Pozsonyban most egymás mellé került sok minden. Két rendezvény, a Fotóhónap és az OFF Bratislava, pár olyan kép, amelyeknek nem kellett volna, sok olyan is, amelyeknek viszont jót tett egymás kontextusa, valamint néhány probléma, amely még sajnos sokáig velünk marad itt, Európában.

A Pozsonyi Fotóhónap 2004-ben alapítója volt Európa egyik legfontosabb fotófesztivál sorozatának, az Európai Fotóhónapnak (EMOP – European Month of Photography), amit nyolc európai ország fővárosainak (Athén, Berlin, Bécs, Budapest, Ljubljana, Luxemburg, Párizs, Pozsony) szervezésében hoztak létre. Egyes városokban minden évben, másokban csak két- vagy többévente rendezik meg az egy hónapig tartó, kiállításokból és eseményekből álló őszi fotós rendezvénysorozatot. A Pozsonyi Fotóhónap (Mesiac Fotografie) programsora évek óta három nagyobb, azonos kategóriába (szlovák, közép-európai és a nemzetközi) sorolható kiállításokat mutat be különböző helyszíneken 15 eurós fesztivál belépővel, míg az OFF Bratislava (csak a rend kedvéért: nincs köze az OFF-Biennále Budapesthez) több mint tíz éve függetlenként rendezi meg a kortársakra fókuszáló egyhelyszínes, ingyenesen látogatható nemzetközi programját. A Fotóhónap november végéig, az OFF Bratislava már csak péntekig látható.

A Pozsonyi Fotóhónap kommunikációja és grafikája hosszú ideje változatlan, nem könnyű tájékozódni, az utcai megállítótáblákon ugyanaz a poszter szerepel, így általában hosszú ideig tart kibogarászni, hogy melyik helyszínen milyen kiállítás látható, és hogy milyen sorrendben, hova menjen az ember. A kiállítások színvonala pedig mindig hullámzó, ezért kerülhetnek például a Közép-európai Fotográfusok Házában (Stredoeurópsky dom fotografie) nem csupán egy helyszínre, de egy térbe Nick Brandt maníros, megrendezett természetfotói és Gian Butturini (1935–2006) legendás olasz fotográfus, aktivista képei. Utóbbi egyike volt azoknak a tevékeny fotósoknak, akik szembeszálltak az elnyomással és az egyenlőtlenséggel, fotóin az uralkodó rezsimek által felállított életmodellek igazságtalanságaitól szenvedő és az azok ellen harcoló emberek képei jelennek meg. Butturini grafikusként dolgozott a reklámszakmában, fotós karrierje az 1960-as évek végén, 30 éves kora körül kezdődött, amikor a Victoria pályaudvaron meglátott egy tántorgó, drogfüggő fiatalembert, és ettől kezdve a nyakában lógó Nikon fényképezőgép keresőjén keresztül kezdte el vizsgálni és megörökíteni mindazt, amit az utcákon látott.

A Coming Up Against Injustice (Az igazságtalansággal szemben) című kiállítás nagyobbrészt a londoni évekre koncentrál. Az esélyegyenlőségért kiálló, humanista szemléletű alkotó fotóinak középpontjában beszédes tekintetű emberek állnak: a társadalom perifériájára került hontalanok, utcazenészek, a szabadságot megtestesítő, magabiztos, miniszoknyás hippi lányok, lázadó punkok és ennek ellenpontjaként a sokkal inkább kritika tárgyává tett keménykalapos üzletemberek jelennek meg a londoni forgatagban készült fekete-fehér felvételeken. A brit fővárosban készült képekből született London című 1969-es kiadvány fontos szerepet játszik a fotókönyvek történetében. A könyv reprint kiadása Martin Parr szerkesztésében és előszavával 2017-ben jelent meg, a figyelem középpontjába azonban csak 2020-ban került, amikor a George Floyd erőszakos halálát követő Black Lives Matter mozgalom nevében egy brit lány rasszistának és sértőnek találta azt az oldalpárt a könyvben, melynek bal oldalán egy afroamerikai nő, míg a másik oldalán egy ketrecbe zárt gorilla látható. Az eset nagy visszhangot kapott, a kérdéssel kapcsolatban számos reflexió született, és mindez odáig vezetett, hogy Martin Parr hivatalos bocsánatkérő levéllel jelentkezett, majd lemondott a Bristoli Fotófesztivál művészeti vezetéséről és megkérte a könyvterjesztőket, hogy vonják ki a forgalomból a könyvet. Mindezek szellemében pimaszságnak, figyelmetlenségnek, tudatlanságnak, vagy szimplán ignoránsnak tartsuk-e azt, hogy a kiállításon ugyanebben a kompozícióban látható a két kép, a kurátori szöveg pedig említést sem tesz az elmúlt két évet meghatározó, felkavaró diskurzusról, de még a pulton lapozgatható könyvhöz sem fűztek kommentárt?

A tárlat kronologikusan folytatja Butturini életművének bemutatást, aki az 1970-es évektől kezdve számos ország konfliktusokkal terhelt eseményeit megjárta. Dokumentálta az észak-írországi zavargásokat, az IRA támadásait Belfastban, Fidel Castro Kubáját – a sorozatból készült fotókönyvet Ernesto Che Guevara-nak dedikálta –, fotózott az 1974-es Portugál szegfűs forradalom idején, Marokkóban a Nyugat-szaharai háború során. Képeket készített az NDK-ban a Fal leomlása előtti időszakról, de megjárta Kurdisztánt és számos más konfliktuszónát is, hazájában a Marghera nevű, Velencéhez közeli települést, ahol több százan haltak meg, illetve betegedtek meg a gyárak környezetszennyező tevekénységei következtében.  

