A disszidens művész 2015-ben kapta vissza a kínai hatóságoktól az útlevelét, melyet 2011-ben vettek el tőle – 81 napig tartó, több művészeti projektjéből is ismert elzárása után –, hogy ne hagyhassa el az országot. Ez után Berlinben, majd Angliában, végül Portugáliában élt. A múlt év végén azonban újra felkereste Pekinget.

Az elmúlt tíz évben Ai Weiwei Németországban, az Egyesült Királyságban, majd Portugáliában élt, és egyszer sem tette be a lábát szülőhazájába, ahol nála jóval kevésbé vitatott múltú emberek is szembesültek önkényes fogva tartással. December közepén azonban úgy döntött, vállalja a kockázatot, és háromhetes látogatásra visszatér Kínába.

„Olyan érzés volt, mint egy telefonhívás, amely tíz éve megszakadt, és hirtelen újrakapcsolták” – mondta arról a pillanatról a CNN-nek amikor megérkezett Pekingbe. „A hangnem, a ritmus és a tempó mind olyan volt, mint annak idején.”

Az utazás pillanatai fel-felbukkannak Ai Weiwei Instagram-fiókjában is, ahol a művész aktívan posztol, de ritkán ír képaláírásokat, ami tovább erősítette a látogatás visszafogott, szinte észrevétlen jellegét. A változatos jelenetek között szerepel videó a pekingi téli fényben úszó gyárkéményekről; arról, hogy a művész cigarettázik, miközben egy forgó tálcán lustán körbejárnak előtte az ételek; valamint egy robot, amely kilép egy liftből.

A további képeken Ai súlyzókat emel egy edzőteremben, illetve régi barátokkal találkozik – mindezek hétköznapi jelenetek lennének, ha nem vetnénk össze azzal, milyen intenzív megfigyelés alatt állt a hatóságok részéről, amikor legutóbb a kínai fővárosban járt.

A képeket áthatja a nosztalgia. „Ami a legjobban hiányzott, az a kínai nyelv használata volt” – mondta. „A disszidensek számára a legnagyobb veszteség nem a vagyon, nem a magány vagy az idegen életmód, hanem az anyanyelvi kommunikáció elvesztése.”

Amikor Ai 2015-ben elhagyta az országot, a kormány számára nemkívánatos személy volt. A szókimondó művész és aktivista kérlelhetetlenül bírálta Kínát az emberi jogi visszaélésektől a cenzúrán és a korrupción át sok mindenért. Az olyan művei, mint a Remembering (2009) című installáció, amely a 2008-as szecsuáni földrengés során rosszul megépített iskolák összeomlásában meghalt több ezer gyermeknek állított emléket nemzetközi figyelmet kaptak. A „S.A.C.R.E.D.” című munkában pedig azt ábrázolta, milyen volt közel három hónapig börtönben lenni: hat, életnagyságú dioráma foglalta össze a történteket, amelyek a 2013-as Velencei Biennálén ki is voltak – állítva egy templomban.

Ezek az alkotások egy olyan időszakban születtek, amikor – a 2008-as pekingi olimpia utáni években – a hivatalos politika gondosan egy új kínai fejlődési korszak képét szerette volna előrevetíteni, ennek érdekében keményen fellépett mindenfajta a kívánt képpel ellentétes módon kommunikálókkal szemben. Ai távollétének évtizedében Kína cenzúra- és megfigyelési rendszerei csak tovább finomodtak, a kritikusok szerint ma már a mesterséges intelligencia is felgyorsítja ezeket az ellenőrzési mechanizmusokat.

Ai korábban azt mondta, nem ringatja magát illúziókba a Kínába való visszatérés esélyeit illetően. Most azonban, hogy a fia betölti a 17-et, már nem nehezedik rá ugyanaz, a gyermekét védő felelősség – és viszonylag könnyebben cselekedhet a saját belátása szerint.

„Amikor megláttam az anyámat, mosolygott, és különösen boldog volt, hogy láthatja az unokáját. Ők ketten végig fogták egymás kezét. Nem beszélt sokat, de nagyon elégedett volt. Ez az elégedettség olyan volt, mint a gyengéd szellő egy forró napon, vagy néhány csepp eső aszály idején” – mesélte Ai Weiwei a CNN riporterének.

