Hirdetés
Hirdetés
— 2023. december 7.

Rendrakás mint kortárs problematika – A mű heti ajánlója

Mi számít rendnek és rendetlenségnek? Mondható-e pozitívnak az egyik a másikkal szemben? Ezen kérdésekhez is kapcsolhatók aktuális ajánlónk témái; továbbá térképre kerül egy új kiállítótér: a CEU Nyitott Galéria.

Kedves Olvasó, Ön A mű heti, minden csütörtökön jelentkező kiállítás- és programajánlóját olvassa.

DOXA /// Zékány Dia: Most pont rendetlenség van

„Ha a testünkön hordott ruházatunk a »második bőrünk«, akkor a szobánk mint a sorban következő, eggyel nagyobb burok, ami körülölel minket, talán nevezhető a harmadik bőrnek. De az is lehet, hogy alapvető fizikai jellemzői miatt inkább páncélnak tekintjük, mindenesetre maga az intim szféra –” fogalmaz Mucsi Emese kurátor Zékány Dia alkotásainak tárgyáról, aki közel egy évtizede járja körbe műveiben „a felhalmozás, gyűjtögetés és az ebből fakadó rendetlenség 21. századi problémáját”.

A művész jóvoltából.

2024. január 15-ig. Bejelentkezéssel.


ÚJ /// CEU Nyitott Galéria /// Chad Evans Wyatt: RomaRising

A CEU-nak 2017-ben kellett befejeznie a felsőoktatási, diplomát adó tevékenységet, de a Nádor u. 11. alatt továbbra is különböző eseményeket szervez. Így létesült most egy új fővárosi, művészeti helyszín is, a CEU Nyitott Galéria, melyet december 7-én 17:30-kor nyitnak meg. Az első kiállítás a RomaRising címet viseli: hét ország sikeres roma és szinti embereinek portréfotóit mutatja be a Romani Studies és a CEU közös szervezésében.

Az épületben emellett ingynes oktatási programok zajlanak. Többek közt folytatódnak a magyar nyelvű Bibó István Szabadegyetem kurzusai, ahogy a magyar nyelvű Határtalan Tudás sorozat előadásai is; továbbá az egyetemisták, kutatók és a sajtó számára nyitva áll a CEU budapesti könyvtára, amely Közép-Európa egyik legnagyobb angol nyelvű humán- és társadalomtudományi gyűjteménye; de befogadják a FreeSZFE óráit is.

Kóczé Angéla. Fotó: Chad Evans Wyatt.

2024. január 12-ig.



Capa Központ /// Kereki Sándor – A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével

Kereki Sándor 1952-ben született és tizenhat évesen kezdett el fényképezni. A fotózást nem tanulta hivatalos iskolai keretek között. A nyolcvanas évek elején tette le fényképezőgépét. Bő tíz éven át járta a várost, helyzeteket, tekinteteket és arcokat keresett. Sosem megrendelésre készítette a fényképeit, hanem saját magának.

Fotói „a hetvenes évek Magyarországán a ma már nemzetközileg is elismert street fotó műfaját idézték meg. Lezárt életműve hétezer leexponált negatívból áll. Az a nagy szerencsénk, hogy a mai napig frissnek ható képeket vele együtt válogathattuk ki a kiállításra, és állíthattuk párbeszédbe őket az azóta eltelt idő fotográfiai tanulságaival”– írják a kiállítás szervezői, az Eidolon Centre for Everyday Photography tagjai.

Forrás: fortepan

2024. február 4-ig.


Knoll Galéria /// A `80-AS ÉVEK NOMÁDJAINAK MANIERIZMUS

A Knoll Galéria tárlata A második nyilvánosság. XX. századi magyar művészet című tanulmánykötet egyik írását idézi, melyben Hegyi Lóránd A kor nomádsága: a múlt rekonstruálása a jelen megteremtése alcímmel a `80-as évek magyar művészetéről írt. Hegyi az ekkor megjelenő fiatal festőgeneráció műveinek manierizmusaként jelöli az évtized második felében bekövetkező kibontakozást.

A kiállítás itthon még be nem mutatott művekkel idézi fel a korszak kiteljesedési folyamatát, „s azt a művekben is felsejlő szabadságvágyat, amely az évtized végének politikai történéseit előlegezi meg”. Az alkotások mellett Fehér Lászlóval, Mazzag Istvánnal és Soós Tamással a korszakról, műveikről frissen készült interjúk felvételei is meghallgatók, Tatai Erzsébet művészettörténész pedig Bodóczky István munkájára vonatkozó kutatási eredményeiről beszél.

Fehér László: Das Paar, 1990, olaj, vászon/ oil on canvas, 180×250 cmForrás: Knoll Galéria

2024. január 20-ig.


1111 /// Meleg sugarak simogatják leszakított bőrünket

A Sztefanu Marina és Fülöp Gergő művészpáros önanalízis alapú „intim hangulatot teremtő environmentjei egymással is összekapcsolódó meghitt történetek. Személyes és univerzális, művészeti és hétköznapi dilemmákra keresett spekulatív lehetőségek. Abszurd szituációk lírai megközelítése, egy a nyelvet megelőző kifejezésmóddal.”

A 1111-ben bemutatott kiállítás a kövtekező kérdéseket teszi fel: „Szétszálazhatók-e még társadalmi és természeti függőségi viszonyaink, vagy végzetesen összefonódtak? S, ha igen milyen lehetőségeink maradtak traumatizálás elkerülésére? Lehet-e a szellem számára biztonságos tereket létrehozni? Kell-e egyáltalán?” 

2024. február 16-ig.


+1
MKE Könyvtár ///
Approximating Borders: Artistic Research in Practice – könyvbemutató

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen az EU4Art_differences kutatási projekt keretében szerkesztett angol nyelvű kiadvány, az Approximating Borders: Artistic Research in Practice bemutatóján Gács Anna, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense beszélget a szerkesztőkkel: Albert Ádámmal, Lázár Eszterrel, Máté Dániellel és Nagy Edinával. Az MKE kiadásában megjelenő angol nyelvű kötet gerincét kortárs képzőművészek esettanulmányai alkotják, amelyeken keresztül kutatásaik különböző gyakorlati folyamatait mutatják be.


2023. december 12. (kedd), 18:00.

Borítókép: Zékány Dia: Kiterjesztett szelf 2., 110×150 cm, olaj, vászon, 2023, a művész jóvoltából

Elhunyt Hermann Nitsch

— 2 perc olvasás