Lorenzo Prendini amerikai arachnológust hétfőn, május 13-án vették őrizetbe Isztambulban, azzal a váddal, hogy pók és skorpió tetemeket próbált kicsempészni az országból. Prendini szerint a rendőrség figyelmen kívül hagyta a példányok Törökországból való kiszállítására vonatkozó engedélyét.
Sajtóközleményt adott ki a Documenta vezetősége, melyben megerősítik, hogy megrendezik a következő, 2027-es, 16. kiadást, azonban alapvető részletek nem derültek ki az eseményről. Mindössze annyi, hogy elfogadtak egy etikai kódexet, amely nem feltétlenül vonatkozik a leendő művészeti vezetőre.
E heti ajánlónkban a fénymunkák – fotogramok és fotográfiák – dominálnak, melyek hol vágy-árnyalatokat rögzítenek Vietnámból, hol menekülteket a zöldhatárról, hol művészetpedagógiai módszereket a ’80-as évekből.
A győri Torula hét végén záruló kiállításáról Laura Amann, a Kunsthalle Wien kurátorának írásával számolunk be.
Több mint 200 tárgyat, köztük Keith Haring által ihletett ruhadarabokat árvereznek el a néhai divatikon személyes darabjai közül a Christie’s-nél. Az eladásból származó bevétel egy részét jótékonysági célokra fordítják.
Itt megtalálja a nyomtatott Műértő lapszámait 2011 és 2021 között, letölthető *.pdf formátumban.