Félelmetes belegondolni, hogy mennyi mindent nem tudunk befolyásolni. Csontó Lajos képein figyelemre sem méltatott apróságokra irányul a figyelem. Mozzanatok, esetlegességek, egybeesések, amelyek új események láncolatát indíthatják el, de legtöbbször nem indítanak el semmit. Felidéznek viszont valamit, ami nem más, mint a múló idő.

Csontó Lajos Egybeesés című szentendrei kiállításán egy dobókocka valahogy éppen úgy, a holtponton áll, ahogy Woody Allen Match Point című filmjének első percében egy kimerevített képen a teniszháló tetejéről felpattanó labda. A filmben ekkor halljuk meg a főszereplő hangját: „Az emberek félnek szembenézni azzal, hogy az életnek milyen nagy része függ a szerencsétől.

Félelmetes belegondolni, hogy mennyi mindent nem tudunk befolyásolni. Egy mérkőzésen vannak olyan pillanatok, amikor a labda a háló tetejét találja el, és egy másodperc töredékéig előre is mehet, de vissza is eshet. Egy kis szerencsével előre megy, és te nyersz. Vagy talán nem, és veszítesz.” Csontó legújabb munkái – két évvel a Rosti Pál-díjat nyert Kutyaév című könyvmunkája után –, újra az ehhez hasonló, feszültséggel teli, kétértelmű pillanatokat, koincidenciákat ragadja meg. A Ferenczy Múzeumi Centrum Kopin Katalin művészettörténész által vezetett PhotoLab idei utolsó kiállítása. 

Az egybeesések lehetnek véletlenszerűek, ahogy a kisméretű, színes fényképeken megjelenő egymás mellé kerülő tárgyak, jelenetek esetében: a fűben hagyott fél pár cipő nejlonzacskóval és könyvvel, a kiszáradt növények földjében felejtett villanykörte, egy tapírt simogató kéz; és ahogy az enyészetnek indult részletek: falfirkák, kopott cégérek, a flaszteren felgyűlt szeméthalmok.

A mindennapok során fel-fel tűnő apróságok, melyek mellett többnyire elhaladunk, és amelyeknek olykor-olykor jelentőséget tulajdonítunk. Véletlenek, amiket nem véltünk előre.

Az egybeesések másik, a kiállításon megjelenő formája a különböző helyekről és idősíkokból származó képek egymásra rétegezésének Csontónál bevett gyakorlata, ezúttal azonban a megszokottabb szavak, félmondatok helyett a képeken megjelenő rajzok válnak hangsúlyossá.

A monokróm munkák kevésbé az esetlegességgel operálnak, mint inkább tudatos választások és átalakítások sejtelmes eredményei. A testképek, portrék, absztrakt töredékek, az összecsomózott kötelek képei között térnek vissza a Kutyaévben megfogalmazott betegség-gyógyulás elhúzódó folyamatának ezúttal kevésbé személyes, mint inkább távolságtartó mozzanatai. És erre utalnak vissza a tér egészét átszövő nagyméretű szintén monokróm – saját és kisajátított képekből álló – háttérképek is: a mécsest gyújtó kéz, Dr. Tulp anatómia órájának alakjai és végül a szemet térben pozicionáló alagút fényes, végtelenbe húzó vonala.

Csontó eddigi munkásságához híven, a kiállításon a banális és a magasztos, a profán és a vallásos, az egzakt és az absztrakt jelentések épülnek egymásra és egymásba. A könnyeden felszegelt, egymásra installált képek véletlenszerű találkozásai egyszerre adnak lehetőséget a bizonytalanságok felmutatásának, valamint az érzékeny, pontos, vagy épp meglepő megfogalmazásoknak. Az Egybeesés képei – akár a holtponton álló kocka – egy lokálisan és globálisan labilis jelenben zajló, a baljós jövőt vizionáló és a jó szerencsében bízó lehetőségek megfontolása közötti, pillanatnyi nyugalmi helyzetnek hatnak. 

Csontó Lajos: Egybeesés
Kurátor: Kopin Katalin, művészettörténész
Ferenczy Múzeumi Centrum Vajda Múzeum, PhotoLab, Szentendre,
október 30-ig