Az akcionista művészek alapító csoportjának utolsó életben maradt tagja 85 évet élt.

Brus, aki Otto Mühllel, Hermann Nitschcsel és Rudolf Schwarzkoglerrel együtt alapította a mozgalmat, szombaton halt meg Grazban. Ő volt az akcionista művészek alapító csoportjának utolsó életben maradt tagja; kevesebb mint egy héttel azelőtt halt meg, hogy az ausztriai Kunsthaus Bregenzben megnyílt a munkásságát bemutató nagyszabású kiállítás, amely több mint hat évtizedes pályafutásának közel 500 alkotását vonultatja fel. Brus február 10-én hunyt el, 85 éves volt – írja az Artnewspaper és az Artnews.

Brus 1938-ban született az osztrák Ardning faluban, abban az évben, amikor az országot a náci Németország annektálta. Hazája történelmének e sötét fejezetével való szembenézés és annak kritikája végül a művész munkásságának középpontjába került. A grazi Kunstgewerbeschule-ban tanult, majd átiratkozott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, amelyet azonban 1960-ban otthagyott.

Akciói közül emlékezetes az 1965-ös Bécsi séta című, melyben Brus fehérre festette magát, arcának és testének közepén fekete csíkkal, majd körbesétált a bécsi Heldenplatz-on. A performansznak az vetett véget, hogy egy rendőr megbírságolta őt rendzavarásért.

1968-ban Brus és más akcionisták a bécsi egyetemen előadást rendeztek, amelyet ma Művészet és forradalom néven emlegetnek. A nyilvánosan megrendezett darab részeként Brus a nemzeti himnuszt énekelte, miközben testét sanyargatta. (A felkavaró performanszban nemiség és emberi ürülék is szerepelt). Az állam szimbólumainak megalázása miatt vádat emeltek ellene, s az esetet követően családjával Berlinbe menekült.

A New York Times 2018-as portréjában Brus úgy jellemezte ennek a bécsi időszaknak a miliőjét, hogy „nem rendőrállam, de elég közel állt hozzá”. (…)„Berlinben viszont egy nyitott és toleráns, liberális társadalomra találtunk. A feleségem az első két évben azt sem tudta, hogy néz ki a rendőrség.”

Két évvel később, Berlinben újra színpadra állította a „darabot”: borotvával megvágta magát, s a happeningnek úgy lett vége, hogy a végkimerülésig verte magát.

Felesége, a horvát emigráns Anna Brus performerként működött közre néhány, olykor erőszakos előadásában, társaival: Hermann Nitschcsel és Rudolf Schwarzkoglerrel.

A hetvenes-nyolcvanas években részt vett a kasseli Documenta három kiadásán is, de végül a rajzolás felé fordult. 1987-ben Delyrium címmel egy különleges pavilont készített az időközben újjáalakult Luna Luna vidámpark számára, így munkássága más médiumok felé mozdult el, festményeket, filmeket és általa képverseknek nevezett alkotásokat készített, amelyek közül sok írott szöveget és illusztrációt is tartalmazott.

„Nem bírtam tovább elviselni ezeket a súlyos sérüléseket” – mondta egy 2016-os interjújában. „Az akcióim nem voltak színháziak, mint Nitsch vagy Mühl akciói; ezek hozzám kapcsolódtak, és nem tudtam a végtelenségig folytatni ezt az önkárosítást”.

Bár a legszélesebb körben az akcionista performanszairól maradt ismert, ezek kevesebb mint egy évtizedig tartottak, és az ezt követő munkássága volt az, ami az elkövetkező évtizedekben fenntartotta Brus karrierjét, az életművének nagy részét ez tette ki. E későbbi munkák elsődleges szempontjai továbbra is összhangban maradtak a performanszokkal: ezekben Brus gyakran ábrázolta a testet különböző torzulásokban vagy egyéb értelmezések adtak formát munkáinak.

Borítókép: Günter Brus, Belvedere 21, Bécs, Ausztria, 2018, fotó: HANS PUNZ / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP