Space and Belonging címmel nyílt a közelmúltban kiállítás a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumában, melyen a KYIV Non Objective (KNO) nevű kortárs ukrán művészcsoport mutatkozik be a hazai közönségnek. A tárlatot a múzeum közreműködésével a konstruktív-konkrét irányzatokat képviselő hazai alkotókat tömörítő, Maurer Dóra által elnökölt Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) szervezte, a kurátor is az OSAS egyik tagja, Benedek Barna képzőművész. Vele beszélgettünk az ukrán művészek helyzetéről, a nekik nyújtott segítségről, a kiállítás létrejöttének sajátos körülményeiről.

Az ukrán kortárs szcénával vállalt szolidaritás világszerte megnyilvánul az ottani művészeknek kínált bemutatkozási lehetőségekben is. Gondolom, ennek jegyében született a Vasarely Múzeumban látható tárlat is.

Az időzítésben kétségkívül szerepet játszott az Ukrajna elleni, az ottani művészeket is drámai helyzetbe hozó agresszió, a velük vállalt szolidaritásunk demonstrálása, de azért ez egy olyan történet, amelynek kezdetei régebbre nyúlnak vissza. Az általunk is képviselt művészeti irányzatokat követő alkotók régiónk több országában is az OSAS-hoz hasonló művészeti egyesületekben tömörülnek, melyek tagjaik és meghívott vendégeik számára kiállítási lehetőségeket biztosítanak, szimpóziumokat, konferenciákat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg és intenzíven keresik az együttműködési lehetőségeket más országok rokon profilú szervezeteivel. Sokat találkozunk külföldi kollégáinkkal azokon a gyakori csoportos kiállításokon is, melyeket az erre az irányzatra szakosodott galériák rendeznek különböző országokban, többek között Franciaországban, Svájcban, Németországban. Így a néhány éve alakult kievi egyesület is „feltűnt már a radarunkon” – többek között egy Bulgáriában már hosszabb ideje működő csoport, a Georgi Dimitrov vezette nonsofia segítségével – és több munkájuk az én érdeklődésemet is felkeltette. Olyannyira, hogy már éppen tervben volt egy odesszai és kievi utam, melynek során meglátogattam volna a csoporthoz tartozó alkotókat és beszéltünk volna az együttműködés lehetőségeiről is, amikor kitört a háború. Ennek drámai eseményeit mi talán közvetlenebbül élhettük át, mint azok, akik csak a hírekből tájékozódhattak, hiszen szinte napi kapcsolatban voltunk ezekkel a művészekkel – vagy épp aggódtunk, amikor ez a kapcsolat megszakadt és valakiről több napig nem jött semmilyen hír. Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy tennünk kell valamit.

Első akciónkról ti is beszámoltatok – négy héttel az invázió kezdete után pop up kiállítást szerveztünk a Három Hét Galériában, ahol a csoport tagjaitól digitális formában érkezett művekről a Pigmenta Art Print Lab segítségével készült giclée printeket állítottuk ki és árusítottuk. A bevétel nagyobb részét a művészcsoport, a többit pedig egy ukrajnai jótékonysági szervezet kapta. (Erről az akcióról itt írtunk – a szerk.) Akkor még nem is gondoltuk, hogy ez a tárlat egy nemzetközi sorozat első állomása lesz, de így történt; a nemzetközi érdeklődésnek köszönhetően a printek Budapest után egy kisebb körútra indultak. Előbb a kölni Galerie Floss & Schultz mutatta be és árusította őket, majd pedig Billy Gruner ausztrál művész-galerista jelentkezett be azzal, hogy ő is szívesen segítene; hozzá ugyanúgy digitálisan juttattuk el az anyagot, ahogy mi is kaptuk. Tőle pedig eljutottak a művek a hollandiai Leidenbe is, ahol az EST nevű egyesület tagjai, Lemke van Dijk és Guido Winkler gondozták őket tovább, és az Art Hub Leidenben rendeztek kiállítást belőlük. Mindebben nyilván sokat segített az, hogy a KNO már a kezdetek, azaz 2017 óta maga is nemzetközi hálózatot épített, kiállításaira rendszeresen külföldi kurátorokat hívott és tárlatain szinte mindig szerepeltek külföldi művészek is. Ugyane kapcsolataiknak köszönhetően tudtak a KNO művészei közül többen a háború kitörése után Berlinben is kiállítani, a többek között Bak Imrével is együttműködő Galerie Volker Diehl-ben, ahol egy Kölnben élő, az ukrajnai inváziót elítélő orosz művész, Yuri Albert szolidaritása jeleként lemondta saját kiállítását, hogy a galéria annak tervezett ideje alatt ukrán művészeknek biztosíthasson bemutatkozási lehetőséget. A KNO tagjainak már korábbról ismert munkái és a Berlinben bemutatott anyaguk arról győztek meg minket, hogy a háború ellenére is viszonylag gyorsan meg tudunk szervezni egy múzeumi minőségű kiállítást és így a kortárs ukrán művészetnek egy újabb szeletét tudjuk bemutatni a hazai közönségnek.

Amikor újabb szeletről beszélsz, előzményként nyilván a Ludwig Múzeum 2018-as, Permanens forradalom című kiállítására utalsz, ami a kortárs ukrán képzőművészet eddigi egyik legnagyobb külföldi bemutatkozása volt.

