Két kiállítás, három művész a Budapest Galéria zegzugos tereiben. Mindkettő belemegy a test reprezentációjának kérdéseibe, a test, az identitás és szexualitás labirintusaiba. Termékenység és reprodukciós jogok, ember és állat, ösztön és tudat, rítus és mítosz a Lajos utcában, Vékony Dorottya, illetve Hopp-Halász Károly és Dallos Ádám kiállításán.

Amikor a Budapest Galéria óbudai kiállítóhelyén aktuálisan látogatható kiállítások egyik kurátora, Gadó Flóra csatlakozott a galéria csapatához, akkor még a III. kerületi  Lajos utcában lévő épületen kívül további 800 nm-t használhattak kiállítótérként a Bálnában. Ez az utóbbi helyszín azonban Tarlós István főpolgármestersége idején kicsúszott az intézmény alól, a galéria munkatársai pedig azóta is várják, hogy az azóta kicserélődött városvezetés beváltsa a 2020 januárjában tett ígéretét, és a kortárs művészetet bemutató Budapest Galéria (vissza)kapjon egy, a városközpontban lévő, és főleg jóval tágasabb helyszínt Óbuda egyetlen fennmaradt középkori épülete mellé. 

Az új, kortárs művészetet bemutató helyszín a tervek szerint a Városháza egyik felújításra szoruló szárnyában lesz. Hogy mikor, az persze kérdés.  A Covid, a költségvetési megszorítások és az infláció labirintusában ugyanis a tervek egyre csak keringenek, és egyelőre nem tudni, hol és mikor jutnak ki a fényre.

A Budapest Galéria jelenlegi hármas kiállításának is a labirintus az egyik központi eleme, és az intézmény helyzete, valamint legendásan szűkös és tagolt terei ehhez meglehetősen illenek is.  A labirintushoz, mint alapmetaforához a művészetben egyébként többek között a folyamatok bonyolultsága és átláthatatlansága, a történések küzdelmes lefolyása és bizonytalan kimenetele kötődik, de  utalhat az élet ciklikusságára is. 

A Lajos utcában Vékony Dorottya önálló, illetve Hopp-Halász Károly és Dallos Ádám közös kiállítása ellenpontozza egymást, ugyanakkor van egy nyilvánvaló közös többszörösük is: annak az emocionális sérülékenységnek és/vagy sérülésnek a nyílt vállalása, ami a tradicionális életviteli- és reprodukciós modellekhez képesti kívülállásból vagy az ezekből való kirekesztődésből ered. 

A galéria alsó és felső szintjén látható anyagok kapcsolódnak egymáshoz, mindkét kiállítás az elfogadásról szól, csakhogy egész más nézőpontból és más médiumokon keresztül.  

Vékony Dorottyának a galéria emeletén látható önfeltáróan intim, női tematikájú anyagának   (Az elengedés rítusai, kurátor: Gadó Flóra) egyik központi eleme valóban egy labirintus, aminek a (mozgó)képe egy erre a célra tervezett asztalra vetül ki. A videofelvételhez az alkotó szabadtéren, egy olyan futballpálya nagyságú, ovális labirintust készített, aminek fehér vonalai a két ellentétes oldalon petefészkekre emlékeztető hurkokat rajzolnak ki. Ebben a térben három alak látható, akiknek a labirintusban történő rituális vándorlását  egy magasan föléjük irányított drón kamera rögzítette. A felvételen a kamera elhelyezkedése  miatt az alakok szinte  pontszerűvé váltak, de ebből a perspektívából mozgásuk és rituális tevékenységük áttekinthető és követhető. 

Ugyanebben a térben nők személyes elbeszéléseit hallhatjuk a falakra erősitett fejhallgatókban. A monológok témája a gyermekvállalás lelki és fizikai szempontból is nehezített útjai, az átélt abortuszok történetei illetve a meddőség. Vékony Dorottya a témával kapcsolatban számos mélyinterjút készített, ezekből hallható néhány részlet a kiállításnak ebben a részében. A hanganyag és a labirintus egyidejű befogadása kétségkívül meditatív élményt nyújt.

