![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/02/garazs_muzeum_moszkva_wikipedia-380x220.jpg)
Nők, szolidaritás, kreatív ellenállás. Művészet és élet háború idején
Milyen társadalmi nyomás nehezedik a nőkre az orosz megszállás alatt álló Ukrajnában? Fontos-e a nemi különbség a háborúban? Mit tehet egy művész a háborúban, ha nő?
Van-e létjogosultsága a művészetnek krízishelyzetben? Mire képes a kreatív ellenállás és a civil szolidaritás? A szimbolikus akcióknak vagy az aktív segítségnyújtásnak van most nagyobb társadalmi értéke? Kérdések, amelyek sokunkat foglalkoztatnak – alkotóként, művészként, civilként, anyaként – amióta Putyin megtámadta a szomszédos Ukrajnát. Erdei Krisztina és Popovics Viktória szubjektív beszámolója.
Aki nemrégiben utazott autópályán a keleti határtól Budapest felé haladva, számtalan autót előzhetett meg útközben, amelyekben nők szorították a kormányt az útra koncentrálva, plüss állatokkal elbarikádozva. Vonaton is ezrek költöznek nyugatra beláthatatlan időre. Kétszer jártam meg a Nagyvárad-Budapest útvonalat márciusban, mindannyiszor tömött kupékban aludtak a családok egymás hegyén-hátán és a csomagokon. Tinédzser lány takargatta fázós nagymamáját, anyuka ölelte értelmi fogyatékos fiát, gyerekek játszottak telefonokon arra a néhány konnektorra csatlakozva, amelyek működtek a vonatkocsiban. Szívszorító jelenetek, amelyek láttán mindenki türelmesebben tűri, hogy a vonat két-három óra késéssel induljon tovább a határról. Ahogy besüt a felkelő nap, az ablakon az arcom a szemközt ülő, velem egyidős anyuka arcán tükröződik. Két vállán a fia és a lánya alszik. Ők Zürichbe tartanak, van hova menniük.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/04/img-8390.jpg)
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/erdei_vonat_biharkeresztes.jpg)
A borscs leves elkészítése nehezebb, mint egy fegyvert elsütni
A nemi különbségek tagadhatatlanul lényegesek, hiszen a fegyveres harc, úgy tűnik, továbbra is inkább a férfiak dolga. Mi sem erősíti ezt meg jobban, minthogy Ukrajnát nem hagyhatják el a 18 és 60 év közötti férfiak, elsősorban az ő feladatuk a haza védelme. A nők dolga továbbra is inkább az ápolás, orvosi ellátás biztosítása és a gyerekek gondozása, mentése, a család fenntartása. Tanya Kobzar, aki egy kiképzés teljesítése után Lvivben a tábori kórházak kialakítását oktatja a katonai akadémián, nagymamája bátorságából merített erőt. Ő a második világháborúban tábori orvosként dolgozott. Tánya egy interjúban a fegyver elsütését a borscs – ukrán/orosz nemzeti étel – főzéséhez hasonlítja. Az utóbbi tűnik nehezebbnek számára.
A művészet, mint fegyver?
