Az oroszok, ha nem is a spájzban, de még bőven Svájcban vannak. Ha nem is szem előtt, de a háttérben igenis vásárolnak az agresszor ország gazdagjai. Ez is kell ahhoz, hogy a műkereskedelem felső szegmense ne érezze meg a válságot és a pandémia előtti nagyságrendek körül mozogjon. De mi történik más szinteken? Beszámoló az Art Baselről.

A VIP megnyitó napján elegáns, feltűnést kereső tömeg szállta meg a bázeli kerek kiállító csarnok két emeletét. Minden a régi szép időkre emlékeztetett, a rút világ, véres háborújával, energia- és klímakrízisével, pandémiájával kívül rekedt, távolinak tűnt. A sajtótájékoztatón azért természetesen szolidaritást hirdettek az ukrán néppel, valamint a város különböző kulturális intézményei körül, a vásárcsarnokot is beleértve, elhelyezték Boris Mihailov ukrán művész tizenegy, nagy méretű fényképét a háború előtt készült Temptation of Death (A halál kísértése) sorozatából. Az Art Basel vezetése 110.000 svájci frankot adományozott ukrán jótékonysági egyesületeknek és hozzájárult a híres orosz ellenzéki művészcsoport, a Pussy Riot bázeli fellépésének költségeihez.

Ezzel egyidőben azonban hallgattak az igencsak létezett és még létező orosz befolyásról és jelenlétről Svájcban, a művészeti piacon és különösképpen a vásáron. Ki akart volna éppen most emlékezni arra, hogy az orosz oligarchák nemrég még szívesen látott vendégek voltak Bázelben és a svájci bankházakban; a nemzetközi művészeti világ elitje ott sürgölődött a Roman Abramovics által támogatott moszkvai kortárs művészeti helyszín, a Garage tulajdonosa, Abramovics volt felesége, Dasa Zsukova luxuspartiján a bázeli Kunstmuseum e célra általa kibérelt épületében.

A többször elhalasztott, legfontosabb művészeti vásárról írt múlt évi beszámolók még a járvány által okozott bizonytalanságokról szóltak. Az idén a hagyományokhoz visszatérve júniusban rendezett eseménytől remélhető volt a visszatalálás a business as usual állapothoz. A művészeti piac legfelső rétegében, azaz a fontosabb árveréseken és vásárokon a februárban megindult orosz agresszió egyelőre nemigen érezteti a hatásait, a piac erősnek mutatkozik. A viharjelzők eközben nem sok jót mutatnak a politikai és gazdasági közeljövő számára, és a tőzsdei árfolyamok hetek óta zuhanásban vannak.

E látszólagos ellentmondást kétféleképpen lehet magyarázni. A pandémiához hasonlóan, a háborúnak is sok haszonélvezője van és lesz. A nagyon gazdagok száma továbbra is növekszik, márpedig elsősorban nekik köszönhető a műtárgypiaci árak eszméletlen emelkedése. Az e réteg fontos és feltűnő részét alkotó orosz oligarchiák ugyan most hosszabb ideig láthatatlanná válnak, de ez nem jelenti azt, hogy kerülő utakon ne vásárolnának tovább. Az újra felpörgő infláció szintén hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen a művészeti piacon keressenek védelmet pénzük leértékelődése ellen. 

A svájci óriásbank, az UBS által finanszírozott Art Basel Market Report szerint 2021-ben a művészeti piac forgalma meghaladta a pandémia előtti év szintjét, de ennek haszonélvezői elsősorban a nagy, globális kereskedők (a több mint 10 millió dolláros évi bevétel fölöttiek) voltak. Az Art Basel is elsősorban ezt tükrözi minden évben, a vásári részvétellel járó magas kiadások ugyanis ebben a szegmensben nem játszanak szerepet.

Az idei vásár 289 résztvevővel (amelyből 19 újonc) majdhogynem hozta a pandémia előtti utolsó rendezvény szintjét. A részvételi feltételek, az Art Basel Miami-hoz hasonlóan, Svájcban is enyhültek: nincs kőbe vésve már az eddigi szabály, amely a résztvevő galériák számára meghatározta az éves kiállítások minimális számát, előírta egy állandó kiállítóhely meglétét és a többéves fennállást.

Érdemes itt kitérni a bázeli vásár anyaszervezetének, az MCH Group-nak a helyzetére és stratégiájára. A pandémia hatásai és a hibás üzleti döntések miatt majdnem csődbe jutott cég fő részvényeit (32,32 %) a múlt évben az ausztráliai médiakirály fia, James Murdoch szerezte meg, akit apjához hasonlóan kemény üzletemberként tartanak számon. Míg sokan kételkednek a művészeti vásárok jövőjében, Murdoch az Art Basel agresszív terjeszkedési stratégiája mellett döntött. Nemrég a meglévő helyszíneik (Bázel, Miami, Hong Kong) mellé 15%-os részesedést szereztek egy szingapúri rendezvényben, és miután a párizsi Grand Palais-ből sikerült kiszorítani az 1974 alapított és nem kevésbé híres FIAC-ot, egy új, “Paris+ par ArtBasel” elnevezésű rendezvényt indítanak idén októberben. 