„Nekem volt egy abortuszom…és elkezdtünk ebbe jobban belemenni, ebbe a témába….és kábé úgy aludtam el, hogy gyújtottam egy gyertyát és megkértem ezt a meg nem született lelket, hogy adja át a helyet a megszületendőnek…és utána nem telt el…egy hét, és már bennem volt a Buda…biztos, hogy erre kell így figyelni, hogy amikor abortálunk, akkor el kell köszönni attól a meg nem született gyerektől.” (részlet a kiállításon hallható interjúkból)

Az anyaság vagy annak hiánya az utóbbi időben, a test, a szexualitás és az ezzel kapcsolatos identifikáció komplex kérdéskörével együtt mind hangsúlyosabban tematizálódik újra a kortárs művészetben, mint ahogy a közbeszédben is. A téma – ismert, de meg nem szokható módon – sajnos a hazai politika megosztó megnyilvánulásainak is hangsúlyos része lett. 

Vékony Dorottya magánéleti és művészeti okokból korábban számos olyan workshopon vett részt, melyek az elengedés és a veszteség-élmény feldolgozása körül forogtak, és itt szerzett tapasztalatainak egy részét már korábban is bemutatta műalkotások formájában.  Most kiállított alkotásainak túlnyomó többsége az említett  workshopokon átélteknek, a tapasztalatoknak és élményeknek a műtermi rekonstrukciói és transzformációi, illetve ezek összegzése.

”Kábé egy 10-15 percet foglalkozott velem ott azzal a fém…nem tudom, azt se tudom mit csinált, nem is tájékoztatott, és ha kérdeztem valamit…akkor is az volt a válasza, hogy én úgyse érteném ezt, majd a lapon rajta lesz minden. És akkor még mindig nem tudod, hogy él, nem él, vagy most mi van…A vizsgálat után különben nagyon felerősödött a vérzés. És akkor mondta, hogy jó, akkor most ez megállt a fejlődésben… maradjak itt. Mondom, tudom, hogy néz ki egy vetélés, az előzőnél is otthon voltam, teljesen rendben voltam.” (részlet a kiállításon hallható interjúkból)

Kérdésként vetülhet fel, hogy az alkotás, ami saját traumát, terápián átdolgozott élethelyzetet, problematikát dolgoz fel, mikor és hogyan válik a befogadó számára is a megértést, feldolgozást elősegítő, ablakokat nyitó revelatív alkotássá. 

Vékony Dorottya interdiszciplináris művészként a most bemutatott tárgyainak létrehozásakor többféle anyaghoz és médiumhoz nyúlt (haj, textil, vetített-  illetve átvilágított álló-és mozgókép, fragmentált és körbevágott fotó, kerámia, hangkulissza, stb). Ezek hol izgalmasan újszerűen – mint például az átrendezhető  modulokként működő, meztelen női testrészekből álló nagy méretű kollázs esetében – hol  túl kézenfekvő módon használt  metaforát alkalmazva (mint például a kiállítás női hajfüggöny mögött talélható barlangja) jelennek meg.

Vékony Dorottyát évek óta foglalkoztatja a női közösségek működése, a nőknek a veszteségekkel kapcsolatos válsághelyzetekre és ezek feldolgozására adott reakciói, a tanulható reziliencia és az emocionális túlélés. Befejezés előtt álló DLA kutatásának (MOME) témája is ehhez kapcsolódik.

A kiállítás – “a rítus” – egy, az alkotót ábrázoló, a kiállítás koncepciójával egybevágó fotóval zárul, ezzel is hangsúlyozva a  személyes érintettséget, a reprodukcióval kapcsolatos  traumát átélő/feldolgozó női közösséghez való tartozás megerősítő élményét. 

