64 éves korában meghalt Erwin Olaf holland fotós, akinek szürrealista helyzetekben, élő modellekkel készült finoman megvilágított képei egyaránt szerepeltek a divatmagazinok oldalain és a művészeti múzeumok és galériák tereiben – többek közt a debreceni Modemben is.

Olaf halálhíre szerdán jelent meg hivatalos Instagram oldalán. Stúdiója közleménye szerint néhány hete tüdőátültetésen esett át, majd szeptember 20-án rosszul lett, és az újraélesztésre már nem reagált.

A New York Times 2019-es portréja szerint Olafnál 1996-ban tüdőtágulást diagnosztizáltak, és közölték vele, hogy 60 évnél ne számítson hosszabb életre. Végül túlélte a 60. születésnapját, sőt akkoriban optimistán úgy nyilatkozott, hogy megcélozza a 70.-et. Ezt az eseményt most, Olaf halálakor, számos orgánum felelevenítette – köztük az Artnews is.

Sok pályatársához hasonlóan Olaf is dolgozott kereskedelmi megrendelésekre is, képeket készített olyan márkák számára, mint a Bottega Veneta és a Diesel, miközben neves galériákban és múzeumokban is bemutatta munkáit.

Ennek részben az volt az oka, hogy művészete nem felelt meg teljesen sem a reklámfotózás elvárásainak, sem a művészi fotográfia elfogadott megjelenésének.

Hirdetés

Hirdetés

Vilmos Sándor holland király és Máxima királyné nyilatkozatban gyászolták Olafot, mint „sajátos, kivételesen tehetséges fotóst és nagyszerű művészt”.

Fényes, tompa megvilágítás, több értelemzési sík jellemezte munkáit. Képei gyakran statikusak, színpadi jellegűek voltak.

„Nagyon vonzó formáinak kompozíciós élessége – művészetének esztétikai szubsztanciája –, ez az, ami érzelmeket hordoz” – olvasható az Artforum egy ismertetőjében. „A figurák egyébként érzelemmentesnek tűnnek, kívülről jelen vannak, de belül mintha csak a nagy üresség lenne. Formai finomságuk nélkül Olaf fényképei a Madame Tussaud panoptikum viaszbábui lennének.”

Hollandiában Olaf munkái jól ismertek, sok kiállításon szerepeltek. A hágai Gemeentemuseum és a Fotomuseum 2019-ben nagybb tárlatokat rendezett Olafnak, előző évben pedig a művész adományozott több száz alkotást az amszterdami Rijksmuseumnak. Művészete azonban nemzetközi vonzerővel is bírt, 2008-ban az Aperture-nál készült el egy monográfiája.

„Erwin Olaf minden emberben meglátta a szépséget” – mondta Taco Dibbits, a Rijksmuseum igazgatója.

„Társadalomtörténeti kulcsfigura volt az LMBTQIA+ közösségben betöltött aktivizmusa és szerepe miatt,

valamint olyan fotós, aki meghatározóvá vált e területen Hollandiában. Hatalmas lendülettel bírt, a részletekre való odafigyelése pedig páratlan volt.”

Erwin Olaf 1959-ben született a hollandiai Hilversumban. Beiratkozott az Utrechti újságíró iskolába, de végül egészen más irányt választott.

„Az egyik fotótanár elveszettnek és boldogtalannak látott ebben a többnyire író diákokból álló környezetben, és meggyőzött, hogy jöjjek el az egyik órájára” – emlékezett vissza az i-D magazin interjújában. „Az első fotóim azon a kérdésen alapultak – amelyet diákként meg kellett válaszolnunk fotótanárunknak –, hogy Mi a normális? A válaszom az a képsorozat volt, amelyet egy értelmi fogyatékosoknak szánt otthonban készítettem.”

Miután végzett, a 80-as években Olaf Amszterdam bulijait fotózta végig, és dokumentálta a virágzó melegfelszabadító mozgalmat. Ennek ellenére gyorsan elkezdte kerülni a hagyományos dokumentumfotózás gyakorlatát, és a színpadi fotózás felé fordult, megkérve a punkokat és a queer közösség tagjait, hogy pózoljanak neki a stúdiójában.

A stúdión belül „színre vihettem a saját fantáziámat, a saját álomvilágomat, a saját szürrealizmusomat” – nyilatkozta.

Korai dokumentumfotói holland queer kiadványokban jelentek meg, és alkalmanként LMBTQ csoportok, például a COC megbízásából készültek. Miután ezek a képek szélesebb körben terjedtek, a mainstream piacok is felfigyeltek rá, és Olaf híres lett.

Az évek során számos képet készített magáról is, átértelmezve az önarcképek évszázados képleteit. Ezek közül több kifejezetten zavarbaejtő. Az egyik 1985-ös fekete-fehér felvételen Olaf spermával borított arca látható, míg egy másik 2007-es képcsoporton parókát és sminket visel. De egy 2000-es fényképen Yves Saint Laurent táskát visel az arcán, miközben kezében ostort tart – többféle értelmezési lehetőséget felkínálva.

Önarcképei olykor saját halandóságán elmélkedtek, mint a Self-Portrait 50 Years: I Wish, I Am, I Will Be (2009) című triptichon.

A Timesnak nyilatkozva fontosnak tartotta elmondani: „Óriási előny, ha tudatában vagy annak, hogy most kell élned, és nem holnap.”

Magyarországon 2014 októberében nyílt kiállítása a debreceni Modemben.