Hirdetés
Hirdetés
— 2023. május 8.

Intő jelek. Jörg Colberg Vaterland című fotókönyvéről

A héten Budapesten, a MOME-n tart előadást Jörg Colberg, aki többek között olyan fotográfusi gyakorlatokat kutat, amelyek segítenek megerősíteni és fenntartani a neoliberális kapitalizmus óriási társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeit. A Vaterland című új kötete a közép-európai jelent a személyes emlékezet és az erősödő, vészjósló társadalmi jelenségek tükrében vizsgálja.

Jörg Colberg Németországban nőtt fel, jelenleg Northamptonban (USA) él. Író, fotográfus, a CPhMag.com művészeti magazin szerkesztője. Bár sokan inkább szövegei alapján ismerik, eredetileg fotográfusként indult a pályáján. Számos egyetemen tanított, köztük a Massachusetts College of Art and Design-on, a Rhode Island School of Design-on és a Hartfordi Egyetemen. Jelenleg szabadúszóként dolgozik. Az elmúlt néhány évben a neoliberális kapitalizmus és a demokrácia összefüggéseit vizsgálta, azt a folyamatot, ahogyan a kapitalizmus aláássa a demokratikus intézményeinket, és lehetővé teszi, hogy egyre nagyobb szakadék alakuljon ki szegények és gazdagok között a világban. Photography’s Neoliberal Realism című könyvében „neoliberális realizmusnak” nevezi azon, egyébként rendkívül népszerű, fotográfusi gyakorlatokat, melyek egy igazságtalan gazdasági rendszer bebetonozását szolgálják.

A Vaterland címe Colberg szülőhazájára, Németországra utal, mely több mint hetven évvel a II. világháború vége és 30 évvel Németország újraegyesítése után ismét jobboldali szélsőségesek nyomása alatt áll. Az egyik, jobboldali extremisták által elkövetett gyilkosság, amelyet a német rendőrség „döner-gyilkosságnak” nevezett és számos fontos részletet szőnyeg alá söpörve igyekezett gyorsan lezárni, onnan lehet ismerős képzőművészeti körökben, hogy a Forensic Architecture nevű, kutatásalapú művészettel és oknyomozással foglalkozó formáció is vizsgálta az ügyet, kutatásuk eredményeit pedig a kasseli documentán mutatták be 2017-ben (The Murded of Halit Yozgat). Többek között munkájuknak köszönhetően derült ki, hogy a gyilkosságot a magát Nemzetiszocialista Underground-nak (Nationalsozialistischer Untergrund) nevező csoport követte el, egy (egyébként a magyarországi romagyilkosságokra sokban hasonlító) bűncselekmény-sorozat részeként.

Emellett számos más megdöbbentő és elgondolkodtató esemény is a jobboldali szélsőséges gondolkodás terjedését mutatja Németországban. 2019 végén egy 27 éves neonáci, Stephan Balliet kísérelte meg, hogy felfegyverkezve bejusson egy hallei zsinagógába, és a tömeggyilkosságot csak egy erős ajtó akadályozta meg. Kevesebb mint fél évvel később Tobias Rathjen lövöldözni kezdett Hanauban: tíz embert megölt, öt másikat pedig megsebesített, majd visszatért otthonába, hogy saját anyjával és önmagával is végezzen. 2020. augusztus 29-én egy neonácikból és más szélsőjobboldali szélsőségesekből álló tömeg próbálta megrohamozni a berlini Reichstagot, azt az ikonikus épületet, amely az újraegyesítés óta az ország demokratikusan megválasztott parlamentjének székhelye. Nem mellesleg pedig a német parlamentben most a szélsőjobboldali AfD (Alternative für Deutschland) alkotja a legnagyobb ellenzéki frakciót.

Ugyan Colberg már 20 éve az Egyesült Államokban él, mégis szoros közösséget érez hazájával és annak történelmével. Az évek során a kötődés annak ellenére erősödött benne, hogy (Nyugat-)Németország már teljesen megváltozott, és cseppet sem hasonlít gyermekkorának helyszínére. Talán ezért vágott bele 2017 elején a Vaterland című projektbe, hogy egy kiegyensúlyozott, demokratikus közép-európai régiót fedezzen fel újra, a második világháború örökségének tükrében. A friss események, a neonáci ideológia aktuális előretörése azonban átértékelte benne hazájához való viszonyát, a közelmúlt szélsőséges megmozdulásai nagy hatással voltak a metaforikus képek laza hálójából, költői asszociációkból építkező új anyagára.

