Hirdetés
Hirdetés
— 2023. május 8.

Én/akt/képek

A Szent Gizella kultuszát építgető Veszprém fontos kortárs művészeti kiállítóhelyén, a Művészetek Házában női művészek és nőművészek kerültek előtérbe ezekben a hónapokban. Szemléletváltás vagy megfelelési vágy az európai uniós értékrendnek? Esetleg magától értetődő döntések, választások? A Csikász Galéria „Fototaxis” sorozatának második része az elsőhöz hasonlóan fiatal fotográfusok munkáiból válogatott.

Ha nő és személyes és politikai, hát legyen Virginia Woolf – nem ezt gondoltam magamban, amikor a következő idézetet mormolgattam: „Ám ha föl is háborodott Venus szemérmetlensége miatt, úgy látszik, lassanként mégis ráeszmélt arra, hogy a nők rendszerint meztelenek szoktak lenni, ha levetkőznek. ’Magam is – gondolta talán -, magam is meztelen vagyok naponta legalább két-három percig.’” Olvastam tőle valamit, és felfigyeltem erre a mondatra, mert a fenti kiállítás kapcsán magam és mások meztelenségének megélésén, látványán, képpolitikáin gondolkodtam épp, úgy egyébként.

A veszprémi Művészetek Háza most Európa Kulturális Fővárosában van. És ebben az új helyzetében főleg női művészeket és nőművészeket állít ki. A különbségtétel meghatározását („az előbbi annyi jelent, hogy a műalkotás létrehozója nő, az utóbbi pedig a női témákkal foglalkozó, a női lét tapasztalatából inspirálódó alkotót jelöl”) az egyik tárlat leírásában találjuk. Ugyanitt a vélhető okot is: „a kiállítás helyspecifikus, hiszen Veszprémre – a boldoggá avatott Gizella királyné történelmi kötődése miatt – hagyományosan a királynék városaként hivatkoznak.” Nos, ez esetben igazából hívő bajor női művészeket kellene kiállítani: ám valószínűleg olyat nem találni a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott gyűjteményben. Nőket azonban egyharmad arányban, s erre büszkék, hiszen egy hivatkozott statisztika azt mutatja, az észak-amerikai múzeumok még az elmúlt évtizedben is csak 14 százalékos arányban szerepeltettek női művészeket. (Létezik olyan is, amely a származásra is kiterjed, s eszerint a fehér művészek többsége is elsöprő, szinte azonos a férfiakéval, 85 százalék.)

Nagy Iza: Kimérák ébredése

A Művészetek Háza jól teljesít: a Dubniczay Palotán kívül a Modern Képtárban is van egy kiállítás, amely a Vass László Gyűjtemény női művészeinek alkotásaiból válogat és „a huszadik és huszonegyedik századi művészet vezető női alakjaira összpontosítva – a gyűjteményt egy új szempont szerint helyezi még élesebb fókuszba”, bár ezt az élességet nekem nem sikerült megtapasztalnom.

Remélhetőleg, ha már számokkal ilyen jól állunk Veszprémben, a szemlélet is változik majd. Ehhez segítenek hozzá azok a tárlatok, amelyek tartalmilag, egészen más módon érintik a fenti egyenlőtlenségi kérdéseket. A Művészetek Háza legkevésbé impozáns kicsiny galériájában, a Csikászban, amelynek mellesleg kiváló zegzugos tereiben egy kurátor szabadon szárnyalhat, a cím nyelvjátékát kölcsönözve no/body, „női nem-testképeket” látunk. A kiállított művészek (Bede Kincső, Bilák Krisztina, Kis-Kéry Anna, Szombat Éva, Simon Zsuzsi, Lázár Eszter, Nagy Iza) fiatal fotográfusok, munkáikat határozott szempontok szerint választotta ki egy képzőművész-kurátor, Gerhes Gábor és gondozta a galéria állandó munkatársa, a médiaművész Áfrány Gábor.

