Hirdetés
Hirdetés
— 2022. augusztus 18.

Az OFF-Biennále nyilatkozatban áll ki a documenta fifteen kurátorai mellett

Az indonéz eredetű „lumbung-interlokal” hálózat részeként kiáll a befogadás, a kollektivitás, a tudásmegosztás értékei és a sokat támadott ruangrupa csoport mellett a OFF-Biennále Budapest – olvasható a héten kiadott közleményükben.


Az idén nagy vihart kavart a jakartai ruangrupa nevű művészkollektíva által kurált 15. documenta Kasselban. A csoportot mindjárt a megnyitó környékén az antiszemitizmus vádja érte a Taring Padi kollektíva többféleképpen értelmezhető háborúellenes festménye miatt, melyet le is kellett takarni; majd a német belpolitikában is napirendre került és a nemzetközi sajtó által is felkapott események odáig fajultak, hogy több művész visszamondta a szemlén való részvételét, sőt július közepén a documenta vezérigazgatója, Sabine Schormann is lemondott. Az OFF csapata azonban téves kontextusból eredő támadásoknak érzi a ruangrupát ért vádakat, és egy hosszabb, a héten kiadott közleményben – mely részletesen ismerteti a megnyitót övező és az azóta eltelt történéseket – kiáll az indonéz csoport mellett.


„Az OFF-Biennále Budapest, a documenta fifteen és a lumbung interlokal részeként kiáll a „lumbung” értékek mellett, mint amilyen a befogadás, a kollektivitás, a tudásmegosztás. Ennek megfelelően kiállunk a ruangrupa, az Artistic Team és az egész lumbung közösség mellett, mindamellett, hogy elismerjük, és sajnáljuk, hogy a Taring Padi kiállított transzparense fájdalmat okozott – ami, úgy gondoljuk, inkább a kontextuális különbségek, mint a tényleges antiszemita érzelmek eredménye volt. A lumbung közösséggel együtt hiszünk a különböző kontextusok, a különböző felfogások, a különböző kultúrák közötti párbeszédben; elítéljük az antiszemitizmust, a megkülönböztetés és a gyűlölet minden formáját, és kiállunk a művészi szabadság mellett is” – olvasható a szervezet weboldalán.

Az OFF két projekttel és egy kiadvánnyal képviseli a kortárs magyar szcénát az ötévente megrendezendő kasseli documenta idei, 15. kiadásán. Az egyik projekt a RomaMoMA, a másik a Fulda partján az AHOI! nevű csónakházban elhelyezett kiállítás. Publikácójuk pedig a 2021-es OFF-Biennále, a Levegőt! résztvevői által szerkesztett On the Same Page című kiadvány, mely a függetlenség és a kollektivitás fogalmát helyezi a központba.