A Vaterland németországi és lengyelországi helyszínekre koncentrál, részben a két ország közép-európai jellege, részben világháborús viszonya miatt. Erőteljes hangulatú, történelmi tudásunkra és személyes érzelmeinkre egyaránt ható, a fotók nélkül észrevétlen konfliktusok mesélnek a fotográfus gyermekkorának nyomairól és azok mai jelentéséről.

A fotókönyv gondosan komponált nyitóképén föld és ég között, feltehetőleg a szocializmus idején épült házsort látunk. A tágas, monoton előtér hátsó részében még ott vannak a század első felében épült házak félig eltakarított romjai. Az egyik hatalmas tűzfala, mint tabula rasa hívja fel magára a figyelmet. Üres, írható felület a romok és a panelházak között. Itt kezdődik a történet.

A következő oldalon egy óriásplakátot olvashatnánk, de amit hirdet, az ki van takarva, így – hoppon maradva -, kénytelenek vagyunk beérni a környezet kevésbé könnyen adódó, olvasható részeivel. Továbbhaladva az esendő épített környezet részletei, a természet által benőtt múlt, betömött falak, levágott, vaskos faágak, eltakart ajtó, értelmetlennek tűnő, senkinek sem fontos konstrukciók különös együttesei váltják egymást. Köztük bújnak meg a második világháború emlékezetének terei, a zsidó szokások és Colberg családi vonatkozású emlékei. A fotográfus nem a teljes képet tárja elénk, inkább motívumokat emel ki, szinte felismerhetetlenné teszi a szobrokat, melyek így áldozatul esnek a személyes narratíva teremtette új kontextusnak.

Jörg Colberg: Vaterland, részlet a könyvből

A költői képsort egy-egy portré differenciálja tovább. A fiatal, körülbelül harmincas éveikben járó arcok vagy a szemünkbe néznek vagy nem. Közülük egy férfi kétszer is szerepel, az egyik képen kerüli a tekintetünket, a másikon a kamerába néz. Ő köti össze a jövő generációjának könyvben szereplő képviselőit, egyben a döntési lehetőséget is ábrázolja számunkra.

Az arcokat látva eszünkbe juthat Michael Schmidt U-ni-ty (Ein-heit) című 1991-94 között készült munkája. Schmidt fekete-fehér képeinek apropója a Berlini Fal 1989-es leomlása, Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése volt. A portrék, tömegjelenetek és apró részletek egy részét maga a művész készítette, másik részét újságokból, régi és új folyóiratokból, propaganda anyagokból és történelemkönyvekből gyűjtötte össze, és tetszés szerint hasznosította újra a bennük rejlő vizuális információkat. Hétköznapi helyekről és személyekről készült fényképeit híres emberek és emlékművek archív képeivel ötvözte. Colberg ugyan nem sajátít ki fotókat, így nem keveri a múlt és a jelen reprezentációit, mégis hasonlóan folyatja össze az idősíkokat: a történelem korábban jól körülhatárolható eseményeinek sorozata bizonytalanná válik, így a néző elgondolkodik azon, hogy mit jelentenek az egyes részletek: mit mutatnak számunkra és hogyan egészítjük ki őket.

A Vaterland azonban mindezt olyan időszakban teszi – és efelől a kiadvány hátsó, 1939-45 és 2011-20 közötti adatokat összehasonlító statisztikái nem hagynak kétséget -, amikor sok tekintetben ismétlődnek a vészjósló jelek, és a szélsőjobbos radikalizálódást türelemmel és jóhiszeműen fogadó közhangulat. Colberg ebben a lírai munkában nyugtalanságának és aggodalmainak ad hangot, és annak a felismerésnek, hogy bármennyire messze fut az ember, a felelősség elől nem lehet elmenekülni. A kiadványban felmerülő kérdésekre persze nem egykönnyen kapunk választ, és a cél nem is ez. Elég ha eggyel kevésbé naivan szemléljük korunk eseményeit, amikor majd az utolsó lap után becsukjuk a könyvet, és a jövőben nyitott szemmel járunk emlékeink között.