Az együttműködés előzményére az alcím is utal: a fototaxis2 egyet feltételez. A fototaxis1 anyagát pedig szépen archiválta a Művészetek Háza. Bár a kétéves gyakoriság a COVID-19 miatt meghiúsult, a második rész kárpótolja a látogatót. Innen, a fototaxis1 felől nézve igazán érdekes a NO/BODY/NEM/TEST. Nem a számokon van a hangsúly (mellesleg az indító tárlat tizenegy alkotója között öt női művészt találtunk, nofene, valahogy így alakult), hanem ezen: „Az idei év válogatásában olyan női alkotókkal találkozhatunk, akik kifejezetten a női testtel, annak reprezentációjával, biológiai és társadalmi, észlelésével foglalkoznak.” (Részlet a leírásból.)

Engem a meztelenség személyes ábrázolása ragadott meg. A fenti mottó kortalan, és nagyon is korhoz kötött, hiszen Virginia Woolf egy reneszánsz freskókat mustráló angol cseléd nézőpontjába helyezkedik képzeletben. Az én tekintetem nőiségében is benne van ez a kortalanság, a fentivel megegyező módon, ám nőiségem személyességén túl, annak politikai vonatkozásaiban nagyon is ottlakik a korom, társadalmi környezetem. Gerhes Gábor ennek a kettősségnek a tudatában, mesteri módon végezte el a kurátori válogatást-inszcenálást, ami előfeltételezi a saját munkái során az Időről, a különböző korszakokban képződő jelentésmintázatokról szerzett tudást és tapasztalatot, például a Capa Központ hajdani Jelentésfelügyeletét, és a Kiscelli Múzeum Atlasát.

Bilák Krisztina: Komplement sorozat

Nézzük a termek berendezési sorrendjében az alkotókat. (Itt különösen fontos a műcsoportok egymás után következése.) Bede Kincső a leírás szerint „a női test társadalmiasítását végzi el egyéni narratívákban elmesélve”, művei, úgy vélem, afféle prológusként szolgálnak. Számomra ezek a megrázó képek inkább traumatikus történetek töredékeit jelenítik meg, amelyek feldolgozása még folyamatban van (talán épp e képek segíthetnek hozzá). A lakásbelsőkben szürreálisan feltünedező harisnyás, félmeztelen nőalak (az alkotó maga) mintha egy pszichoanalitikus terápia álomfejtéséből lépne ki, különösen a férficipőkben („apa cipőiben”) fényképezkedve. Az arcnélküliségi önarckép konkrét helyszínekhez (Kovászna, Budapest) kötődő történettöredékekben komoly identitásválságot sejtet. Ezek a képek hangoltak rá a törékeny/sérülékeny/kiszolgáltatott meztelen test további ábrázolásaira.

Bilák Krisztina műegyüttese a különféle médiumok használatával szó szerint közvetít, átvezet. Az elmosódó nagyméretű színes arckép, vagy a fekete-fehér meztelen testrészlet, a felfeslő karton mögé rejtett képek vagy a talán mozgásszínházból kiragadott pillanatok, a (beszámozottan is) groteszk pózokba merevedő alakok olyan testasszociációk mentén kapcsolódnak, amelyek a kiállítás későbbi pontjain is felmerülnek majd. A „Komplement sorozat” vallott szándékai szerint a fénykép működését megvilágítva, „az irányított nézőpont stratégiáját használva” „tanítja” is a nézőt a dekódolásra.

Kis-Kéry Anna sorozatának magamban új címet adtam: az Én-Vénuszok a korosodó vagy épp nem ideáltípusú test elfogadására ösztönöznek, és a kiállításban megteremtett történet kifejtéséhez tartoznak. A természeti környezet hol líraiságot, hol groteszkséget kölcsönöz az aktoknak. Számomra a legkedvesebb, a reneszánsz freskókat idéző égi kékségben, mégis víztömegszerű közegben, színe és fonákjaként lebegő, egymást érintő két meztelen test valamiképp összegezte a Perpetual Beauty sorozatának darabjait. Az angol címválasztást valószínűleg a „perpetual” jelentésének összetettsége indokolja: az ‘örökké tartó, egész életre szóló, stb.’ identitáserősítő jelzője nem ámítást, öncsalást, hanem nézőpontváltást sugall.