A közösségi média, mint az ellenállás szimbolikus tere
Ukrajnáért több fronton és számos eszközzel folyik a harc, az ország határain belül és azon kívül is. A közösségi médiában zajló hadviselésbe írók, művészek, ismert személyiségek és civilek is bekapcsolódtak a világ számos pontján. A #standwithukraine gyűjtőfogalom alá sorolt képek minősége ugyanakkor széles skálán mozog a manipulálttól a hatásvadászon át a “háborús valóság” poétkus / művészi ábrázolásáig. Az álhírek, a dezinformáció, a propaganda korszakában mindennél fontosabbak a “hiteles”, valós idejű beszámolók, a hétköznapi, öntudatlan történetek. Ilyen “forrás” többek között Yevgenia Belorusets mai napig Kijevben tartózkodó írónő szubjektív háborús naplója az isolarii – Kyiv online felületén. A kortárs ukrán képzőművészet egyéni hangú képviselője, Alevtina Khakidze szintén az ostrom alatt álló Kijevhez közeli otthonában maradt, hogy megértse és gyors reagálású rajzain keresztül rögzítse a napi eseményeket. “I’m Staying in Ukraine to Understand What is Happening” – Interview with Artist Alevtina Kakhidze – TRAFO – Blog for Transregional Research (hypotheses.org)
A Kijevben született, 1991 óta Izraelben élő Zoya Cherkassky-Nnadi, Before and after című sorozatának darabjait az elmúlt időszakban több ezren osztották meg a közösségi médiában.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/zoya-cherkassky-nnadi.jpg)
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/zoya-cherkassky-nnadi_2.jpg)
Az itt látható képek a március 16-ai, Csernihivben történt támadást elevenítik fel, mikor tíz, kenyérért sorban álló civilt gyilkoltak meg az orosz katonák. Egy másik képpáron a nagymama szokásos látogatásának körülményei ütköznek a jelenlegi helyzettel. Hol csak pillanatok, hol egész hetek választják el egymástól a jeleneteket, így lesz Cherkassky-Nnadi sorozatának témája az idő kiszámíthatatlan dinamikája, a gondoskodás körülményeinek újraírása.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/zoya-cherkassky-nnadi_3.jpg)
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/zoya-cherkassky-nnadi_4.jpg)
Egy másik élesen kirajzolódó motívum a női szolidaritás, amely szimbolikusan (demonstrációk, köztéri akciók, egyéni tiltakozások) és konkrét tettekben (adománygyűjtés, menekültek befogadása, önkénteskedés, tolmácsolás) egyaránt megnyilvánul. A Szolgálólány meséjének 82 éves írónője, a feminista szempontú könyveiről ismert Margaret Atwood Twitter-oldala az orosz invázó elleni állásfoglalás egyik markáns példája, melyen folyamatos kommentálja az eseményeket, nyílt kiállásra és adománygyűjtésre buzdítja követőit.
Ewa Partum, a lengyel neoavantgárd egyik legismertebb nőművésze hetvenes évekbeli akcióköltészeti munkáját gondolta újra, amikor kék-sárga rúzzsal festett ajkait posztolta közösségi oldalán. Szász Lilla Budapesten és Portugáliában élő fotográfus orosz tolmácsként volt jelen a Keleti pályaudvaron, kamerájával pedig az érkező menekültek sokszínű csoportjait, a menekültszállások rétegzett történetét dokumentálja egy hosszútávú projekt első fázisaként. Polina Veller ukrán designer gyorskötőzővel készült maszkja tekinthető a tehetetlenség lenyomatának, a szorongás oldására kifejlesztett pótcselekvésnek is.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/a-tolmacsfarkas-daniel-fotoja-2022.jpg)
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/ukraine-colors.jpg)
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/polina-veller-an-artist-and-designer-from-kyiv-made-masks-out-of-yellow-and-blue-plastic-cable-ties-they-look-like-strange-veils.png)
Az alkotók azonban sok esetben ismeretlen hősök maradnak, és csak mint “szentpétervári nő a metrón”, “női önkéntesek csoportja” vagy “lengyel anyák” ismerjük őket.
Anyák a háború (erkölcsi/esszenciális?) frontvonalában
A lengyelországi Przemsl városának vasútállomásán hagyott üres babakocsik képe a női szolidaritás szimbólumaként járta be a világot, de tekinthetünk rá úgy is, mint a háború ellen-emlékművére. Nem a háború maszkulin jellegét, a férfiak által fegyverrel vívott harcot helyezi középpontba, hanem épp ellenkezőleg, a gondoskodást, a gyermekek megmentését, a jövő generáció biztonságának megteremtését teszi láthatóvá. Antiemlékmű, hiszen nem reprezentál, funkcionálisan jött létre, azaz menekülő anyáknak és gyermekeiknek segít, és efemer, hiszen a vonatok beérkezése pillanatában használatba veszik ezeket a kocsikat és eltűnnek. Az üres babakocsikat megörökítő ikonikus fotó egy krízishelyzetben létrejött, szociálisan érzékeny civil kezdeményezést dokumentál, amelyre egy új típusú köztéri művészet iskolapéldájaként is tekinthetünk.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/baby-stollers-left-at-the-train-station-in-przemysl-for-ukrainian-mothers.jpg)
Az esszenciálisan nőknek tulajdonított gondoskodói szerepkör a háború kontextusában radikális értelmet nyer, miközben egy nemzeti mítosz megkonstruálódásának lehetünk tanúi. Az ukrán anyák a háború sújtotta ország jövőjének, az új generáció reményének átörökítőivé, hőseivé váltak. Az “ukrán anya” mítoszának születéséhez egy kijevi óvóhelyen gyermekét szoptató anya képe is hozzájárul, melyet Földes András, a Telex újságírója készített ukrajnai tudósítása során. A fotót a Vatikán Ferenc pápa háborút elítélő beszédének nyitóképeként használta, melyet művészi és amatőr vizuális reflexiók tömege követett.
