Emőd Péter

A pandémia utáni gazdaságélénkítő intézkedések sorában született döntés aligha javítja a műpiac átláthatóságát.

A valódi szembenézést a múlttal sokáig lehet halogatni, de idővel üt az igazság órája. Svájc legnagyobb művészeti múzeuma számára ez a lehető legrosszabbkor következett be.

Megjelent a nemzetközi műtárgypiac elmúlt évi fejleményeinek legátfogóbb és világszerte legelfogadottabb elemzése, mely szponzorai okán Art Basel & UBS Reportként ismert; valójában egy, a műpiaccal évtizedek óta foglalkozó ismert közgazdász, Clare McAndrew, illetve cége, az Arts Economics állítja össze.

Az utólagos sajnálkozás már nem segít: a 91. évében járó Hermann Gerlinger kalapács alá viszi több tízmillió euró értékű gyűjteményét. Nem a pénz miatt, vagy, mert attól tart, a gazdag kollekció nem lenne jó kézben örököseinél.

Üzenetértéke is van annak, hogy egy 200 milllió dolláros becsértékű műalkotás éppen ezekben a hónapokban kerül kalapács alá.

Felbecsülhetetlen, pénzben nehezen kifejezhető művészi értékről van szó, amely ráadásul jelentős bevételt hoz London idegenforgalmának. Nézzük először a jól ismert tényeket, majd ismerkedjünk meg a londoni és athéni érvekkel, végül az ügy legújabb fejleményeivel.

Hogy hosszabb távon miként hat a háború a műkereskedelem különböző csatornáira, így a művészeti vásárokra, ma még nem megjósolható, néhány rövidebb távú következmény azonban máris érzékelhető.

Abban nincs semmi rendkívüli, hogy egy múzeum – főként vásárlóként, de egyre többször eladóként is – megjelenik a piacon; a lépést az ügyletekbe bevont műtárgyak árai teszik hírértékűvé.

A számok szintjén nem történt semmi rendkívüli a március eleji nagy londoni modern és kortárs árveréseken, melyek időben egybeestek az Ukrajna elleni orosz invázió kezdetével. De a háború hosszú árnyéka mégis rávetült a piacra.

A választ az első ránézésre meglepő kérdésre egy korábbi német kancellár neve adja meg.

Berlin képzőművészei régóta szeretnének egy új, a német fővároshoz méltó kortárs kiállítóhelyet – de közel sem olyat, mint amilyen nemrég megnyitotta kapuit. Elmondjuk, miért.

A múzeumi színtéren sokáig tabunak számított a gyűjtemények kétes eredetiségű műveinek kérdése. Az intézmények – félve a presztízsveszteségtől vagy a sok látogatót vonzó attrakciók elvesztésétől – nem is tettek lépéseket „gyanús” műtárgyaik eredetiségének tisztázására.