A fesztivál szervezőiről mégsem mondhatjuk, hogy érdektelenek, vagy érzéketlenek lennének a világ történéseivel szemben, így a fesztivál részeként ingyenesen látogatható Juraj Mravec Háború Ukrajnában című kiállítása a Pozsonyi Egyetemi Könyvtárban (Univerzitná knižnica v Bratislave). A fiatal szlovák fotóriporter szintén kronologikusan rendezett kiállításának megrázó fekete-fehér képei az Euromaidan tüntetésekkel kezdődnek és fokozatosan válnak egyre drasztikusabbá, és váltanak át színesbe. Bár a tárlat kezdőpontján nem volt 18-as karika, az érzékenyebb látogatókat érdemes lett volna figyelmeztetni például a hagyományos kozák büntetési módszerekkel kikötözött katonákról készült kockákra. A lerombolt lakóépületeket, hidakat, drámai portrékat felmutató tárlat egyik utolsó képének csendessége mintha megnyugvást adna, a folyóparton kutyájával üldögélő lány azonban nem pusztán a kék eget kémleli, hanem az épp a távolban becsapódó rakéta kondenzcsíkjára szegezi tekintetét.

Az ukrajnai háború eseményei azonban nemcsak a fotóriporteket mozgatják meg. Az OFF Bratislava művészeti programjában idén a V4 országok mellett az orosz agresszió alatt álló Ukrajna alkotói is részt vettek. Az OFF Bratislava a hivatalos Pozsonyi Fotófesztivállal kapcsolatban maradva, attól mégis függetlenedve kezdte meg tizenhárom évvel ezelőtt működését. A fesztivál szervezői a fiatalokra fókuszálnak, programjaikban, kommunikációjukban is a nemzetközi trendeket követik. Fontos különbség és az OFF nagy előnye, hogy már a kezdetektől fogva egy helyszínre szervezi a fesztivált: kezdetben egy elhagyatott villaépületben, néhány éve pedig egy szintén elfelejtett, de a városközpontban álló többszintes üzletházban rendezkednek be. A bejutás nem egyszerű és nem is egyértelmű: csak az oldalbejáraton közelíthető meg, a zárt üzletek kirakatai között a falevelek lepte álló mozgólépcsőn való feljutás elbizonytalaníthatja a látogatókat, mégis megéri a kihívás.

Az első szint a fotókönyves szekcióé, a második emeleten művészeti egyetemek hallgatói kiállításai láthatók, a hazai szcénát mindkét szekcióban a MOME Fotográfia szakának diákjai képviselik. A harmadik emeleten pedig a fő kiállítás látható. Az Elsewhere, vagyis a „Máshol” cím eléggé tág, mégis kellően orientáló hívószót jelent a különböző mentális és fizikai-földrajzi mozgásokat vizsgáló csoportos nemzetközi kiállításhoz. »A kiállítás egyfelől arról az erőről szól, ami az embereket arra készteti, hogy elvándoroljanak, elköltözzenek, vagy csak céltalanul barangoljanak, valamint az otthonról és az idegen földről alkotott elképzeléseikről. Amikor ezt a témát összeállítottuk, nem gondoltuk volna, hogy az Ukrajnában történő orosz invázió kapcsán mennyire aktuális lesz. Ennek a fesztiválnak azonban hagyománya, hogy a művészeti vitát a lehető legszélesebbre tárja, felmutassa a különböző nézetek sokszínű spektrumát, és a kölcsönös szembenézésen keresztül segítsen bennünket abban, hogy a gondolkodásunk „határain” túlmutatva haladjunk előre« – írják a kiállítás bevezetőjében. 

A tárlat pedig valóban széles spektrumát mutatja fel a „máshol levés” különböző aspektusainak. A huszonkilenc alkotó között egy magyar résztvevő Zagyvai Sári stockfotókból appropriált tengerképekből álló Imaginary Excursion (Képzelt kirándulás) című installációja látható, melyet az otthonlét idejen történő elvágyódás helyszíne inspirált. 

Philip Cheung kanadai fotós A perem (The edge) című sorozatában az Egyesült Arab Emírségek partvidéki területeit járta végig, hogy groteszk tájrészleteket: semmibe vezető utakat, a hullámverő mögé elhelyezett kilátás nélküli padot, a sivatag közepén álló büfét és az ehhez hasonló szürreális helyzeteket letisztult fényképein keresztül bemutassa. Lorie Novak amerikai alkotó a The New York Times 1999 és 2021 között megjelent címlapjait vizsgálta át (Above The Fold: 22 Years of War 1999-2021). A fő oldalakon megjelenő fényképekből harminchárom kategóriát készített, például a háború, a holttest, a gyász, a szexuális erőszak témái mentén csoportosította őket, rámutatva arra, hogy a világról való ismereteinket, napi információinkat mennyire befolyásolják a fényképek. De a tárlaton olyan elcsendesülő, meditatív sorozatokkal is találkozhatunk, mint a holland Bruno van den Elshout Új horizontok (New Horizons)  című, Hiroshi Sugimoto munkáját idéző, tengerképeket bemutató nagyméretű lightbox installációja és fotókönyve.

Itt legyünk tehát, vagy valahol máshol? Úgy is fordíthatnánk: menni vagy maradni? Nagy kérdés, ebben a térségban ma megint égető, egzisztenciális dilemma, amire leginkább csak egyéni válaszok, feloldások adhatók. Ami biztos: tanulságokért, más perspektívákért mindig megéri másutt tölteni legalább egy napot. Például, itt a szomszédban.

Mesiac Fotografie, Pozsony, november 1-30-ig
Elsewhere – OFF Bratislava, Pozsony, november 4-18-ig

Borítókép: Gian Butturini: A Boy Near Falls Roads West Belfast, 1972