Hirdetés
Hirdetés
— 2022. augusztus 18.

„Többmillió dolláros“ lopott Picasso-festmény került elő egy drograzzia során Irakban 

Az iraki hatóságok állítása szerint nemrég egy több millió dollárt érő Picasso-festményt találtak egy drograzzia során Dijála kormányzóságban, Irakban. A lopott műalkotás három olyan személy birtokában volt, akiket a rajtaütéskor kábítószer-kereskedelemben és -szállításban való részvételük miatt tartóztattak le.

„A kábítószer-ellenes részleg műveletének végrehajtása során letartóztattak egy három vádlottból álló hálózatot, akik kábítószer-kereskedelemben és -szállításban vettek részt, és lefoglaltak egy, a birtokukban lévő, Picasso, nemzetközi festőművésznek tulajdonítható festményt” – mondta Bilal Sobhi ezredes, a kábítószer-ellenes médiahivatal igazgatója az Iraqi News Agency-nek adott nyilatkozatában.

Pablo Picasso 1962-ben. Fotó: Wikimedia Commons

A múlt szombaton, augusztus 13-án történt kábítószer rajtaütés egy júliusban kezdődő széleskörű művelet része volt, mely során – a közleménye szerint – 1300 gyanúsítottat tartóztattak le, valamint 44 kg kábítószergyanús anyagot és 37 kg stimulálószert foglaltak le. Sobhi továbbá említést tett a különböző bűncselekmények, illetve illegális kereskedelmek és a régiségkereskedelem közötti közvetlen kapcsolatokról is. 

Az iraki belügyminisztérium képeket és további részleteket még nem közölt a szóban forgó alkotásról, amelyet a The National News információi szerint ez idáig még nem is hitelesítettek. A minisztérium a The Art Newspaper híradásának közzétételéig még nem kommentálta az ügyet, hogy vajon a Picasso-kép mellett további értékes műalkotások és tárgyak is felbukkantak-e.

Az utóbbi években a híres műkincsek cserekereskedelmi fedezetként való felhasználása a szervezett bűnözői csoportok számára az üzletkötésekkor jövedelmező és egyre népszerűbb eszközzé vált. Többek között Vincent van Gogh, Johannes Vermeer, Rembrandt van Rijn, Edgar Degas és Édouard Manet alkotásait lopták el az elmúlt években azzal a szándékkal, hogy a zárt feketepiacon értékesítsék, vagy más szervezett bűnözői csoportokkal kötött üzletekben csereként, biztosítékként használják fel őket.