Konceptuális munkáiról ismert Pólya Zsombor intermédiaművész Kolodko Mihály Roskovics Ignácot ábrázoló életnagyságú szobrának bedobozolásával keltett a szakmai köröket meghaladó élénk érdeklődést április közepén. A Dunakorzón végrehajtott akciója kapcsán – mely egyben a gyenge köztéri vizuális stratégiával szemben tett kritikai kísérlet – a gerillaművészetben rejlő potenciálról beszélgettünk.
Az interjút a trashofkozter szerkesztője készítette.

2016-ban végeztél a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán. Azóta rendszeresen kiállító művész vagy. A közvéleményt az elmúlt időben azonban nem a kiállításaiddal, hanem gerilla akcióiddal borzoltad. Mi inspirált arra, hogy a galériás térből kilépve a köztéri alkotást hozzál létre?

Mindig is érdekelt a köztér, mivel ott olyan embereket is meg lehet szólítani, akik nem találkoznak kortárs képzőművészettel a hétköznapokban. A pandémia alatt meghirdettek egy pályázatot, az volt a lényege, hogy egy séta során öt performanszt kellett volna csinálni, és élőben közvetíteni. Ez megtetszett. Beugrott egy régebbi ötletem: a Vigadó előtti Kutyás lány szobrát akartam átalakítani Joseph Beuys hommage-zsá. Azt terveztem, hogy a kislányt betekerem nemezzel, adok neki egy botot, és akkor úgy fog kinézni, mint Beuys a Szeretem Amerikát és Amerika szeret engem című performanszában. Végül nem találtam ki öt performanszt, így nem indultam.

Aztán tavaly kiírták a Tót Endre pályázatot (TÓTalJOY díj – a szerk.), amelynek keretében Tót Endre szellemiségéhez köthető, kutatási alapként is működő ötleteket vártak. Mivel Tót sok köztéri akciót csinált, humorral átszőve, ezért én is köztéri dologban kezdtem el gondolkozni, kutatási témaként a köztéri zsánerszobrászattal. 

Miért? 

Mert imádom őket – haha. Na jó, mert nem annyira szeretem őket. És azzal pályáztam, hogy egy éjszaka alatt nyolcat bedobozolok. Kétmillió forint lett volna a keret, amiből kijött volna a nyolc doboz. És akkor gondoltam, hogy a Bud Spencer, Sissy, mi volt még… 

A Rikkancs esetleg? 

Igen, az is benne volt, meg a Falk Miksa utcában a Columbo. A Német megszállás emlékműve is eszembe jutott, de az nem zsáner, meg hát nagy. Az nem jött volna ki. Végül nem nyertem, de legalább egyet mindenképpen meg akartam csinálni.

És miért Kolodko Mihály Roskovics Ignácot ábrázoló, életnagyságú szobrára esett a választásod? 

Azért, mert ez a művész attribútuma. Aki zsáner és közben fest is. Többen mondták, hogy miért nem a Sissyt választottam, hiszen az rosszabb. De pont ez volt a lényeg, hogy nem színészt, vagy politikust, hanem a művészt dobozolom be. Mintegy utalva saját magamra és a művészet egészére. Pont emiatt szerettem volna többet bedobozolni, mert akkor nem emelkedik ki ennyire a szobrász, tehát Kolodko, hanem általánosságban lehetett volna beszélni a problémáról, vagyis az egyre elburjánzó zsánerszobrokról. De választanom „kellett”, és ez tűnt az egyetlen reflektált döntésnek.

Azt mondod a zsánerszobrokra akartál reagálni a köztéren, mert nem szereted őket. Mi a baj a zsánerszobrokkal? 

Teljesen feleslegesnek tartom, hogy minden sarkon van egy. Mindegy, hogy mit ábrázol, mindegy, hogy hol áll. Annyira semmilyenek, hogy szinte felcserélhetők egymással, megjelenésük vagy esetleges eltűnésük lényegileg nem jelent semmit. Ugyanakkor, ennyi pénzből, akár jó szobrokat is fel lehetne állítani. 

Tehát az akciód nem igazán az adott szoborra vonatkozott, hanem a gyenge köztéri vizuális stratégiára, amely meghatározza egész Budapest városképét, és valamiképp a művészet, a kortárs művészet jelenlegi helyzetét. Én a motivációval mélyen egyet tudok érteni, de úgy tudom, hogy nem mindenki értékelte az akciódat. Míg például a sajtóban nem, személyesen sok kritikát kaptál. 

