kiállítás

A veszprémi f|x|r galéria kis méretű négyzetes terében még szeptember közepéig ott áll egy dobkészlet ütőkkel, amelyekkel a látogató akkora zajt csaphat, amekkorát csak akar, és közben az ütéseinek fekete-fehér látvánnyá alakuló cikázását nézheti a falakon. A Noisebox (zajdoboz) című mű alkotója Kitzinger Gábor, akivel nem csak erről, hanem sok minden másról is beszélgettünk. Az interjút beragyogta a fény, átvitt és valós értelemben is.

Az ideológiai groteszk avatárja, a Távol-Kelet dokumentaristái, az elfelejtett alkotó magnókazettái, a digitalizált magánfotók leletmentője, az eszméletlen oldalfekvés instabilitása, a nonkonformista feministák avantgárdja – megannyi izgalmas hívó szó a nyár utolsó és az ősz első képzőművészeti eseményeire.

A bukaresti Nemzeti Kortárs Művészeti Múzeum nagyszabású Malevics-tárlat a művész szuprematista korszakára fókuszálna, ám a bemutatott festmények közül három eredetisége azonnal heves vitákat váltott ki. A nemzetközi szakértők és a kölcsönző gyűjtő között kirobbant konfliktus nemcsak reputációkról, hanem több milliárd forint értékű műtárgyak hitelességéről is szól – és újra rávilágít arra, miért az orosz avantgárd a hamisítók kedvenc terepe.

Post-punk fanzine, gyümölcsformává vált nők, felhalmozás és bekebelezés, továbbá Levine Coloradóban, Bedrock Liverpoolban – néznivalók tűzijáték után.

Dobfelszerelés a kiállítótérben, testpolitika Pécsett, lírai Nádler Füreden, torz kérdőjel Velencében, hipnózis Bázelben – nyaralás közben is üdítő művészet az e heti válogatásban.

A kortárs magyar művészeti élet egyik legmegosztóbb jelensége – az 1992-ben született autodidakta festő, Bozó Szabolcs csillagászati magasságokban mozgó műkereskedelmi sikere – került fókuszba július végén egy meglepő helyszínen, az Árpád híd aluljárójában, a Nívó Drink Bárban.

Interakciók egy rovarfarmon, élő organizmus a Herminán, hőségriadó a Mészáros utcában, politikai utópiák a Hamburger Bahnhofban, többgenerációs fogcsikorgatás Lisszabonban – augusztus eleji körkép.

David Hockney, a festészet kaméleonja, 87 évesen is ugyanazzal a kíváncsisággal és kísérletező kedvvel nyúl a vászonhoz – vagy épp az iPadhez –, mint pályája elején. A Louis Vuitton Alapítvány négy emeletét betöltő monumentális kiállítás nem a pop-art ikonját ünnepli, hanem azt a Hockney-t, aki az elmúlt 25 évben újra feltalálta a tájképfestészetet, a portrét – és talán önmagát is.

Dekolonializált szuverenitás, városi ritmus, szőnyeg mint emlékmű, virágnyelv, bazaltos bor, Tranker, rózsaszín linóleum, szocialista egységkényszer, s mindeközben: Brooklyn, London. Kiállítási látószög – ezúttal szabadság miatt duplára tárva.

Kíváncsi arra, hogy Európa egyik legfontosabb művészeti központjában miket tartanak kiemelkedően jó kortárs műveknek? Franciaországról van szó, ahol nagyságrendileg több pénz és figyelem jut kortárs művészetre, mint nálunk, és ahol feltehetően kisebb a szakadék (ha van egyáltalán) a hivatalosan támogatott művészet és a politikailag akár kényelmetlennek számító műveket létrehozó művészek között.

A Spora című kiállítás három éven keresztül bontakozik ki a a New York-i Swiss Institute falai között, hogy kiállítási „tárgyainak” fejlődése figyelmmel kísérhető legyen – mintegy extrém hosszú performanszként. A különleges tárlat úgy kerül át az észlelésbe és az emlékezetbe, ahogyan a spórák terjednek: kapcsolatokat létrehozva és továbbszaporodva.

Cipészmester gyűjtő, futurológiai művelet, szemlélődő test, továbbá Hirst Bécsben, Kruger Bilbaóban, vásár Füreden – július közepi ajánlónk.