A gyermekét tápláló és védő nő képe szorosan összefonódik a reménnyel, az ukrán nemzet jövőjével és fennmaradásával, mely a pravoszláv egyház erős Mária-kultuszában és az Istenszülőt ábrázoló ikonok tiszteletében is gyökerezik. Az egész ukrán nemzet szenvedése és ellenállása sűrűsödik ezekben a vizuális reprezentációkban: míg a férfiak a fronton harcolnak, a nők feladata lett az utódok kimenekítése és felnevelése.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/kyiv-madonna-artist-maryna-sopomenykova.jpg)
Utcáról címlapra
A közösségi média képdömpingje révén pár hét alatt a kollektív retinánkba égtek emblematikus képek: a kék-sárga szín és a napraforgó az ellenállás és a szolidaritás szimbólumává vált, az ártatlan gyermek képe pedig egyet jelent a háború értelmetlenségével. A nagyméretű portréiról ismert francia street artist JR legújabb köztéri performanszában egy öt éves ukrán kislány, Valeriia képét nagyította fel és vitte ki Lvivben az utcára, hogy Ukrajna mellett demonstráljon.
A portrét, melyen egy gyermek épp átlépi a határt, eredetileg Artem Iurchenko helyi fotós készítette a lengyel határ közelében. Talán a megkönnyebbülésnek köszönhető, Valeriia ragyogó mosolya annak lett szimbóluma, amiért Ukrajna harcol. A 148 méter hosszú képet teherautóval szállították a határig, majd a művész és csapata átsétált Lengyelországból Ukrajnába, ahonnan helyi lakosok segítettek a ponyvára nyomtatott fotót Lvivbe szállítani. Ezután szintén helyiek bevonásával feszítették ki Valeriia portréját a város központjában. A közösségi média segítségével szervezett köztéri munka ezután újra a közösségi oldalakra került vissza, majd a TIME magazin címlapján láthattuk viszont.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/jr_cover_time_022_04.png)
Egy galamb kitárta szárnyait. Harc a nemzeti művészet megmentéséért?