Kiállítási eteriőr, az előtérben Kis-Kéry Anna, a háttérben Szombat Éva munkái. Fotó: Áfrány Gábor

Szombat Éva ütős, feminista címválasztása, Orgazmust kérek, nem rózsát, remek, szellemesen politikus megoldásokkal készített képei mozdítanak vagy inkább löknek ki a biztos nézői pozícióból. Meghökkentenek, megnevettetnek és megvallom, valamiféle bajtársi elégedettséggel töltenek el. A tőlem mégoly annyira távol álló barbie-szín- és formavilág a péniszalakú motívikus utalásokkal tagadhatatlan közösségérzetet váltanak ki.

A „megoldás” épp ezen az érintkezési ponton érkezik el: Simon Zsuzsi feldíszített hónalj- és fanszőrzetének felnagyított képein („Ugly or Beauty?”). Az alkotó korábbi, női testképre (és a kiváló Alexandru-sorozatban a női tekintet által konstruált férfitestet) elemző fotóihoz remekül illeszkedik ez a folytatás. A kurátori bevezetőben említett camp-szerűség tagadhatatlan, ám épp ennek az irányzatnak az újraéledése, és annak korszerű formája érdekes. A giccs ebben a politikai értelmezési keretben mintha tökéletes díszítőelemmé válna, amely a divat kérdését helyezi előtérbe egy alapvetően, eredendően érzéki környezetben, s ezzel a szépélményt teszi személyesen politikaivá: „én-szépélménnyé”. (Ha lenne időm, s nem kellene leadnom ezt a cikket ma, elolvasnám Susan Sontag 1964-es esszéjét a campről…de majd utólag megteszem, s ha fontos kapcsolódásra bukkanok, utóiratként hozzáfűzzük az online megjelenéshez. Ám ha valaki ismeri, s hozzá tudja adni Simon Zsuzsihoz az olvasatát, azt is szívesen veszem, küldje el bátran.)

Simon Zsuzsi: Ugly or Beauty? Fotó: Áfrány Gábor

Az epilógus megválasztása az utolsó terem két installációjával a kiállítás létrehozóinak kivételes érzékenységére utal. A Lázár Eszter „posztgenitális emlékműnek” nevezett szexuális segédeszköz-transzformációi, a plexi tárgyakból és egy nyomatból álló Eternal Desire műegyüttes egyszerűen szép. Szépségét egyértelműen kiemeli Nagy Iza köré épülő Enceladus sorozata és a light boxokban elhelyezett Kimérák ébredése. Ez a poszt-body lezárás a tárlatnak nem futurisztikus jelleget kölcsönöz, hanem a nagyon is jelenvalónak az elborzasztóan, rémisztően közeli apokaliptikusságára ébreszt rá.

Lázár Eszter: Eternal Desire

A kurátor és társa számára igen nagy kihívás lesz a sorozat következő részének megformálása, megítélésem szerint olyannyira teljesre, tartalmasra és időszerűre sikerült ez a válogatás. De bízzunk a fiatal fotográfusokban: teremtenek elég művet a megfelelő, nívós folytatáshoz. A fototaxis jelentése ‘fényre forduló’, ennél szebb címet aligha találhattak volna a kiállítássorozatnak. A fotográfia lényegét számomra a legszebben Georges Didi-Hubermann francia filozófus fogalmazta meg a magyar vonatkozású Sortir de noir című levélesszéjében (magyarul Túl a feketén címmel jelent meg), amikor a saját nézésünk védelmének, a látás jogának gyakorlásában és a par excellence fotográfiai aktusban, a fényről tett tanúságtételben ragadja meg azt. Mindkettőre égető szükség van a mai Magyarországon.

NO/BODY/NEM/TEST
fototaxis2 – női testképek
Csikász Galéria, Veszprém
04.15. – 05.07.

18+

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.