programokat is támogatott. A Guggenheim most kiadott nyilatkozatában megköszöni az orosz milliárdosnak a múzeum érdekében végzett munkáját, közli, hogy önként mondott le tisztéről, de nem nevezi meg a távozás konkrét okát. A múzeum egyben leszögezi: elítélik az ukrajnai agressziót.

A milliárdos miniszterelnök helyettes volt Borisz Jelcin időszakában, majd az egyik fő figurája annak a folyamatnak, amelynek során az orosz állam bankkölcsönök fejében különböző vállalatokban levő tulajdonrészeiről mondott le. Potanyin akkor az Oneksim Bank igazgatója volt, amely az üzlet nyertesei közé tartozott.

A The New York Times megjegyzi, hogy az elmúlt napokban távozott tisztéből Petr Aven orosz üzletember is, a londoni Royal Academy of Art boardjának tagja, illetve kellemetlen kérdések elé nézhet a Tate is, amely 2013 és -15 között támogatásokat kapott Viktor F. Vekselberg orosz oligarchától, aki a Tate Foundation tiszteletbeli tagja volt és akinek cégei 2018 óta amerikai szankciók alatt állnak.