A fa kultúrhistóriáját, művészeti reprezentációjának történetét tekintette át az a most zárult kiállítás a Belvederében, amely az antropocén korszak küszöbén túl arról is beszélt, mit veszíthetünk, ha nem látjuk meg a fákban a saját tükörképünket.

Az elmúlt években az „ültess egy fát” mondat vált az egyik legaktuálisabb felhívássá a közbeszédben. Noha arról kevesebb szó esik, hogy nem mindegy, hogy milyet, hova és mikor, illetve az is lehet, hogy elég lenne csak örökbe fogadni egyet az utcában a nyári aszály idején és minden nap vizet vinni neki, vagy felszedni a csikkeket a közeléből, mégis, legtöbbször a fákról gondolkodunk, ha a környezetszennyezés, a természetrombolás, a globális felmelegedés ellensúlyozásáról van szó. A fák az élet jelképéből a túlélés szimbólumaivá váltak. A bécsi Belvedere Grow. A fa a művészetben című kiállítása a fát mint a művészettörténet egyik központi motívumát, és az emberiséggel való összetett kapcsolatát mutatta be.

Emberi tevékenységeink az elmúlt évszázadokban olyan léptékben változtatták meg a Föld környezetét, hogy annak mértéke meghaladta a természetes hatásokét, ezért szokássá vált a korunkat (egy nem hivatalos és tudományosan sem elismert fogalommal) antropocénnek nevezni, Paul Crutzen Nobel-díjas kémikus nyomán. A kifejezés két fogalom, az antropos (emberi) és a kainos (mely nemcsak egy új időegységet, hanem egy új minőséget is jelentő) szó összeolvadásából jött létre. „Az antropocén annak a geológiai korszaknak a javasolt neve, amelyben az ember vált a Föld élhetőségét meghatározó fő erővé. Az évmilliók alatt kialakult életkörülmények egy szempillantás alatt semmivé válnak. Az ipari vállalatok önteltsége bizonytalanná teszi, hogy mit hagyunk a következő generációkra, az emberi és nem emberi nemzedékekre. A felmerülő dilemmák sora és gigantikus léptéke sokkolja a tudósokat, írókat, művészeket.” (Lásd még: On the Necessity of Gardening – An ABC of Art, Botany and Cultivation)

Szerencsére az utóbbi években a környezeti-természeti pusztítás problémáját már nemcsak az underground-aktivista művészeti színtér kiállításai fogalmazzák meg, hanem egyre több nagy múzeum is törekszik a témára reflektáló tárlatok bemutatására. A Belvedere most zárult Grow. A fa a művészetben című kiállítása a 15. századtól napjainkig tartó, különböző művészettörténeti korszakokból válogatott, és élt a múzeum gyűjteményének kortárs interpretációs lehetőségével. A fa toposzát három szekcióban mutatta be: a Gyökér, A felfedezés fája és A világ tengelye témák szerint csoportosított kiállítási egységekben egymás mellé rendelve jelentek meg a különböző korszakok és stílusok fát vagy fákat ábrázoló munkái. 

A legelső szekció a fát mint a zsidó-keresztény kultúrában és hagyományban mélyen gyökerező szimbólumot mutatta be, melynek ágai a jelenbe nyúlnak és mind a fa, mind annak gyümölcsei szellemi jelentést kapnak. A történet természetesen a bibliai Jó és Rossz Tudásának fájával kezdődik, melynek a gyümölcséből fogyasztó, Isten ellen lázadó Ádám és Éva kiűzetett a paradicsomból. Ez az egyik legtöbbet ábrázolt jelenet a művészet történetében, ezért is kerülhetett egy terembe a 14. századi iráni festő lepeltöredéke és Liza Lou 2004-ben készült Az átkozottak című nagyméretű arany szoborpárja. 

A teremtéstörténetben megjelenő fa részei, ahogy a művészettörténet későbbi korszakaiban, úgy a kiállítás második szekciójában is átalakulnak és (isteni) üzeneteket közvetítő jelekké válnak. Az élet kezdetét és végét jelző alapvető fordulópontoknál a fák évszakonkénti átalakulása különösen fontos referenciaként jelenik meg az emberiség számára. Míg a tavaszi virágok a fiatalságot és az életerőt, addig az őszi-téli fák sziluettje a rejtélyt, a fenyegetést és a végzetet idézik. Azonban a fáról mint egyetemes tudással rendelkező lényről való gondolkodás nemcsak a keresztény hitre jellemző, így a legkülönbözőbb vallási és hitrendszerekben, különféle rituálék, kultuszok, mítoszok és legendák képzeletbeli világában is központi szerepet játszanak. A természetben megnyilvánuló természetfeletti a metamorfózis jelenségében, egy személy vagy egy istenség (növénnyé) alakulásában érhető tetten, ahogy az a jól ismert Giovanni Segantini A gonosz anyák című festményében is megjelenik.

A felvilágosodás kora megváltoztatta a természetszemléletet, a tudományos kutatások eredményei ösztönözték a művészek analitikusabb megközelítését is. A természet és a fák tanulmányozásával, alakjukban – a gyökerektől a gyümölcsökig – felfedezhető párhuzamosságokkal az alkotók nemcsak a világot, de önmagukat, az emberi természetet is igyekeztek megérteni. Az emberiség természet iránti érdeklődését az is kifejezte, hogy a természetábrázolás kezdett önállóvá válni, a fa emancipálódott és az emberrel egyenrangú témává vált.

A fák változatos természeti formái és alaktana számos értelmezést tesznek lehetővé, esztétikai tulajdonságaik különböző hangulatok, formák, színek és mintázatok együttesét foglalják magukba, a művészi ihlet kimeríthetetlen forrását jelentik, akár figuratív, akár absztrakt ábrázolásokról van szó. „A földtől a nap felé növő fa a biztos boldogság képe.

Ahhoz, hogy ezt a képet érzékeljük, mozdulatlannak kell lennünk, mint a fa. Amikor mi mozgunk, a fa lesz a néző.

Székek, asztalok és ajtók formájában egyaránt tanúja életünk többé-kevésbé mozgalmas látványának. A fa, miután koporsóvá vált, eltűnik a földben. És amikor tűzzé változik, a levegőben tűnik tova” – fogalmazott René Magritte, aki számos munkájában ragadta meg a fa motívumát.

A fák hiánya azonban szintén jelentőségteli, és nemcsak a természettől való függőségünkre, de a felelősségünkre is emlékeztet. A folyamatos környezeti fenyegetésekkel szemben, a Föld erőforrásainak túlzott felhasználásától és a környezet szennyezésétől sújtott világban az emberek felismerték a fák alapvető fontosságát az ökoszisztémában, így ökológiai funkciójuk egyre inkább a fókuszba kerül. Ezáltal kezdjük megérteni az ökológiai egyensúly elvesztésének pusztító következményeit magunkra nézve. A Grow című kiállítás legfontosabb célja tehát az volt, hogy a művészettörténeti faábrázolások példáin keresztül vizsgálja az ember és természet viszonyát, és hozzájáruljon az emberiség és környezet kapcsolatának és fennmaradásnak feltételeiről szóló diskurzushoz.