Nem kétséges, a bázeliek célja a kvázi monopol pozíció elérése a luxus művészeti vásárok piacán. Egyetlen komoly konkurensük ebben a londoni Frieze, amely hasonló terjeszkedési stratégiát követ. Az már más kérdés, hogy hosszú távon hány ilyesfajta vásárt bír el a piac. Szintén számolni kell ezen kívül az egyre növekvő online üzletággal, amely a Market Report szerint, az elmúlt évben már a műkereskedelmi piac forgalmának 20%-át jelentette.

Az Art Basel vásárlói körét nagyjából három kategóriába sorolhatjuk. A legmagasabb szinten, ahol a pénz egyszerűen nem számít, a régi és új milliárdosok találhatók, akik tervezett vagy már meglévő gyűjteményüket, illetve privát múzeumukat szeretnék gyarapítani. Esetükben millió dolláros árkategóriájú művek vételéről van szó és ezekre minden bizonnyal a nagy globális hálózattal rendelkező kereskedőknél fognak rátalálni. A második réteghez tartoznak a százezres nagyságrendben vásárlók és végül a jómódú alkalmi gyűjtők, akik azon galériák többségének vevőkörét alkotják, ahol az elitvásárokon való jelenlét már akkor sikeresnek számít, ha a részvételi költségeket fedezik az eladások.

Az Art Baselen idén is az UNLIMITED csarnok bizonyult a legizgalmasabbnak, ez volt a valódi tömegeket vonzó szektor, ahol elismert és új művészek nagy formátumú és ezért másutt nehezen bemutatható műveit tekinthettük meg. Az idei show itt meglehetősen jól sikerült, és a nagy nevek (Wolfgang Tillmans, Keith Haring, Pistoletto, Gerhard Richter, Rebecca Horn, A.R. Penck, stb.) mellett kevésbé ismert művészek munkáit is fel lehetett fedezni, például Yoan Capote-ét: a 45 éves kubai művésznő nagyrészt halhorgokból összeállított, közepes méretű munkáját, egy tengeri tájképet, amely precíz kézművesi tökéletességével hatott.

Az Art Basel 2022 sikeres volt, de elsősorban az említett csúcskategóriás kereskedői kör számára. A szokásos milliós eladások már az első napon ismertté váltak. Louise Bourgeois Pók szobra (1996) 40 millió dollárt ért meg egy vásárlónak, és ezzel valószínűleg az idei vásár rekordját állította fel, de figyelemreméltó Félix González-Torres 12,5 millióért elkelt festménye is. Fölösleges azonban tovább sorolni az árakat; ezek a vásárlások ugyan a vásáron zajlanak le, de zárt körben, a műkereskedő és a vásárló között, korábban készítik őket elő. Ugyanez érvényes a jelenleg felkapott új művészekre is. Évente számos új művészt dobnak piacra abban a reményben, hogy jó marketing segítségével áraikat az újdonságokra éhes vevő- és befektetői körök gyorsan a magasba emelik. Ügyesen előkészített árverések és egy pár intézményi kiállítás az esetleges siker előfeltétele. Ha viszont mindez nem válik be, az adott név éppen olyan gyorsan tűnik el, ahogyan felbukkant.

A vásár látogatottsága a tavalyihoz képest tízezer plusz eladott jeggyel bővült 70 ezerre, de nem érte el a COVID előtti 90 ezer látogató szintjét. A fontos észak-amerikai gyűjtők visszatérése viszont pozitívan hatott. Egy új, jómódú fiatalabb vásárlókör megjelenése úgyszintén hozzájárul a kortárs művek piacának erőteljes kibontakozásához és a vásár sikeréhez. Emellett az afrikai és afroamerikai művészek előretörésének és a figuratív művek, már az előző években is tapasztalt hullámának lehettünk tanúi. E két fejlemény között annyiban van összefüggés, hogy a vásáron megjelent afrikai művészek jóformán kizárólag a figuratív irányzatot képviselik.

A piac egy másik érdekessége, hogy az érték megállapításánál az eddig – a szobrok kivételével – döntőnek tekintett egyediség már nem tartozik a siker feltételei közé. A legjobb példa erre Andy Warhol Blue Marilynje; annak ellenére, hogy még négy más változata létezik, egy hónapja 195 millió dollárért kelt el egy New York-i árverésen. Szintén figyelemreméltó fejlemény az egyik vezető kereskedő, David Zwirner alapította Consignments nevű, úgynevezett “second market” online piactér, amely egyelőre nem nyilvános, de a közeljövőben mindenki számára használható lehet. Ez röviden azt  jelenti, hogy magánemberek a galéria szakemberei segítségével eladás céljából feltölthetik gyűjteményük darabjait – és nemcsak a Zwirner galériája által képviselt művészek műveit.

Aki újonnan lép a piacra befektetőként, jobb, ha most óvatos. Egyes művek hatalmas árnövekedései, amiket a sajtó előszeretettel közöl szenzációkként, egy szűk körön belül keletkeznek és alaposan elő vannak készítve – a spekulációt, mint adott esetben a vásárlás motivációját pedig nagyon kevesen ismernék el. Ugyanakkor kutatások azt bizonyítják, hogy a milliomos gyűjtőkör többsége átlagban öt éven belül, de gyakran már hamarabb túlad egyes műveken.

Ismételjük át a leckét: a művészeti piac, mint befektetési lehetőség csak szaktudással rendelkezőknek ajánlott, és a régi szabály továbbra is érvényes, azt kell venni, ami tetszik, de előtte alaposan meg kell ismerkedni a művész pályafutásával, még ha rövid is. 

Art Basel 2022. június 16-19.