Ai nem tett különösebb óvintézkedéseket az utazás megtervezésekor, de a pekingi repülőtéren közel két órán át „ellenőrizték és kihallgatták”, mielőtt beléphetett volna az országba. „A kérdések nagyon egyszerűek voltak: Meddig tervez itt maradni? Hová kíván még utazni?”

Az, hogy a 68 éves művész látogatásának hátralévő része „zökkenőmentes és, mondhatni, kellemes” volt, több dolgot is jelezhet a hatóságok magabiztosságáról. Egyrészt egy olyan kínai közvéleménybe, amely egyre kevésbé ismeri a művészt, mivel nevét és munkáit nagyrészt cenzúrázták az ország közösségi médiafelületein; másrészt a megfigyelési technológiák kiterjedt hatókörébe vetett hitet. Politikai szempontból pedig aligha lenne nyereség abból a nemzetközi felháborodásból, amely egy ilyen magas profilú alkotó őrizetbe vétele vagy beutazásának megakadályozása nyomán keletkezne.

Kínában a vörös vonalak – mint mindig – homályosak és gyorsan változnak. Egy másik neves kínai művész, Gao Zhen, aki New Yorkba költözött, 2024 júniusában tért vissza családlátogatásra, ám mintegy egy héttel azelőtt, hogy visszautazott volna az Egyesült Államokba, őrizetbe vették, több mint egy évtizeddel korábban készített, Maót bíráló szobrai miatt.

Európában dolgozva Ai továbbra is olyan műveket készített, amelyek kritikusak az állammal szemben. Ilyen a 2020-as Coronation című dokumentumfilm Kína korai, vuhani Covid–19-kezeléséről, vagy a Cockroach, amely együttérzően közelít a 2019-es hongkongi demokráciapárti tüntetésekhez. Ugyanakkor mindig nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy azt formálja művészetté, ami körülötte történik: a globális menekültválságot, majd újabban az ukrajnai háborút.

Arra a kérdésre, hogy szerinte változott-e a kínai kormány hozzáállása a problémamentes látogatás fényében, azt válaszolta: nem gondolja. „ez abból fakad, hogy hosszú időn át nyilvánosan fejeztem ki a nézeteimet… Bár egy ország vagy csoport nem feltétlenül ért egyet az álláspontjaimmal, legalább felismerik, hogy őszintén beszélek, nem személyes haszonért.”

Úgy véli, Kína „emelkedő szakaszban van”, a magánvagyon, a nemzeti erő és a személyes szabadságjogok terén is, még ha a politikai témák megvitatása továbbra is tabu. „Az összkép egy felfelé ívelő pálya, még ha az egyes szakaszokban különböző problémák is megjelennek.”

A nyugati társadalom ezzel szemben szerinte hanyatlásban van – ebben egyetért a kínai vezetők gyakori üzeneteivel. Hozzátette: az elmúlt tíz év változásai „sokkolták”.

„Olyan, mintha egy földcsuszamlás temetné maga alá az egykor megépített autópályákat. A korábban ünnepelt értékek ma üresnek és összeomlottnak tűnnek. A Nyugat egyre kevésbé képes fenntartani saját logikáját; sok területen elveszítette erkölcsi tekintélyét, és alig felismerhető állapotba süllyedt.”

Felmerül tehát a kérdés: tervezi-e, hogy a közeljövőben visszaköltözik Kínába?

„Valójában soha nem hagytam el igazán; csupán a távolság nőtt meg” – magyarázta Ai. Egykor azt mondta, úgy érzi, sehová sem tartozik igazán, mindenütt „idegen”. Mégis, a kínai útlevele az, ami lehorgonyozza.

„Még akkor is, amikor rendkívül nehéz körülmények között éltem, úgy éreztem, ez az identitás megadja az alapvető jogot, hogy visszatérjek a szülőhelyemre. Minden más, ember alkotta akadály másodlagos volt.”

Borítókép: Ai Weiwei FAKE elnevezésű Stúdiója előtt Peking külvárosában. Fotó: Ai Weiwei Studio

Forrás: CNN