Hirdetés
Hirdetés
— 2023. december 5.

Dél-Korea hatalmas műtárgyraktárat épít

A távol-keleti térség művészeti és műkereskedelmi központjává kíván válni Dél-Korea, ezért – első lépésként – egy gigantikus, műtárgyak biztonságos tárolására alkalmas raktárt húz fel a szöuli nemzetközi reptér mellett.

Az ideiglenesen Arshexa Freeportnak nevezett projektet egy Arshexa nevű koreai cég által vezetett konzorcium viszi. Közleményük szerint az új műtárgyraktár a világ egyik legnagyobbja lesz, amely öt emeletből áll majd, 138 különböző méretű helyiséggel. Az Incheon International Airport Corporation alá tartozó területen mintegy 470 049 négyzetmétert elfoglaló műtárgyraktár várhatóan 2026-ban készül el, és az Arshexa a megnyitást követően 30 évig lesz jogosult a működtetésére. A hatalmas fejlesztés összhangban van azzal, hogy az ország a helyi piac bővülése közepette Ázsia művészeti központja kíván lenni.

Látványterv. Fotó: Arshexa

A műtárgyraktár teljes beruházása 283,3 millió dollár lesz – jelentette a Korea JoongAng Daily, és a konzorciumban már nyolc vállalat vesz részt. Az Arshexa a luxemburgi Findel repülőtérrel szomszédos Luxembourg High Security Hubbal is konzultációs megállapodást kötött.

Az építkezés várhatóan jövő év áprilisában kezdődik, ám a hatalmas beruházás egy még ambiciózusabb terv része. „A projekt végső célja egy művészeti központ létrehozása, illetve, hogy az Incheon Nemzetközi Repülőtér kulturális és művészeti reptérré váljon” – nyilatkozta Lee Woohyung, az Arshexa ügyvezető igazgatója az Artnet hírportáljának. „A leendő Art Hub célja, hogy egy olyan nyitott tér legyen, amelyet a világ bármely országából érkező, művészettel foglalkozó cégek és egyének szabadon látogathatnak és használhatnak” – folytatta Lee, hozzátéve, hogy a projekt későbbi stádiuma magában foglalja galériák, múzeumok, művészeti vásár helyszínek, valamint az ezeket kiszolgáló vendéglátóegységek és üzletek létesítését is, végül összesen mintegy egymillió négyeztméteren.„Az Incheon Nemzetközi Repülőtér a jövőben be fogja jelenteni a megvalósítási menetrendet is” – mondta Lee.

Látványterv. Fotó: Arshexa

Dél-Korea műkereskedelmi volumene 2022-ben meghaladta az 1 trillió Dél-koreai wont, ami történelmi csúcsot jelentett. A növekedést az új egyéni vásárlók beáramlása, valamint az árverések és művészeti vásárok – mindenekelőtt az új Frieze Seoul – bővüléséből származó bevételi részesedés robbanásszerű megugrása okozta. A UBS Art Basel-jelentés legfrissebb kiadása szerint azonban Dél-Korea értékben mindössze egy százalékos piaci részesedéssel rendelkezik globális szinten.

Ázsiában nagyon keresettek a műtárgyak biztonságos elhelyezésére alkalmas raktárhelyiségek, melyekből például Hongkongban, Szingapúrban és Pekingben is található néhány – Hongkongban adómentes, a többi helyszínen többnyire vámszabad területeken –, de színvonaluk az iparág bennfentesei szerint eltérő.

Látványterv. Fotó: Arshexa

Dél-Koreában jelenleg több műtárgyraktár működik, köztük olyanok is, amelyek helyi aukciós házak tulajdonában vannak, ezek azonban kicsik és szolgáltatatásik sem kifogásolhatatlanok.

Lee Woohyung mindehhez azt is hozzátette, hogy jelenleg nincs elég támogató létesítmény sem, például olyan, amely restaurálási lehetőséget tudna biztosítani, pedig ez is szükséges a gyors növekedés fenntartásához. Összességében tehát egy biztonságos és technológiailag fejlett műtárgytároló megépítése hosszú távon előnyös lesz az ország számára.