Március 6-án a CODEPINK SF szervezésében David Solnit és más béke párti művészek és civilek festették újra az ukrán művész, Maria Prymachenko, A Dove Has Spread Her Wings and Asks for Peace című munkáját, mely az ukrán nemzeti örökség része és egyike azoknak a festményeknek, melyek a Kijevtől északra fekvő Ivankiv városának ostroma folyamán, február 27-én a helyi történeti múzeumban feltehetőleg megsemmisültek. A múzeum, mely Maria Primachenko nemzetközileg ismert (nép)művész gyűjteményének otthona volt, a helyi források szerint porig égett. Anastasia, a képzőművész dédunokája szerint a múzeumban tárolt huszonöt műalkotás bizonyos hányadát egy helyi lakos az utolsó pillanatban kimentette az égő épületből. A megmenekült alkotásokat különböző helyekre szétszórva rejtették el a városban. Ebből is érzékelhető a nemzeti kulturális örökség részeként munkák szimbolikus jelentősége. A békegalambot ábrázoló festmény köztéri újrafestése hatékonyan hívta fel a figyelmet éppen arra az ukrán nemzeti identitásra, amelyet Putyin megkérdőjelez és amelynek hiányával háborúját legitimálni próbálja.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/a-dove-has-spread-her-wings-and-asks-for-peace.jpg)
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/a-dove-has-spread-her-wings-and-asks-for-peace_2.jpg)
Bella Logachova ukrán képzőművész és fotográfus az Euromaidan, a 2014-ben indult demonstrációs hullám óta az Ukrajnában történt politikai és társadalmi eseményeket a hagyományos ukrán hímzés (Vyshyvanka) motívumainak felhasználásával dolgozza fel munkáiban. A népi formavilág fontos identitásképző, kulturális örökség, melyet a fiatal művész a nemzeti aktivizmus eszközeként alkalmaz. Bella Logachova 1973-ban született Mariupolban – itt hetek óta ostromállapot van és az orosz invázió szó szerint megsemmisíti a várost –, 1999-ben diplomázott a Kharkivi Állami Formatervezési és Művészeti Akadémián, ahol jelenleg médiaművészetet tanítana. Figyelemfelkeltő plakátjait több százan osztották meg az elmúlt hetekben.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/bella-logachova.jpg)
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/bella-logachova_2.jpg)
Olia Fedorova a Kharkivban élő képzőművész a szülővárosában maradt, fényképeken és videókon dokumentálja közvetlen környezetének eseményeit, rendszeresen posztol információkat Facebook oldalán, továbbá nemzetközi eseményeken szólít fel szolidaritásra. Legutóbb a lengyelországi Wrocław pályaudvarán található Lokomotywa galéria, Orosz bombák című online programjában vett részt, ahol az elmúlt hetekben ukrán művészek és kulturális munkások osztották meg egymással és a lengyel közönséggel közelmúltbeli tapasztalataikat. Mint elmondta, az állandó szorongás, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság, a fenyegetettség érzése már tavaly november óta jelen volt minden ukrán életében. Ezért kezdett el már a háború előtti feszült hónapokban ugynevezett motivációs képeslapokat írni, melyekkel próbálta felvidítani magát.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/olia-fedorova_2.jpg)
Ez a képeslap is köztük volt, mely most harkivi bunkerük falát díszíti: az erőnek ebben az esetben a világ második legnagyobb hadseregével szemben kell kitartania. Legutóbbi posztjában arról számolt be, hogy édesanyjával önkéntesként töltötték a homokzsákokat, hogy segítsenek Tarasz Sevcsenko, ukrán író, költő emlékművének védelmében. Sevcsenko az ukrán nemzeti identitás egyik fontos alakja, annak szimbóluma, hogy az orosz és az ukrán kultúra megkülönböztethető. A szobor megőrzésérére tett erőfeszítések Putyin propagandája elleni küzdelemként értelmeződnek.
![](https://cdn.hvgblog.hu/amu/uploads/2022/03/olia-fedorova_4.jpg)
A több mint egy hónapja tartó harci cselekményekkel párhuzamosan előre nem jósolható gazdasági, társadalmi, demográfiai és kulturális változások zajlanak Ukrajnában. A képzőművészeti szintér is radikális átalakuláson megy át. A múzeumok és a kiállítóterek pincéit óvóhellyé alakították, a művészek tankelhárító eszközöket építenek, a művek háborús tudósításokként szolgálnak. A háború újra csak átírja mindazt, amit eddig művészetként gondoltunk el, az alkotás és az élet olyannyira közel került egymáshoz, hogy a hétköznapi gesztusok felértékelődtek. Akár egy kék-sárga szettnek a metrón, a vonatállomáson hagyott babakocsiknak vagy néhány ukránra fordított mondatnak társadalmi tétje és művészeti értéke lehet. Ezek a performatív, efemer gyakorlatok a pillanatnyi hasznosság jegyében, az adott helyzetre való reakcióban talán el is vesznének, ha nem kerülnének be a közösségi média körforgásába. Még akkor is fontosak lennének, de így széles nyilvánossághoz jutnak el és néha háttérbe szorulni látszó, emberi értékeket tartanak életben, ilyen értelemben talán válaszolni képesek a fegyverek zajára.