Igen, az a tárlat komoly szakmai és közönségsikert aratott, és a mi mostani bemutatónk jól kiegészíti az akkori képet, mivel egy olyan irányzatnak szenteljük, amely 2018-ban nem kapott komolyabb hangsúlyt. Ahhoz már egy kis szerencse is kellett, hogy a kiállításnak ilyen gyorsan helyet tudjunk csinálni az OSAS tárlatainak amúgy is rendszeresen helyet adó Vasarely Múzeumban.

Kiknek a műveit láthatjuk a kiállításon?

A tárlaton a konkrét, konstruktivista és szuprematista művészet hagyományait ápoló és újragondoló KNO-t alkotó öt művész munkái szerepelnek, négyen közülük az egyesület alapító tagjai. Amilyen kicsi ez a kollektíva, olyan sokszínű. Vannak benne nők és férfiak, fiatalabbak és idősebbek, az említett irányzatok keretein belül következetesen megmaradók és annak határait feszegetők. Munkáik, ez a tárlaton is kiderül, több műfajt képviselnek; a festmények és grafikák mellett plasztikák és objektek is megjelennek. A háború kitöréséig valamennyien Kievben éltek, azóta ketten, Olena Dombrovska és a grúz származású, egyébként nem ukrán állampolgárságú, de évtizedeket Ukrajnában töltött Badri Gubianuri már elmenekültek az országból, előbbi jelenleg Dániában, utóbbi Németországban tartózkodik; most éppen mindketten rezidenciaprogramokon vesznek részt. A többiek Kijevben, vagy legalábbis Ukrajnában maradtak. Köztük a munkácsi születésű Tiberiy Szilvashi a rangidős – idén 75 éves – és talán a legismertebb is; ő 1995-ben az év művésze lett Ukrajnában, 2012 óta pedig az Ukrán Művészeti Akadémia levelező tagja. Serhiy Popov Kiev egyik, a háború elején sokat támadott elővárosában él; az az épület is megsérült a bombatámadások során, amelyikben lakott, a front elvonultával ezért energiáinak egy részét most a romeltakarítás köti le. Szerencsére Myroslav Vayda is küld magáról életjeleket. Valamennyi említett művész számos bel- és külföldi kiállítást tudhat maga mögött, néhányukat ma már külföldi galériák is képviselik.Most bemutatott műveik kontextusa a hiány, a ki nem töltött hely, ami a mai ukrajnai valóságot is meghatározza és ami magyarázatul szolgál a kiállítás címéhez is.

Gondolom, a jelenlegi körülmények között nem kis logisztikai kihívást jelentett az anyag összegyűjtése.

Valóban. Szerencsénkre a berlini Galerie Volker Diehl nagyvonalú partnernek bizonyult, így lényegében szabadon válogathattunk a náluk bemutatott, igen színvonalas anyagból. A csoport néhány tagjának műveit a KNO egyik tagja, Olena Dombrovska hozta el Ukrajnából; ő, mint említettem, a háború kitörése után Dániába utazott, ahol menekült-státuszt kérvényezett és rögtön kapott meghívást egy rezidencia-programra; ezt megszakítva utazott vissza Ukrajnába, hogy kimentsen számunkra néhány munkát. Az ő több, a kiállításon szereplő alkotása viszont egészen friss, már dániai tartózkodása alatt született. A csoport egy másik tagjával, Badri Gubianurival németországi rezidensi műtermében találkoztam. Ő ma már a Galerie Diehl művésze és néhány munkáját e galéria közreműködésével hoztuk a tárlatra. Serhiy Popov megpróbált Ukrajnából eljuttatni hozzánk két objektet, ezek azonban sajnos egyelőre nem érkeztek meg, így csak fotón tudjuk bemutatni őket. Ez minden különösebb magyarázat nélkül is súlyos üzenet, tekintve az orrunk előtt zajló drámai eseményeket, de nem adtuk fel a reményt, hogy megérkeznek még az eredeti művek is.

Van – vagy lesz – a kiállításnak katalógusa is?

Azon dolgozunk, hogy legyen. Az a kiállítás előkészítésére rendelkezésre álló idő rövidsége miatt eleve esélytelen volt, hogy a megnyitóra elkészüljön egy kiadvány, a későbbiekben remélt megjelenésnek viszont többek között az lesz az előnye, hogy már tartalmazni tudja Vonnák Diána kitűnő megnyitójának szövegét is.

Hogyan tervezitek folytatni az együttműködést a KNO-val a kiállítást követően?

Az OSAS mindig nemzetközi projektekben gondolkodik, amiket együttműködő partnereink is inspirálnak és az általuk képviselt művészek is részeseivé válnak. Szinte bizonyos tehát, hogy jövőbeli csoportos kiállításainkon a KNO művészeinek alkotásaival és – amire most sajnos a körülmények miatt nincs lehetőség – remélhetőleg magukkal a művészekkel is lehet majd találkozni.

Szeretném elmondani azt is, hogy a hazai szcéna más szereplői is igyekeznek segíteni ukrán pályatársainknak. Így elképzelhető például, hogy a jövőben az Art Quarter Budapest (AQB) nemzetközi rezidencia programjának keretében is Budapestre jöhet a KNO valamelyik művésze.

Kyiv Non Objective – Space and Belonging, Vasarely Múzeum, Budapest, augusztus 21-ig

Borítókép: 4423 – Olena Dombrovska: Cím nélkül, 2022, akril, karton, 46 x 64 cm. Fotó: Sulyok Miklós