Nagyjából 1500 anyázást kaptam jobbról és balról is, mármint mindkét politikai oldalról. Végül is, kicsit összehoztam az országot. A mennyiség nagyon meglepett. Pozitív visszajelzéseket is kaptam, persze privátban. Sokan megkerestek hogy ez jó, illetve a lájkokban is egyértelmű a szakma támogatása. A művészek közül csak egy-két ember állt bele a vitába. Ezen kívül sok hírpotál átvette a hírt, de valódi párbeszéd nem alakult ki körülötte. Kivéve talán azt, hogy az M5-ön Dörner Györggyel egyórás beszélgtés volt ennek kapcsán. A nevemet csak egyszer mondták ki, de meglepő módon nem is nagyon kritizáltak. Inkább Kolodkót éltették.

De az 1500 komment nagyrészt civilektől érkezett. Ez azért ritka, hogy ennyien nyilatkozni akarnak képzőművészeti kérdésben. 

Hát, egyértelmű, hogy nem egy festő szobrának a bedobozolásával volt bajuk, hanem az alkotóval. Megtaláltam a szent tehenet a Kolodkóval, mert mindenki imádja. Körutakat tesznek, fotózkodnak a szobraival. Félelmetes. 

Szerinted ennek az éles reakciónak van ahhoz köze, hogy a magyarországi kulturális térben a művészetkritika tulajdonképpen nem létezik? A kiállításokról, művekről ritkán íródik alapos analízis, népszerűbb a kurátor vagy művész szavainak reflektálatlan átvétele. A művész intencióját elfogadjuk attól függetlenül, hogy amúgy sikerült-e a munka vagy nem. Ha íródik komolyan vehető kritika, akkor sok esetben felmerül, hogy a művészeti munka mögötti politikai dimenziókra kerül a hangsúly. A neked szóló levelekből is ezt emelted ki, hogy az emberek az akció mögött politikai indíttatást feltételeznek…

A nagyközönségnek mindegy, hogy a szakmai körökben milyen kritikák fogalmazódnak meg. Ezek a kritikák egyáltalán nem érnek el sehova. Jó, persze, jó lenne, ha lenne komolyan vehető művészet-, vagy általánosabban kultúra-kommunikáció. De tény, hogy ebben a közegben nehéz elfogadni, hogy valaki kritikát fogalmaz meg, mert az első kérdés a szakmán kívüliektől illetve sok szakmabélitől is az, hogy „miért, ki vagy te, hogy kritizáld más munkáját?”, illetve, hogy csak a másik hátán akarok felmászni. Már, hogy az ő népszerűségén. Hogy a politikai mennyire erősen meghatározza a művészeti percepciónkat, az sokat elmond  a jelenlegi helyzetről. Akik kormánypártisággal vádoltak, azok egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy hogyan lehet engedély nélkül lerakni egy nyolc köbméteres dobozt a város közepén. 

És hogyan lehet? 

Reggel hatra odamentünk kocsival, nézegettük, hogy hogy lehetne. Kijött az Intercontinental-ból a portás, hogy mit akarunk. Mondtuk, hogy a dobozt a szoborhoz kellene tenni. Erre mondta, hogy nyugodtan tolassunk be, egy méterre meg is álltunk a szobortól. Tizenkét perc alatt kész volt. Így. 

Akkor ez igazi gerilla akció, nem voltak engedélyek. 

Nem, de persze próbáltam a szabálysértéseket kikerülni. A szobrot előtte vastagon betekertem buborékfóliával, hogy ne keletkezhessen benne kár. Előtte pedig beszéltem ügyvédekkel, ezért nem volt teteje a doboznak, nehogy valaki felmásszon rá, és beszakadjon a doboztető. Fontos volt, hogy a legkevesebb felületet adjam ahhoz, hogy bármivel meg lehessen vádolni. Például köztéri szemetelésnek is számíthat, hogy otthagytam egy nagy dobozt. De minden szóba jöhető felelősségre vonás egy hónapos elévüléssel jár. Az pedig már letelt.

