
Ukrajna műemlékei is veszélyben vannak Trump átszervezési stratégiája miatt
Szakértők aggódnak a létfontosságú műemlékvédelmi programok jövőjéért, mivel az amerikai külügyminisztérium ezen a téren is felülvizsgálja politikáját. Donald Trump amerikai elnök finanszírozási befagyasztása miatt az ukrán kulturális örökség védelme bizonytalanságban marad – ami már a pénteki kedélyborzoló Trump-Zelenszkij találkozó előtt is tudható volt.
Három éve tart az ukrán orosz konfliktus. A napi rendszerességű dróncsapások és rakétabombázások civilek ezreit ölték meg, és még több embert kényszerítettek lakóhelye elhagyására. A halálos áldozatok és a polgári infrastruktúrában okozott nagymértékű károk mellett Oroszország számos értékes ukrán kulturális és természeti örökséget is célba vett.
Donald Trump elnöksége most új kihívások elé állítja Ukrajnát. A Biden-kormányzat alatt a Külügyminisztérium által indított ukrajnai kulturális örökségvédelmi kezdeményezés így bizonytalanná vált.
Az UNESCO által a múlt hónapban közzétett lista szerint 2022 februárja óta legalább 476 műemlék szenvedett kárt: 149 vallási helyszín, 241 történelmi és/vagy művészeti jelentőségű épület, 32 múzeum, 33 műemlék, 18 könyvtár, 1 levéltár és 2 régészeti helyszín.

Az ukrán függetlenség történelmi szimbólumának számító egykori parlament épületének ajtajai, ablakai és üvegezett kupolája 2022 októberében rakétarobbanás következtében megsérültek. A WMF az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Kulturális Megőrzési Nagyköveti Alapja és Kijev városvezetése támogatásával tavaly befejezte az épület javítását, beleértve a törött kupola üvegének cseréjét is.
„A történelem és a kultúra súlyos árat fizet a háborúért, és nem véletlen, hogy támadás éri őket, mert ezeken keresztül éppen Ukrajna identitása ellen intéznek támadást” – mondta Mykola Tocsickij ukrán kulturális és stratégiai kommunikációs miniszter az Európa Tanács októberi közgyűlésén. Tocsickij hangsúlyozta, hogy az ukrán kultúra széles körű tönkretétele része Oroszország szisztematikus tervének, hogy „átírja a történelmet”.
A WMF-hez hasonló szervezetek erőfeszítései ellenére a Trump által nemrég elrendelt szövetségi finanszírozás befagyasztása bizonytalanná tette a létfontosságú programok jövőjét. Ez igaz az Ukrán Örökség Digitalizálási és Terjesztési Kezdeményezésre (UHDDI), amelynek célja az ukrán kulturális műtárgyak megőrzése olyan gyűjtemények digitalizálásával, mint például az Odesszai Régészeti Múzeumé.
Az ukrán örökségvédelmi programok mind bizonytalanságban maradnak, például az amerikai külügyminisztérium által finanszírozott Conflict Observatory Ukraine is, amely az orosz háború ukrán kulturális és természeti örökségre gyakorolt hatását dokumentálja. A program első fázisában Kate Harrell vezető kutató a Hyperallergicnek elmondta, hogy
a kutatók dokumentálták az ukrán kultúra eltörlésére irányuló szándékos orosz tevékenységek tendenciáját (a történészek által „ruszifikációnak” nevezett asszimilációs folyamatot).
Harrell hozzátette azt is, hogy a kutatók által feljegyzett tevékenységek közé tartozott a vallásszabadság elleni fellépés, a Herszon Múzeum kifosztása, valamint a régiségek és természeti erőforrások Oroszországba irányuló kereskedelme.
A ruszifikáció további példái közé tartozott az ukrán művészek orosznak minősítése.

Fotó: Anatolii Siryk / NurPhoto via AFP
A program következő fázisa a tervek szerint a megőrzésre és a terjesztésre összpontosít, de a múlt hónapban a program honlapja elsötétült, és a nyomozók számára megszűnt a hozzáférés a jelentésközponthoz és az adatbázishoz.
„Egyes program- és kezdeményezési tevékenységeket, projekteket és tervezett utazásokat érint ez a stratégiai felülvizsgálat, amely még folyamatban van” – mondta a Külügyminisztérium egyik szóvivője.
Ezek a fejlemények most egy olyan pillantban következnek be, amikor nemzetközi tisztviselők aggodalmukat fejezik ki Trump elnöknek a lehetséges békemegállapodással kapcsolatos megjegyzései miatt, amelyek a jelek szerint Oroszország érdekeit helyezték a középpontba Ukrajna rovására, amit széles körben megdöbbentő diplomáciai fordulatként kritizáltak.
De miközben a szövetségi programok a finanszírozás befagyasztása közepette leálltak, az atrocitásokról szóló jelentések nem szűntek meg – jegyezte meg Fiona Greenland, a Conflict Observatory Ukraine vezető kutatója.
„Ha nem dokumentáljuk ennek a háborúnak az ukrán kultúrára és közösségekre gyakorolt hatásait, azt kockáztatjuk, hogy nemcsak értékes információkat veszítünk, hanem azt is, hogy nem tudjuk elmondani a történteket a teljes valójukban” – folytatta Greenland.
Az olyan nem kormányzati szervezetek és civil társadalmi csoportok, mint a WMF és az UIA (Ukrainian Institute of America), amelyek az ukrán művészet és kultúra népszerűsítésére és megőrzésére összpontosítanak, kulturális örökségvédelmi munkája egyre nehezebbé válik.
„A kulturális megőrzési kezdeményezések amerikai támogatásának csökkentése nemcsak a fizikai műemlékeket és műtárgyakat fenyegeti, hanem az Ukrajna kulturális örökségének a jövő nemzedékek számára történő megőrzésére irányuló szélesebb körű erőfeszítéseket is”.
Ahogy a nem kormányzati szervezetek folytatják ezt a munkát, Greenland megjegyezte, a szövetségi finanszírozás befagyasztása „dermesztő üzenetet küld” Ukrajnának és más konfliktusövezeteknek, hogy „a művészet, a vallásszabadság, az irodalom, az építészet és a történelmi helyszínek védelme már nem áll az USA érdekében”.
Borítókép: Dimitar DILKOFF / AFP