A földszinten ezzel egyidőben kiállított másik anyag már a címében is (Aszterión)  utal a labirintusra (kurátor: Kollár Dalma Eszter). Aszterión, más néven a Minótaurosz egy mitologikus ember-állat lény, a krétai Minósz király feleségének és  egy varázserejű fehér bika frigyének szülötte. Életét egy labirintusba zárva tölti, és áldozatként bedobott, fiatal testekkel táplálkozik.  Aszterión alakja az állati ösztönök, a meg nem értettség, a rémületet keltő másság megtestesítője. 

Dallos Ádám állatalakok társaságában ábrázolt, erőteljes és energikus férfitestei, valamint Hopp-Halász Károly lecsupaszított férfitest-részleteket és ezek lenyomatát láttató, egyszerre szemérmes és feltárulkozó fotói és vegyes technikájú alkotásai a tematikán túl a színek erejével is primer módon hatnak. A művek egy része ráadásul kárminvörösre festett galériafalakon jelenik meg (korábban a Mani Manó Házban rendezett kiállításban  is így voltak láthatók), de Dallos képeinek erős, tiszta színei és vastagon felvitt olajfesték-használata önmagában is orgiasztikus színélményt ad. A szenvedély és szenvedés vörösei és kékjei-zöldjei, a nagy méretű vásznak a szűk és részben boltozatos térben különösen erős élményt hoznak létre.

Vékony Dorottyához hasonlóan Dallos Ádámnak is a doktori munkájához (MKE) kapcsolódik az, amit most kiállít: a festő DLA-kutatásában  a homoerotika szerepét/megjelenését elemzi a vizuális művészetben a 19.szd-tól kezdve.

A 2016-ban elhunyt Hopp-Halász Károly ágyékkötős férfiakt-részletei egy magángyűjteményből érkeztek a falakra. Ezeket  Dallos Ádám felvetésére hívta be a kurátor a kiállításba, és ez jó döntésnek bizonyult. Hopp-Halász művészetében sokáig eléggé rejtve és finoman jelent meg a saját élményes homoszexualitás témája; az ebben a témakörben alkotott munkáinak egy részét nem állította ki, megtartotta magának. Dallos Ádám kereste meg őt annak idején, mert amellett, hogy szerette a munkáit, nyilvánvaló rokonságot érzett kettejük témaválasztásában. 

A földszinti kettős kiállítás első termében a férfi homoszexualitás a budapesti fürdőkultúra sajátos vonulatára való utalásként jelenik meg, és ez végigkövethető Dallos nagy méretű, érzéki módon megfestett fiatal és meztelen férfiakat ábrázoló, és a maszkulinitás fogalmát állatalakokkal továbberősítő képein is, mely vonulatot  a kiállítótér boltíves terei tovább erősítenek, emlékeztetve a Rudas fürdő belső kiképzésére. 

Hopp-Halász művészetében búvópatakként újra meg újra előjön saját magának és helyzetének a nagy “nyugati” művészekkel való összehasonítása, illetve ennek  kényszere. Erre a második teremben látható  Yves Klein Hommage is utal, ahol Hopp-Halász a kék szín helyett pirossal, illetve női testek lenyomata helyett férfi test nyomával dolgozott.  A domináns és szubmisszív, a nézett és néző viszonya amúgy is végigvonul az egész intenzív hatású páros kiállításon. 

Az elmúlt években korszerűsödött a Lajos utcai régi épületbe húzódott Budapest Galéria kommunikációja, és a kiállításokat kísérő anyagok megjelenése/tartalma; és persze olyan kiállításokat igyekeznek létrehozni, ahol ha a hátrányokból nem is lesznek előnyök, a kiállított anyagok és a térbeli lehetőségek legalább nem ütik agyon egymást. Esetenként produceri szerepet is vállal a galéria, azaz időnként  felkérésre, az adott helyszínt figyelembe véve is készülnek a jellemzően már nem pályakezdő, de teljesen befutottnak még nem tekinthető művészek alkotásai. Pont úgy, mint most is. 

Az elengedés rítusai
Aszterión
Budapest Galéria, április 23-ig

Borítókép: Vékony Dorottya: Fertility (2020- ), fotó a művész jóvoltából.