Ferenc pápa ellátogatott a Velencei Biennáléra
A pápa megtekintette a 60. Velencei Biennálét, ahol beszédet mondott a Vatikáni pavilonnál a Giudecca-szigeten lévő börtönben. Ő az első katolikus egyházfő a képzőművészeti fesztivál történetében, aki részt vett az eseményen.
Ferenc pápa április 28-án meglátogatta a 60. Velencei Biennálé szentszéki pavilonját – ez az első alkalom, hogy katolikus egyházfő részt vett a nemzetközi kiállításon. A pápa találkozott a Velencei Biennále elnökével, Pietrangelo Buttafuocóval és Adriano Pedrosával, aki az Idegenek mindenütt (Foreigners Everywhere) címmel ellátott idei rendezvény kurátora – számolt be a hírről a Velencei Városi Tanács (Comune di Venezia) által kiadott közleményre hivatkozva többek közt a The Artnewspaper és az Artnet news.
A híradások szerint a 87 éves pápa helikopterrel utazott az északkelet-olasz lagúnavárosba, és a Giudecca-szigeten lévő börtön udvarán szállt le.
A pápa a pavilonnál mondott beszédében kiemelte Corita Kent néhai katolikus apáca és aktivista személyét, akinek – Frida Kahlo és Louise Bourgeois mellett – művei „fontos tanítással szolgálnak számunkra”. Kent élénk, a toleranciát és a békét hirdető grafikái a börtön személyzeti étkezdéjében láthatók.
A pápa találkozott a büntetés-végrehajtási intézet mintegy 80 női fogvatartottjával is, és bátorító szavakkal fordult hozzájuk: „A börtön kemény valóság, és az olyan problémák, mint a túlzsúfoltság, a létesítmények és erőforrások hiánya, valamint az erőszakos epizódok sok szenvedést okoznak” – mondta. „De az erkölcsi és anyagi újjászületés helyévé is válhat.”
Ennek érdekében arra biztatta a rabokat, hogy éljenek a lehetőséggel, és „tégláról téglára, közösen, elszántan” építsék újjá az életüket. Megjegyezte, hogy mindenki, így ő maga is, követett el hibákat, amelyekért bocsánatot kell kérnie. A raboknak a művészeti kiállításon való részvételét példaként emelte ki: „paradox módon a börtönben töltött idő valami új kezdetét jelentheti, a bennünk és másokban rejlő, nem is sejtett szépség újrafelfedezése révén”.
A giudeccai börtönben az előzetes bejelentkezéshez kötött tárlatvezetéseket a rabok tartják saját maguk által készített és tervezett egyenruhában; a Szememmel című, Chiara Parisi és Bruno Racine által kurált kiállítás számos alkotása szintén a fogvatartottakkal közösen készült.
Itt szerepelnek továbbá többek közt Simone Fattal lávakőbe égetett versei, Claire Tabouretnek a rabok családi fotóiról készült festményei, valamint egy, Marco Perego és Zoe Saldana – James Cameron Avatar-filmjeinek sztárja – által, részben a börtönben forgatott film. Az épület homlokzatát Maurizio Cattelan freskója díszíti, amely két piszkos talpat ábrázol.
Ferenc pápát a Velencei Biennále X (korábban Twitter) fiókja által közzétett tweetben idézték: „A világnak szüksége van a művészekre. Ezt bizonyítja a művészeti helyszíneket és rendezvényeket látogató, minden korosztályból származó emberek sokasága. […] Kérlek benneteket, kedves művészek, képzeljetek el olyan városokat, amelyek még nem léteznek a térképeken: olyan városokat, ahol egyetlen embert sem tekintenek idegennek. Tehát, hogy az ‘Idegenek mindenütt’ (Foreigners Everywhere) helyébe mielőbb a ‘testvérek mindenütt’ szlogen léphessen.”
Ferenc pápa kiemelte azt is, hogy Velencét mennyire veszélyezteti az éghajlatváltozás. „Velence lassan eggyé válhat a vizekkel, amelyeken elterül, és a természeti környezet gondozása és védelme nélkül akár meg is szűnhet létezni” – mondta a Szent Márk téren mintegy 10 ezer ember előtt elmondott beszédében. A múlt héten Luigi Brugnaro polgármester 5 eurós díjat vezetett be a nappali látogatók számára, hogy megakadályozza a turizmus túlburjánzását.
A Szentszék 2013-ban vett részt először a Velencei Biennálén a Genezis könyvének bibliai elbeszélései által inspirált pavilonnal. A Vatikánt 2015-ben Monika Bravo, Mario Macilau és Elpida Hadzi-Vasileva művészek képviselték.
Az idei rendezvény április 20-tól november 24-ig tart.
Az eseményről beszámolt a Vatican News magyar nyelvű tudósítása is.