És hová lett a doboz? A rendőrség vitte el? 

Ezt a mai napig nem tudom. Felhívtam a kerületet, a köztereteseket, a Fővárost. Senki nem tudja. Vagy nem merik bevallani… 

Ez minek számít? Lopásnak? 

Alapvetően igen. Szerveztem volna utána kiállítást is ebből, de nem lehetett megcsinálni, hiszen eltűnt a kiállítás anyaga. Műtárgylopás.

Feljelentést teszel? 

Lehet. 

Azóta csináltál még egy köztéri akciót Agárdon. Ez is gerilla munka? 

Igen. Ez a Valószínűleg könnyebb lesz így című munkám. Agárdon van családi nyaralónk, így jól ismerem a várost. Feltűnt ez a kis név nélküli tér, ahol állt egy Gárdonyi Géza szobor, amit most áthelyeznek a Gárdonyi Géza utcára. Viszont a lecsonkolt posztamenst otthagyták. Megfogott ez a tér a maradék kis posztamenssel, hogy lehetne itt valamit csinálni. Egyből a mérleg ugrott be. A cím utal a szobor hiányára is. Ugyanakkor maga a mérleg is meg van hekkelve, és jóval kevesebbet mutat, mint a valós testsúlyunk. Ami utal persze a túlsúlyra, amivel elég sokan küzdenek Magyarországon. Van egy absztrakt rétege is, az általános társadalmi és a személyes szorongásokra utal. Remélem, megmosolyogtatja az embereket. Közben meg a bevonó jellege miatt, tehát hogy bárki ráállhat, a befogadókból spontán szobor válik közben. 

Ez még ott van?

Azt hiszem, igen. Talán tavaszig kint maradhat. Úgy tudom, a polgármester egy Petőfi szobrot tervez itt felállítani.

Ez a két munka nagyon különbözik egymástól. Mi köti össze őket? Miért tartod fontosnak a köztéri gerilla akciókat, mi ennek a műfajnak a potenciálja? 

Ami közös, hogy egy erőteljesebb párbeszéd tud kialakulni a befogadókkal, akár az interneten, akár élőben.

Sokkal figyelemfelkeltőbb egy gerilla akció, mint egy más típusú műtárgy, illetve sokkal több embert tud elérni.

Szabadabban is lehet alkotni, mint mondjuk egy megrendelésnél, igaz, jelenleg nincs Lektorátus, tehát kis túlzással tényleg mindenki mindent felállíthat a köztéren, de nem hiszem, hogy a dobozolásra vagy a mérlegre ennek ellenére kaptam volna engedélyt. 

Bár én magam sem tudok túl sokat felidézni, de az elmúlt évből, vagy akár korábbról tudsz mondani olyan gerilla, vagy köztéri művészeti akciót, ami nagyon tetszett? 

Az egyik legkorábbi példa ami eszembe jut, Sugár János Wash your dirty money with my art című emblematikus munkája. Ami még nagyon fontos volt szerintem Mélyi József, Kozma Eszter és Pacsika Márton által létrehozott Kívül tágas projekt, amelyben egy éven keresztül minden héten egy-egy művész reflektált a Műcsarnok bekebelezésére, általában valamilyen helyszíni akcióval. Ebben a projektben a kedvenceim közé tartoznak Horváth Tibor, Benczúr Emese, Maurer Dóra és Birkás Ákos akciói. Murányi Mózes Mártonnak is számos köztéri akciója volt, amit szerettem. A művészet, mint nem-művészet „művészet” témában meg természetesen a Kétfarkú Kutyapárt akciói nagyon fontosak.

Szerinted mi az oka annak, hogy ilyen elenyésző számú köztéri beavatkozás történik? Kifejezetten a fiatalabb művészgenerációkra gondolok, akiknek egyébként nagyon kevés megmutatkozásra van lehetősége.

Hát, vagy nem érdekli őket, vagy félnek. Én is tartottam a retorziótól, a Kétfarkúaknál ennél kevesebbért is volt már házkutatás. De végül nem lett semmi. Mármint politikai vagy jogi retorzió nem ért. A közönségtől mondjuk kaptam. Meg valószínűleg egy darabig nem fogok még állami kitüntetést kapni.

Várhatunk-e még tőled további köztéri akciókat? 

Van pár ötletem.