Marina Abramović új szintre emeli a performanszművészet és a technológia kapcsolatát: 125 egyedi, különböző hosszúságú avatár-performanszban dolgozza fel több évtizedes kutatásait, módszereit, munkáit.
Művészettörténészek kezdeményezésére, a Bohus–Lugossy Alapítvány támogatásával társadalmi összefogás indult, hogy Lugossy Mária Forradalom Lángja című emlékműve visszakerüljön eredeti helyére, a Parlament elé – adta hírül az Alapítvány.
Nagyipari sertéstenyésztés, kétdimenziós flippergépek, rejtélyes remete, nyugtalanító csendéletek, gyökéreresztés, közelítő performansz a Józsefvárosban – művészeti programkavalkád a következő napokra.
88 éves korában elhunyt Peter Max, aki pszichedelikus Pop Art stílusával meghatározta az 1960-as évek ellenkultúráját, és munkáival egy több millió dolláros kereskedelmi birodalmat épített fel. „Olyan művészetet hozok létre, amit az emberek meg tudnak fizetni” – nyilatkozta egykor. „És ez boldoggá teszi őket.”
— 6 perc olvasás
Októberben a Christie’s másodszor is anime- és mangatémájú aukciót rendez New Yorkban. Az első, márciusi árverés minden várakozást felülmúlt; ezúttal a Dragon Ball, a Pokémon, a Sailor Moon és a Studio Ghibli alkotásai kerülnek a középpontba.
A mű — 3 perc olvasás
A mű — 4 perc olvasás
Itt megtalálja a nyomtatott Műértő lapszámait 2011 és 2021 között, letölthető *.pdf formátumban.