Csütörtökön hosszabb nyilatkozatot adott ki a Kader Attia-vezette Berlin Biennale kurátori csapat, miután kedden „nagy megdöbbenéssel” kértek bocsánatot attól a három iraki művésztől, akik június óta tiltakoztak az Abu Ghraibban fogvatartott honfitársaik kínzásairól készült felnagyított képeket bemutató installáció ellen. A Biennále és annak kurátorai csak azután tárgyalták érdemben az ügyet, amikor augusztus 16-án az iraki alkotók bejelentették: véglegesen visszavonják a munkáikat, és elhagyják a biennálét.

A vitát kiváltó mű, Jean-Jacques Lebel francia művész 2013-ban készült Poison Soluble című alkotása június óta, a biennále kezdetétől fogva megosztotta a látogatókat. A kialakult vita Rijin Sahakian iraki kurátor tiltakozó július végi nyílt levelével azonban újabb fordulatot vett. Sahakian nyilatkozatát több mint egy tucat művész, köztük a három iraki születésű kiállító is támogatta. A biennále kurátori csapata akkor sajnálatát fejezte ki az ügy kapcsán a művészek felé, és a gyarmatosító erőszak bizonyítékaival való szembenézés fontosságára hivatkozva próbálta elsimítani a konfliktust.

A biennále művészeti csapata később, élen a Párizsban született, algír származású Kader Attiával egy hosszabb levélben azt igyekezett kifejteni, hogy egy katonai megszállás alatt elkövetett nagyhatalmi arroganciából eredő bűntettet, melyet ráadásul gyorsan szőnyeg alá igyekeztek söpörni, nem szabad engedni, hogy a feledés homályába merüljön.
„Ha nem mutatjuk meg újra és újra ezeket a képeket, akkor a felelősöket védjük, akik ezeket a bűncselekményeket véghez vitték” – írta Attia.

Ám Sahakian és a művészek nem fogadták el ezt a választ, melyet munkájuk és iraki identitásuk „instrumentalizálásának” éreztek. Sahakian, Abbas, Kareem és Mutar másnap bejelentették, hogy visszavonják részvételüket a biennáléról.

„Egy olyan kiállítás tekintetében, amely a szexuális és fizikai kínzás közben lefényképezett, jogtalanul bebörtönzött irakiak bemutatását helyezi előtérbe, nem találjuk az őszinteséget, a transzparenciát, főleg nem egy ilyen atyáskodó válaszban“ – írták.

Sahakian eredeti leveléből kiderült, a biennále művészeti csapatának egyik tagja, Ana Teixeira Pinto a Lebel-mű elleni tiltakozásának kifejezéseként lemondott a megnyitó napján, június 12-én. A levélben az is olvasható, hogy két művész, Sajjad Abbas és Raed Mutar korábban munkáik áthelyezését kérte a Lebel-mű közeléből.

A Berlin Biennále Sahakian levelének megjelenése után két és fél héttel kiadott közleményében azt írta, „nagy megdöbbenéssel” olvasták az Artforumon a július végén közzétett nyilatkozatot, és sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy Lebel és az iraki kiállítók művének „szerencsétlen“ elhelyezésével fájdalmat okoztak, és elismerték, jobban kellett volna mérlegelniük a helyzet érzékenységét. Később hozzátették: tiszteletben tartják a művészek döntését, de nagyon sajnálják, és, hogy továbbra is hisznek a dialógus erejében.

Sahakian egyébként az egykori Sada művészeti kezdeményezés alapítója, mely a Documentán is részt vett többek közt Abbas, Mutar és mások műveivel; és egy esszét is írt a Berlin Biennále katalógusához.

De nem az idén 12. alkalommal megrendezett Berlin Biennále az egyetlen most zajló nagyszabású művészeti seregszemle, melyen hasonló vádak merültek fel. A kasseli Documenta körül kialakult vita – melyről A mű itt számolt be korábban – középpontjában egy indonéz művészeti kollektíva, a Taring Padi eltávolított festménye állt, mely sztereotipizált zsidó ábrázolásokat tartalmazott. Mindkét probléma a nyugat által eddig dominált globális art world, és az újonnan belépő országok szereplőinek eltérő nézőpontból értelmezett kulturális érzékenységéből és történelmi kontextusából adódhat – s még feltehetően több hasonló esetre is sor kerülhet.