Csoszó Gabriella kiállítása még néhány napig látható az Art Department kiállítóterében, a Paulay Ede utcában. A fotográfus ezúttal a FreeDoc archívum képeiből válogatott, majd párbeszédbe helyezte őket Rajk László munkáival a demokrácia gondolatának lokális hangsúlyait, a rendszerváltás jelentőségét keresve.

Nyitvatartási időben érkezünk a ! Kiáltás ! Befejezetlen című kiállítás megtekintésére az Art Department terébe. Rajk Judit olyan művészeti események előtt nyitotta meg férje egykori műtermét, amelyek az ott uralkodó korábbi szellemiség és sokoldalú művészeti tevékenység folytatásaként értelmezhetők.

Az ajtóban maga a fotográfus, Csoszó Gabriella fogad, szerencsénk van, még épp van egy órája beszélni velünk a tárlatról, mielőtt a Tilos Rádióban szerepel. Egy ideje a tilosos megjelenés felértékelődött, hiszen 2022 szeptemberétől a Médiatanács nem támogatja a rádió műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítására beadott kérvényét. Egy megszólalásmód és életforma tűnhet el így az éterben, vagyis épp nem ott.

Belépve egyszerűen installált, keretezetlen képeket látunk, kisebb-nagyobb csoportokba rendezve, amelyeket néhány molinóra nyomtatott szöveg és kép, továbbá Rajk László frottázsai bontanak meg. Ez utóbbiak olyan fontos és beszédes részleteket emelnek ki, melyek a ’89-es alkotmányhoz képest kimaradtak a 2011-es alaptörvényből. Mindezek mellett a Beszélő című szamizdat első számát is kézbe vehetjük. A magyar sajtószabadság egyik ikonikus lapja szintén Rajk keze nyomát viseli. 

Mi történik, ha a bátorságra máshonnan tekintünk? Vagyis: mi van a bátorság mögött? Például munkáskesztyűkkel újracsomagolt emlékezetpolitika, a személyes emlékezet szerteágazó elemei vagy átvilágított lakhatás. Lehelet és füstbomba. Mit és mivel köt össze a piros-fehér terelőszalag? A kordont a szívvel. A szivárványt a Fidesszel. A szigszalagot a szájjal.

Csoszó tüntetéseket rögzítő dokumentarista képei jó fotók. Maga is tanítja a képkészítés folyamatát sokfelől érkező, különböző hátterű és érdeklődésű embereknek, saját fotóművészeti kurzusain, a Közélet Iskolájában és az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékén. Immár kisujjában van a demonstrációfényképezés utcai gyakorlata. Lehet éppen sötét vagy csúcsfény, elkészülnek a küzdelem dokumentumai. Direkten kommunikálnak, mégis felfejthetők (és cseppet sem felejthetők) a mélyebb rétegeik, melyek túlmutatnak a képkészítés adott körülményein. Van a küzdelem és vannak a képek. A kettő nem ugyanaz, de Csoszó esetében mégis szervesen összefüggenek. 

A közösségi média nagy mértékben megváltoztatta az aktivista művészetet, mely az utca meghosszabbításaként hatékony felülete a párbeszédnek. Fejlődésével az üzenet eljuttatása gyors és széles körű lett. Csoszó Gabriella képeivel a legtöbben a fotográfus Facebook oldalán találkoznak. Akkor vajon miért szükséges egy viszonylag ismeretlen galériában is kiállítani őket? Mit érünk a molinóra nyomtatott képekkel, mikor a kiállításon úgysem esik az eső és akkor is látjuk a képeket, ha nem nagy méretben találkozunk velük? Mit érnek a lobogó piros-fehér szalagok a kapu felett? Itt ez az anyaghasználat csupán utalás a téma valós környezetére, miközben a tér és annak (viszonylag) neutrális közege alkalmassá válik a párhuzamok és a folyamatosság felmutatására. Aktivistának lenni ugyanis hosszú távú és összetett elkötelezettség. 

Csoszó a művészeti közegből érkezik, számára valószínűleg minden fotózással kapcsolatos tevékenység a képzőművészeti mezőben értelmezendő, legyen az könnyen vagy nehezen összeegyeztethető a fotográfia korábbi gyakorlataival. Számára mindez olyan aspektusokkal egészül ki, amelyek már nem csak tudomásul veszik a másik ember helyzetét, különösen az kiszolgáltatottakét, hanem azon dolgozik, hogy használni tudjon nekik.

Ez a fajta dokumentarizmus arra törekszik, hogy kipukkassza a buborékot a kép körül.

Kapcsolatot épít a bemutatni kívánt csoportokkal, hozzásegíti őket, hogy maguk is részt vegyenek a reprezentációban, hiszen ideális helyzetben az emberek maguk képviselik a saját ügyeiket, akár fotókkal, akár másképp. A belülről érkező képek azonban önmagukban még nem alkalmasak arra, hogy találkozzanak egy tágabb nyilvánossággal vagy a döntéshozókkal. Erre az aktivista művésznek külön erőfeszítéseket kell tennie, ahogy Csoszó Gabriella is teszi, egyszemélyes hírügynökségként, évek óta. Szorosan együtt dolgozik a média struktúráival, kiegészíti a hiányos információkat. Az Art Departmentben megjelenő tüntetések olyan alulreprezentált megmozdulások, melyekről kevesebben értesültek volna enélkül a kitartó dokumentációs munka nélkül. Fényképei így segítenek a jövő nemzedékei számára kontextualizálni az eseményeket, teljesebb képet alkotni a magyarországi civil mozgalmak tevékenységéről.

A fotók, így egymás mellé válogatva, pedig az állandóságot, a folyamatos véleményformálást, az el nem fojtható szabad beszédet demonstrálják, ami súlyt ad az ellenállásnak. Ez az érték jelenik meg a galériatérbe vitt tüntetéseken, a visszatérő elemeken és átfedéseken, az alaptörvény hiányainak kiemelésén. Az egyes sorozatok külön-külön megjelenései a médiában, a idő és hely szerinti bemutatás is segít árnyalni a helyzetet, de az évek óta tartó, rendszeres ellenállás és demokratikus véleményformálás, a folyamatos kiállás ebben a kiállítási formában érzékelhető igazán. Közel sem állíthatjuk, hogy nagy az egyetértés, de azt sem, hogy belefáradtunk volna a harcba. Benne vagyunk a tiltakozások áramában, Csoszó Gabriella kiállítása erre bizonyíték és megerősítés.

A kiállítás záró eseménye a Tavaszi Fesztivál nyitóhétvégéjén a FreeDoc – Kötetlen ! AKCIÓ ! – ahol minden látogató önmaga állíthatja össze szabadon, (az egykori szamizdatok mintájára) FreeDoc könyvét. A könyvkészítési programhoz beszélgetések is kapcsolódnak. Csoszó Gabriella meghívott beszélgetőtársai április 29-én, pénteken 17 órától Rajk Judit énekművész, az Art Department vezetője, április 30-án, szombaton, 17 órától Erdős Virág költő, civil aktivista és május elsején, vasárnap, 15-től Bolla Rita és László János, a “Nyomtass Te is!” civil mozgalom aktivistái.