Hirdetés
Hirdetés
— 2023. január 12.

Muszlim csoport vette védelmébe a tanárt, akit kirúgtak egy Mohamed-portré miatt

Egy amerikai muszlim szervezet közleményben veszi védelmébe azt az egyetemi oktatót, akinek nemrég felmondtak a munkahelyén, mert az egyik órán egy 14. századi festményt mutatott be, amely Mohamed prófétát is ábrázolja.

Erika López Prater, az Egyesült Államokbeli Hamline nevű, kisebb magánegyetem docense még tavaly októberben, egy művészettörténet órán mutatta be azt a képet, amelyből a botrány lett. A Minnesotában működő egyetem oktatója számolt azzal, hogy a muszlim diákokat sértheti a kép, amelyen a prófétát ábrázolták – egyébként egy, a művészettörténet szempontjából teljesen elfogadott festményen -, és diákjai figyelmét előre fel is hívta a képre, és kérte, jelezze, akinek ezzel kapcsolatban aggályai volnának.

Az óráján, amelyen egyébként nemcsak Mohamed-ábrázolás került elő, hanem például Buddha ábrázolása is, az oktató még egyszer szólt, hogy aki nem szeretné megtekinteni a képet, nyugodtan kimehet a teremből. Senki nem jelzett, sem az órát megelőzően, sem az előadás alatt, azonban hetekkel később egy muszlim diák mégis följelentette az oktatót az egyetem vezetésénél, iszlamofóbiával vádolva meg. A hallgató nem mellékesen az egyetem muszlim diákszervezetének képviselője is, és a New York Times beszámolója szerint más muszlim hallgatók is csatlakoztak a följelentőhöz, mondván, a képek bemutatása valóban “támadás” volt a vallásuk ellen.

Az egyetem vezetése pedig néhány nappal ezelőtt fölmondott Erika López Praternek – azaz nem hosszabbítottak vele szerződést a következő szemeszterre és megerősítették, iszlamofób volt a tanár eljárása.

Forrás: University of Edinburgh

Most az amerikai székhelyű Muslim Public Affairs Conlcil (MPAC) nevű muszlim civil szervezet a védelmébe vette a kirúgott oktatót, számol be az Artnet News. A szervezet szerint nem volt sértő a középkori műalkotás bemutatása. Az iszlámban jobbára tilos Mohamed próféta arcának ábrázolása, egyáltalán, bármilyen figuratív próféta-ábrázolás, de a korai időkből fennmaradtak alkotások, amelyek megjelenítik, az oktató ezek közül mutatott be egyet.

A szervezet leszögezi, magát a művet a keletkezése idején egy muszlim király rendelte meg, kifejezetten a próféta dicsőítésére, és bár az iszlámban, főként annak szunnita ágában “nem pártolják, vagy egyesen tiltják” a próféta ábárázolását, a siíta iszlám ezzel kapcsolatban megengedőbb. A szervezet szerint az oktató inkább köszönetet érdemelne azért, hogy a vallások belső sokszínűségére hívta fel a hallgatói figyelmét.

A szóban forgó ábrázolás egyébként az egyik legkorábbi iszlám képes világtörténet könyvből való, amely Rashid-al-Din (1247-1318) munkája. Magát a művet, amelyen a szárnyas, koronás Gábriel arkangyal Mohamedre mutat, gyakorta mutatják be, illetve használják illusztrációként.

Az ügy egyébként az egyetemen belül és kívül is vitákat, indulatokat kavart és a beszámolók alapján a Hamline egyetem vezetése rosszul kezelte a kérdést a hallgatói nyilvánosság fórumain és az intézmény közösségi média felületein is. Egyesek szerint a hallgatóktól érkező bevételeket szem előtt tartó magánegyetem megpróbálta elhallgattatni az egyetemi oktatás szabadságát féltő hangokat.

Borítókép: Hamline University / Facebook